prosztatarák

A prosztatarák elleni harcban is hatásos lehet a növényi étrend

A legújabb kutatások szerint ritkábban halnak bele a prosztatarákba azok, akik nagyobb mennyiségben fogyasztanak növényi alapú ételeket.

Az American Journal of Clinical Nutrition-ban (Amerikai Táplálkozástudományi Folyóirat) megjelent tanulmány nemrég megerősítette a növényeket előnyben részesítő táplálkozás egészségmegőrző szerepét.

A tanulmány szerint nemcsak a betegség megelőzésében lehet fontos szerepe a gyümölcsöknek, zöldségeknek és a rostban gazdag gabonáknak, hanem a gyógyulásban is. A kialakult betegségbe 19%-kal kisebb eséllyel halnak bele ugyanis azok, akik növényi étrenden vannak, sőt, a prosztata-megnagyobbodás tekintetében is védelmet élveznek.

A kutatók szerint ezek a hatások valószínűleg a gyümölcsök és zöldségek antioxidáns tulajdonságainak köszönhetők, melyek fogyasztása csökkentheti a szervezetben a krónikus gyulladást.

Ez a tanulmány bizonyítékul szolgál arra, hogy a növényi alapú ételek fogyasztása csökkenti a prosztatarák agresszív formái kialakulásának az esélyét, különösen a 65 évesnél fiatalabb férfiak esetében

– áll a kutatás összefoglalójában.

Mit mutatnak a számok?

A kutatók 47.239 férfit követtek nyomon 28 éven keresztül. Közülük a vizsgált időszakban 6.655 személyt diagnosztizáltak prosztatarákkal, 515 esetben előrehaladott stádiumban. 956 alany esetében ítélték a betegséget halálos lefolyásúnak, és sajnálatosan 806-an haltak meg prosztatarákban.

Bár a résztvevők kevesebb, mint egy százaléka folytatott kizárólag növényi étrendet, azoknál, akik összességében több növényi tápanyagot fogyasztottak, jelentősen ritkábban alakult ki a betegség súlyos formája. Korábban már megfigyelték, hogy a növényi alapon étkező férfiak PSA (prosztata specifikus antigén) szintje alacsonyabb. Ez az érték utal a prosztata működésére. Az emelkedett szint nem jelent feltétlenül daganatos megbetegedést, de fontos, hogy a férfiak 40 év felett rendszeresen ellenőriztessék a PSA-szintjüket.

A rendszeres szűrés életet menthet

A férfiakra, különösen az 50 év feletti korosztályra, az egyik legnagyobb egészségügyi veszélyt a prosztatarák jelenti. Itthon a férfiak körében a tüdőrák után a második leggyakoribb ráktípus, mely évente 1400-1500 ember halálát okozza.

Kialakulásában valószínűleg komoly szerepet játszik a genetika és az életkor is. Míg 40 éves kor alatt viszonylag kevés férfit érint ez a betegség, az idő előrehaladtával az arányok drasztikusan romlanak – olyannyira, hogy a 65 év feletti férfiak esetében a tanulmány szerint a növényi alapanyagok gyakoribb fogyasztása sem jelentett kifejezett védelmet. Ez azonban nem változtat azon, hogy, mint oly sok más betegségnél, a prosztatarák esetében is lehetőségünk van életmódunkkal és étrendünkkel csökkenteni a kialakulás lehetőségét.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát a megelőzésben. Az anális úton, tapintással végezett vizsgálat kellemetlennek tűnhet, de a korai szakaszban felismert betegség gyógyulási esélyei jók, az életminőség hosszú ideig megőrizhető. Az orvosok ajánlása szerint 40 éves kor felett javasolt legalább évente megnézetni a prosztatát.

Ezen felül számos magyar orvosi weboldal is megemlíti az egészséges, növényeket és gyümölcsöket előnyben részesítő táplálkozást, mint megelőzési módszert és a vörös húsokban, zsírban gazdag táplálkozást, mint rizikófaktort.

(Plant Based News)

Lektorálta: Dr. Gergely Anna

Ez a cikk is érdekelhet:

Kis tigrismintás macska les ki téglafalak közötti résből

Leszavazta egy magyar város közgyűlése az elárvult kismacskák megmentését

Hiába kérte egy önkormányzati képviselő, hogy Eger mindössze százezer forinttal

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének