Szürke pitbull, látszólag jókedvűen, nyelvét kilógatva, enyhén félrebiccentett fejjel néz felfelé, füves környezetben

Nagy veszélyt vállalt a pitbull, hogy megmentse eszméletlen gazdáit

Egy idegen férfit vezetett el egy pitbull eszméletlen gazdáihoz Pittsburghben – közben pedig még egy forgalmas autópályán is átvágott. A férfi segítséget hívott, így sikerült megmenteni a bajba jutott pár életét. A kutyát pedig ideiglenesen befogadta addig, amíg a gazdái fel nem épülnek.

Gery Thynes, pittsburghi lakos egyik júliusi este épp a kutyájával játszott a város egyik parkjában, amikor egy pitbull ugatva közeledett hozzájuk. Mozgása alapján a férfinak egyértelmű volt: az állat azt várja tőle, hogy kövesse. A saját kutyáját ezért egy barátja gondjaira bízta, és az idegen eb nyomába szegődött – írta meg a The Guardian.

A pitbull még egy forgalmas autópályán is átvezette a férfit, egészen egy vasúti sínek mentén fekvő sátortáborba. Az amerikai város peremén és a parkok kevésbé frekventált részein gyakoriak a hajléktalan emberek által kialakított sátortáborok.

Thynes ott először egy kanapén fekvő eszméletlen férfira bukkant. Nem sokkal később pedig észrevett egy sátorból kilógó lábat is – mint kiderült, a bent lévő nő sem volt magánál. Thynes azonnal segítséget hívott, mentők pedig perceken belül megérkeztek, és kórházba szállították a párt – írta a férfi Facebook-bejegyzésében. Posztjában azt is elárulta, hogy korábban heroinfüggő volt, és leszögezte, ha nem szokott volna le, valószínűleg a pitbull gazdáinak sem tudott volna segíteni.

Mivel nem szerette volna, hogy a kutya egy menhelyen kössön ki, vállalta, hogy amíg a gazdái felépülnek, gondját viseli a „kis hősnek”.

Egy nyolc métert zuhant túrázót is a kutyája mentett meg

Kutyájának köszönheti az életét az a bajba jutott hegymászó is, aki alig egy hónapja a dél-svájci túrája során nyolc métert zuhant egy szakadékba a Fee-gleccseren. A túrázó egy amatőr walkie-talkie segítségével próbált segítséget hívni, amit egy közelben tartózkodó személy meghallott.

Az Air Zermatt hegyimentő cég háromfős csapata ennek nyomán indult a helyszínre, de sokáig nem bukkantak a férfi nyomára. Miközben a túrázó várta, hogy valaki rátaláljon, a kutyája kitartóan őrt állt a baleset helyszínén – derült ki az Air Zermatt közleményéből.

A férfi ennek köszönhette, hogy megtalálták, ha a kutya nem marad gazdája mellett, a mentőcsapatoknak sokkal nehezebb dolguk lett volna a baleset helyszínének felderítésében. Az egyik mentőspecialista ugyanis mozgásra lett figyelmes a sziklák között: egy papillon reszketve ugatott egy szakadék mellett.

Ez a cikk is érdekelhet:

Napszemüveges nő farmernadrágban és farmerdzsekiben ül a füvön, a háttérben fák, és a telefonját nézi

Két évszázad alatt szinte teljesen elvesztettük a kapcsolatot a természettel

Riasztó képet fest arról egy friss kutatás, mennyire eltávolodtunk a

Nikházy Ádám kommunikáció és médiatudomány szakon végzett. Több év irodai munkát hagyott maga mögött, hogy a fotózás iránti szenvedélye végre kiteljesedhessen. Legközelebb a dokumentarista fotográfia áll hozzá, amely szerinte jelentős szerepet játszik a társadalom visszatükrözésében. Egyre mélyebben elmerül a videókészítésben is, célja, hogy a dokumentumfilm eszközein keresztül mutassa be a minket körülvevő világot. A vizuális megjelenítés mellett az írás is fontos számára – így próbálja összetettebben, több nézőpontból is megközelíteni és közelebb hozni a közönséghez a választott témáit.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének