Angora

Nem használ többé angóragyapjút az Armani-divatház

Az állatvédők által ünnepelt lépéssel a cég a 2016-os szőrmementes fogadalmát egészíti ki.

Az Armani felhagy az angóragyapjú használatával a 2022-23-as őszi-téli kollekcióval kezdődően. Az olasz divatóriás döntését a legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA is kitörő örömmel fogadta.

Boldogok vagyunk, hogy az Armani kiterjesztette a szőrmementes szabályzatát az angóragyapjúra is, és arra biztatjuk az összes tervezőt, aki még használja, hogy ők is haladjanak a korral

– mondta Mimi Bekhechi, a PETA nemzetközi programokért felelős alelnöke.

A mai tudatos vásárlók nem kérnek egy olyan iparág termékeiből, amely öntudatuknál lévő nyulakról tépi le a bundájukat.

Az Armani cég 2016-ban vált szőrmementessé. Ezt a mentességet bővítik most ki az angóragyapjú használatának mellőzésével.

Mi az az angóragyapjú?

Habár a magyar nyelvben gyapjú alatt legtöbbször a juh testét fedő bundát értjük, jelen esetben az angóranyúl testét borító szőrméről van szó. Ezeket a Törökországból származó, nagyon érzékeny, háziasított nyulakat az 1700-as években hozták Európába, ahol kezdetben a francia nemesség kedvelt háziállatai voltak. Innen terjedtek tovább a kontinensen más országokba is.

A PETA Asia megrázó videójából kiderül, micsoda kegyetlenséggel fosztják meg ezeket a védtelen állatokat bundájuktól. Egyes nyulakat kézzel kopasztanak, miközben jól hallhatóan szenvednek a fájdalomtól, másokat éles eszközökkel nyírnak, amelyek sok esetben sérülést okoznak az állatnak, aki feleslegesen próbál kiszabadulni szorult helyzetéből.

Az Armani divatház – amely névhez olyan világmárkák tartoznak, mint az Emporio Armani, Giorgio Armani és EA7 – döntésével csatlakozik ahhoz az impozáns neveket felsorakoztató listához, akik hozzájuk hasonlóan felhagytak az angóragyapjú alkalmazásával.

Ilyen divatcégek többek között a Tommy Hilfiger, a Calvin Klein, a Gucci és a Burberry is.

Ez a cikk is érdekelhet:

Tigris a dániai állatkertben

Meguntad a háziállatod? Etesd meg a dán állatkert ragadozóival

Nagy port kavart egy dániai állatkert friss felhívása, amelyben arra

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének