Diana Taurasi, a női kosárlabda koronázatlan királynője növényi étrendet követ

Diana Taurasi, a világklasszis kosárlabdázó a múlt hónapban első nőként érte el a tízezredik karrierpontot az észak-amerikai női kosárlabdaligában. Emellett számos más rekordot és megannyi kivételes sportsikert tudhat magáénak. Mindehhez pedig véleménye szerint nagyban hozzájárult az, hogy lassan egy évtizede felhagyott az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásával.

Az észak-amerikai női kosárlabda (WNBA – Women’s National Basketball Association) itthon talán nem annyira ismert sportág. A sport egy ikonikus játékosa a 41 éves Diana Taurasi, aki idén augusztusban dobta pályafutása tízezredik pontját, ezzel pedig az első olyan játékos lett a ligában, aki elérte ezt az eredményt.

Diana nem csak a tízezredik karrierpontot gyűjtötte össze elsőként (a cikk írásának pillanatában a lista szerint 10.069 pontnál jár), 2021 júniusában ugyanis a kilencezres határt is ő lépte át először. Sőt, igazából 2017 júniusa óta ő vezeti a pontszerzők örökranglistáját. Diana elsőségéhez kétség sem férhet, a ranglista második helyezettje több mint 2.500 ponttal lemaradva követi, vagyis a trónja egyelőre nincs veszélyben.

 

A negyvenes évei elején járó atlétát hívták már a női kosárlabda Michael Jordanjének, Kobe Bryant pedig a „fehér mamba” becenevet aggasztotta rá, mert szinte minden helyzetből képes pontot szerezni. Ötszörös olimpiai és háromszoros világbajnok, WNBA MVP (legértékesebb játékos) és számos más cím, trófea, eredmény birtokosa, úgyhogy joggal tartják sokan a sportág GOAT-jának (Greatest of All Time – minden idők legnagyobbika).

Diana Taurasi étrendje

„Körülbelül három éve élek növényi étrenden, és úgy gondolom, ebből nagyon sok előnyöm származott. Csak megpróbálok távol maradni mindazoktól az ételektől, amik gyulladást okoznak a szervezetben, zsíroktól és cukroktól. Ezekről mindenki tudja, hogy problémásak, ha sokat fogyasztunk belőlük. Szóval nagyrészt növényi étrenden maradtam, és igazán előnyömre vált, de mindenkinek más a hozzáállása az ételhez, és hogy mire van szüksége” – nyilatkozta 2018-ban a Women Fitnessnek.

A Live Kindly cikke szerint Taurasi házastársa, az egykori csapattársa, valamint a Phoenix Mercury korábbi segédedzője, Penny Taylor is növényi étrendre váltott Dianával együtt 2015-ben, és mindketten pozitív változásokról számoltak be.

(Great Vegan Athletes)

Ez a cikk is érdekelhet:

Jávorszarvas néz bele a kamerába, mögötte erdős környezet

Különösen veszélyes besorolású állatokat fotózhattak Hatvanpusztánál

Különösen veszélyes állatfajok közé sorolt jávorszarvas is lehet Hatvanpusztán. Ezek

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének