Szomorú macska egy ketrecben örökbefogadásra vár

Horvátországban mostantól börtönbüntetés járhat egy állat elhagyásáért

Immár bűncselekménynek számít Horvátországban egy állat elhagyása, egy év szabadságvesztést kaphat az, akit vétkesnek találnak ebben. Emellett súlyosbította a horvát parlament az állatkínzásért adható büntetéseket is.

Szigorították az azokra kiszabható büntetést Horvátországban, akiket állat elhagyásával vádolnak meg. Az április 2-án életbe lépett változtatások értelmében azok, akik az út szélén – vagy bárhol máshol – magukra hagynak egy állatot, akár egyévnyi börtönbüntetéssel is szembesülhetnek – írta meg a One Green Planet.

Ha az elhagyott állat – legyen az háziállat, addig fogságban tartott vadállat vagy bármely más állat, akiért az illető felelősséggel tartozik – elpusztul, a büntetés akár két évre is nőhet. Ugyanez lehet az eredménye annak is, ha valaki nemcsak egy, hanem több állatot is a sorsára hagy.

A szigorítás az Animal Friends Croatia horvát állatjóléti szervezet kezdeményezésének köszönhetően valósulhatott meg. 2021-ben ugyanis ők indítottak petíciót, azt kérve, hogy az állatok elhagyása számítson bűncselekménynek az országban. Javaslatuk nagy sikert aratott: a lakosság 80 százaléka támogatta az ötletet.

Az új jogszabályok értelmében immár a rendőrségen vagy a helyi ügyészségen kell feljelentést tenni, ha valaki magára hagyott állatra talál. Korábban első körben állatorvoshoz kellett fordulni, az Animal Friends Croatia szerint azonban most végre egyszerűsödhet és felgyorsulhat a folyamat. Ez pedig azt jelentheti, hogy könnyebben rátalálhatnak arra, aki a bűncselekményt elkövette. Abban is bíznak, hogy a módosításnak elrettentő hatása is lesz, hiszen az elkövetők „tudják, hogy most már börtönbüntetést is kockáztatnak”.

A felelős állattartás általánossá tétele a cél

Horvátországban évente több mint tízezer állatot hagynak el az Animal Friends Croatia adatai szerint. Az áldozatok legtöbbször macskák és kutyák, de gyakran hagynak sorsukra teheneket és juhokat is. Utóbbiak esetében gyakran

állami támogatás a legnagyobb beszerzési motiváció, hogy aztán később elhagyják őket. Ez különösen problémás, mert számukra nagyobb kihívást jelent megfelelő szállást találni, és jelentős pénzügyi terhet ró az önkormányzatokra.

A állatjóléti szervezet tagjai abban bíznak, hogy az új jogszabályok mellett már mindenki alaposabban megfontolja, rendelkezik-e a szükséges erőforrásokkal egy állat hosszú távú gondozásához. Mindezt pedig még azt megelőzően teszi meg, hogy befogadna vagy épp beszerezne egyet.

„A cél az, hogy elősegítsük a felelős állattartást, és olyan intézkedéseket ösztönözzünk, mint az ivartalanítás, a sterilizálás és a mikrochipek beültetése, csökkentve az állat elhagyásának kockázatát.”

Akár eltiltás is járhat érte

A horvát parlament tovább is ment a börtönbüntetésnél. Törvénybe foglalták azt is, hogy a szabadságvesztésen túl megtilthatják az elkövetőknek bármiféle állat birtoklását akár öt évre is. Ez azokra vonatkozik, akik korábban elkövettek már jogsértést, és magas a kockázata annak, hogy ismét hasonlót tesznek.

Növelték továbbá az állatkínzásért és az állatoknak okozott felesleges fájdalomért, szenvedésért kiszabható büntetéseket is. Korábban ezért egy év szabadságvesztés járhatott, de április 2. óta már kettő. Amikor pedig bebizonyosodik, hogy az elkövetőt pénzszerzési vágy hajtotta, háromévnyi börtönbüntetésre is ítélhető.

Ez a cikk is érdekelhet:

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Van az a leves, ami nemcsak felmelegít, hanem meg is

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének