A bikafuttatás még mindig sok városban népszerű hagyománynak számít, de a kegyetlen szokásnak nem csak az állatok, hanem a résztvevő emberek közül is sokan áldozatul esnek.
Az idei évben legalább 10 halálos áldozatot követeltek a Spanyolország egyes régióiban továbbra is nagy népszerűségnek örvendő bikafuttató fesztiválok, melyeken a szűk utcákon keresztülhajtott zavart, megrémült bikák elől futnak az arra vállalkozó személyek.
A mediterrán ország Valencia régiójában, ahol “Bous Al Carrer” néven ismert a tradíció, legalább 7-en vesztették életüket a felbőszült állatok által, további 3 haláleset történt Madridban, Castilla y Leonban és az északon fekvő Navarrában.
Az áldozatok között külföldiek – a legutolsó halálos áldozat egy 73 éves francia állampolgárságú nő – és helyi lakosok is szerepelnek, életkoruk 18 és 73 év közé esik. Az utolsó áldozatot leszámítva mindannyian férfiak.
Az idei halálesetekkel a valenciai bikafuttatás halálos áldozatainak száma 30-ra emelkedett 2015 óta.
Egy kegyetlen hagyomány, aminek a bikák az elsődleges áldozatai
A bikafuttatás pontos kezdete homályba vész, de egyes források szerint már a 14. században is ismert volt. Amikor a bikákat behajtották a legelőről néhány fiatal – a város tiltása ellenére – mindig együtt futott az állatokkal. Ebből nőtte ki magát a mai napig népszerű attrakció, melyet sokan a bátorság és férfiasság egyfajta próbatételének tartanak.
Az emberi halálesetek kapcsán mindig újra előkerül a téma, hogy be kell-e tiltani ezt hagyományt, a kontextus miatt viszont sokszor árnyék vetül az elsődleges áldozatokra, azokra a bikákra, akiket akaratuk ellenére futtatnak a tömegben, és akikre később az arénában szinte biztos halál vár.
A téma – különösen a bikafuttatást továbbra is megrendező területeken – nagyon heves politikai, és kulturális vitákat szokott eredményezni, emiatt sok politikus nem mer behatóbban foglalkozni a kérdéssel. A tiltás lehetőségének belengetése ezekben a régiókban szinte egyet jelentene a politikai öngyilkossággal.
Állatvédő szervezetek hosszú idő óta tiltakoznak
A Pacma, egy spanyolországi állatvédő párt közleményében így fogalmazott:
Minden olyan intézkedés, ami nem egyenlő a totális tiltással, haszontalan lesz. Ezek a rendezvények elképesztő kegyetlenségen alapulnak. Az állatkínzás autentikus formái, amelyek egyaránt veszélyt jelentenek emberre és állatra. Elavult tradíciók, amelyek erőszakot szülnek és mérgezik a társadalmat.
A “Bous Al Carrer” mellett népszerű még a különösen kegyetlen “Bous a La Mar is”, aminél a bikákat nem az arénába, hanem a tengerparthoz terelik, ahol a résztvevők kéz és minden egyéb segédeszköz nélkül igyekeznek elérni, hogy a bikák a tengerbe vessék magukat.
(CBS News)