Hódmezővásárhely kigyulladt állattartó telep

Kigyulladt egy állattartó telep Hódmezővásárhelyen, 240 sertés bent égett

Több épület is kigyulladt egy hódmezővásárhelyi állattartó telepen csütörtök délután. A helyi és környékbeli tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, hogy megakadályozzák tűz továbbterjedését – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy körülbelül száz méter hosszú istálló Hódmezővásárhelyen, az Aranyág kertben. Az esethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik öt vízsugárral oltják a lángokat.

A helyszínre orosházi, szentesi, makói, csongrádi és szegedi hivatásos egységeket is riasztottak. Időközben mezőkovácsházi és békéscsabai hivatásos egységek is a helyszínre tartanak.

Molnár Krisztina a Promenad24-nek úgy nyilatkozott:

8 város mintegy 50 tűzoltója kezdte meg az oltást vagy vett részt a mentésben. A telephely istállóiban mintegy 270 sertést tartottak, közülük csak 30 maradt életben. A tűzoltók több mint 30 szarvasmarhát is kimenekítettek a lángokból, és megakadályozták hogy a tűz további épületekre is átterjedjen. Az anyagi kár ennek ellenére óriási, a mentési munkálatok 20 óra előtt még zajlottak.

Az állattartó telepeken kialakult tüzek több millió állat halálát okozzák világszerte. Állatjogi aktivisták szerint az állattartás és tenyésztés jelenlegi formája erősen hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen, és ehhez hasonló katasztrófák idején az állatok nagy részének esélyük sincs megmenekülni, ugyanis szűkös helyen, elzárva, szabadságuktól megfosztva élnek, hogy a tenyésztők kielégítsék a fogyasztók igényeit.

Ez a cikk is érdekelhet:

Fehér kakas piros taréjjal – közeli kép

Oscar-jelölést kapott a békéscsabai bántalmazott kakas, Sanyi

Holland dokumentumfilm főszereplőjeként kapott Oscar-jelölést a tavaly elpusztult békéscsabai „közösségi

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének