25 év után újra lehet kozmetikai állatkísérleteket végezni az Egyesült Királyságban

A legfelsőbb bíróság szerint nincs jogi probléma a brit kormány döntésével, amely alapján visszatapsolja az Egyesült Királyság a kozmetikai célú állatkísérleteket. Az állatvédők és több kozmetikai cég azonban ezzel nem ért egyet.

Engedélyezte az Egyesült Királyság kormánya, hogy 25 év után ismét tesztelhessenek állatokon különböző kozmetikai hatóanyagokat. A döntés ellen az állatvédő szervezetek mellett több szépségipari cég is felszólalt. A brit legfelsőbb bíróság ennek ellenére úgy ítélte meg, hogy a kormány döntése nem volt jogszerűtlen, az Európai Unió erre vonatkozó szabályaival is összhangban van.

Örömmel fogadtuk a bírósági döntést, amely egybecseng a kormány álláspontjával. A kabinet elkötelezett az állatok tudományos védelme mellett

nyilatkozta meglehetősen ellentmondásosan a belügyminisztérium szóvivője.

A Cruelty Free International állat- és érdekvédő csoport, amely bíróság elé vitte a brit kormány döntését, elítélte a határozatot. A szervezet hangsúlyozta, hogy ez „eltékozolt lehetőség”, amelyet akár arra is használhattak volna, hogy megelőzzék a szükségtelen kozmetikai célú állatteszteket. Az erről szóló levelet több mint nyolcvan sminkmárka képviselője is aláírta.

Elsőkből az utolsók

Az Egyesült Királyság 1998-ban élre tört a kozmetikai célú, állatokon végzett tesztek betiltása terén, csak utánuk loholt az EU a hasonló döntésekkel:

  • 2004-ben vált tiltottá a végső sminktermék állatokon való tesztelése az unióban,
  • 2009-ben pedig kiterjesztették ezt a rendelkezést a kozmetikumok összetevőire is.

Ezt követően azonban – éles fordulattal – azzal a kezdeményezéssel állt elő 2020-ban az Európai Vegyianyag-Ügynökség (ECHA), hogy ismét engedélyezzék bizonyos sminkösszetevők tesztelését állatokon. Arra hivatkoztak, hogy csak így garantálható a gyárban ezekkel az anyagokkal dolgozó munkások biztonsága.

E javaslat ellen a Dove egy petíciót is elindított. Velük együtt ugyanakkor több más cég is azzal érvelt, hogy a két évtizeddel korábban bevezetett tiltás óta a technológiai háttér ugrásszerűen fejlődött, így még kevésbé indokolt most visszatérni a már rég sutba dobott gyakorlathoz. Ráadásul a fogyasztók körében is egyre fontosabb szemponttá válik, hogy olyan termékeket vegyenek le a polcról, amelyek erőszakmentesek.

(IFLScience)

Ez a cikk is érdekelhet:

Fehér kakas piros taréjjal – közeli kép

Oscar-jelölést kapott a békéscsabai bántalmazott kakas, Sanyi

Holland dokumentumfilm főszereplőjeként kapott Oscar-jelölést a tavaly elpusztult békéscsabai „közösségi

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének