egyre több klímatudóst, meterológust ér zaklatás

Egyre több klímatudós van kitéve zaklatásnak, fenyegetésnek

Klímatudósok, meteorológusok, tudományos ismeretterjesztő szakemberek osztották meg tapasztalataikat munkájuk hátulütőiről. Volt, aki teljesen kiégett azt látva, hogy évek óta ugyanazt szajkózza, mégsem történik változás. Egy Emmy-díjas meteorológust addig zaklattak és fenyegettek, amíg el nem költözött a városból. Pedig a felmérések szerint az amerikaiak többsége nyitott arra, hogy az éghajlatváltozásról értesüljön.

A közép-nyugati államokból származó negatív tapasztalatokról számoltak be az éghajlatváltozással kapcsolatos területen dolgozó szakemberek. Vannak, akik egy darabig elviselik a bántó megnyilvánulásokat vagy akár a durvább fenyegetéseket is, de Chris Gloningernél betelt a pohár.

Az Emmy-díjas meteorológus 2021-ben költözött Iowa államba Bostonból. Az éghajlatváltozásról szóló sorozatáért díjat nyert időjós 15 évnyi televíziós tapasztalattal rendelkezett szakmájában, ezért számított arra, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a mondandója. Amire viszont nem számított, hogy olyan mértéket ölt a gyűlölködés, ami végül megfutamítja.

A kezdeti rosszindulatú megjegyzéseket követően Gloninger olyan fenyegetéseket kapott a klímaváltozás és az időjárási jelenségek közötti összefüggést taglaló „összeesküvés-elméletei” miatt, hogy a csatorna testőröket fogadott mellé. Később a rendőrség megbírságolt egy iowai lakost, de Gloninger végül besokallt az őt érő támadásoktól.

Van az úgy, hogy az embert annyiszor viszik padlóra, hogy egy idő után kénytelen feladni. És én úgy éreztem, túl messzire ment ez az egész

– mondta az élményeiről az időjós, aki végül kétévnyi megpróbáltatást követően visszaköltözött Massachusetts államba.

Van olyan klímatudós, aki nem bírta tovább

Martha Durr november elején hagyta ott az állami klimatológus pozícióját. Úgy érezte, sokszor igazságtalanul vádolják és támadólag lépnek fel vele szemben, pedig ő mindig igyekezett empatikus és segítőkész lenni. Egy idő után nem bírta tovább, hogy látszólag semmi eredménye nincs annak, hogy folyamatosan ugyanazt szajkózza az embereknek.

Nagyon megterhelő egy idő után meggyőzni az embereket, hogy a tudomány valóságos. Ha ezt akarod csinálni, keress valaki mást. Én már nem akarom ezt tovább folytatni. Inkább segítenék másoknak, hogy megtalálják a megoldást a problémára

– mondta Martha, aki nyolc év után hagyott fel hivatásával.

A negatív tapasztalatok és fenyegetések ellenére úgy tűnik, az amerikaiak többsége tisztában van az éghajlatváltozás jelenségével, és támogatják az Egyesült Államok részvételét a különböző klímaprojektekben. A klímatudósok és meteorológusok által megosztott történetek felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos a pontos és megbízható tájékoztatás, valamint az ismeretterjesztést végző emberek elszántsága a jövő alakulásában.

(One Green Planet)

Ez a cikk is érdekelhet:

Fehér szőlőfürtök a szőlőültetvényen

Magyar kutatók felfedezték a kártevőirtás leghatékonyabb fegyverét

A szőlősgazdák folyamatosan keresik a kártevők elleni hatékony megoldásokat, de

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének