Most olvasott cikk
Zavar, hogy Kínában kutyát esznek? Gondolom, akkor a sonkával is így vagy

Zavar, hogy Kínában kutyát esznek? Gondolom, akkor a sonkával is így vagy

A disznók intelligensebbek a kutyáknál

Hiába vagyunk tőle több ezer kilométerre, mégis a legtöbben hallottuk már a rettenetes szitokszót: Yulin. A város, ahol évente kutyahús-fesztivált tartanak (fun fact: a fesztivál témája egyébként a kutyahús ÉS a licsi, bár ez utóbbi részlet jelentősen kevésbé ismert).

Minden évben felbukkan a világhálón számtalan petíció, felháborodott blogbejegyzés, és az elmaradhatatlan #StopYulin hashtag. Ritkán vagyunk általános véleménytől függetlenül akkora egyetértésben, mint amikor kutyahúsról van szó: legtöbben ellenezzük. Te is így vagy vele?

Amióta pedig kiderült, hogy a koronavírus Kínában egy olyan piacról indulhatott, ahol élő és frissen levágott egzotikus állatokkal is kereskednek, intenzívebben terjed a kínai embereket kulturálatlan barbárnak bélyegző vitriol, mint maga a betegség. Mégis ki eszik mormotát? Na és denevért? Borzot? Aki ezt teszi, csak civilizálatlan kultúrából jöhet, nem igaz?

Te mit válaszolnál a fenti bekezdésekben feltett kérdésekre? És miért ezek a válaszaid? A hirtelen indulatból tett kurta kijelentéseken túl az értelmes válaszokat a saját értékrendünk lélektanában kell keresnünk.

Kutyahús? Soha!

Ha megkérdeznél szinte bárkit a nyugati világban (ebbe most két nagy levegőt véve magunkat is belesoroljuk), azt mondaná, soha nem enne kutyahúst, és elítéli azokat a kulturális szokásokat, amik ezt megengedik. Legtöbben ugyanezt mondanák a róka-, vidra-, sün- és teknőshúsról; ebből egyenesen következik tehát, hogy rosszallóan nézünk Kínára, amiért a wuhani piacon ezeket az állatokat fogyasztásra kínálták.

De nem csak a koronavírus gócpontjaként elhíresült városban teszik ezt, hanem több ezer kínai piacon, nap mint nap, hagyományszerűen. Kínában, bár régiótól függően erősen változó mértékben, de ugyanolyan módon szokás vadállatokat, kutyát, kevesebb esetben macskát enni, mint nálunk csirkét, disznót, tehenet és halat. Miért zavar ez minket?

A legtöbben erre rávágnák: mert a kutya, a macska az ember társa, nem étel; a vadállatok pedig a természetbe tartoznak, nem a tányérunkra. Megindító történeteket lehet olvasni a kutyahús ellen küzdők Facebook-bejegyzéseiben, ahol leírják: a kutya őse több ezer éve szegődött az ember mellé, azóta hűséges társává, legjobb barátjává vált, megenni tehát aljas bűntett. Ezzel szemben disznót, marhát, csirkét enni természetes, hiszen ezek haszonállatok; mondhatni azért vannak, hogy megegyük őket – folytatódik általában az érvelés.

A kutya szerepe a társunknak lenni, a vadállaté a szabadság, a disznóé az étel – leegyszerűsítve ez az a morális alapot képező általános vélekedés, ami miatt legtöbben úgy érzik, joguk van barbárnak ítélni a kínai kulturális szokásokat.



…de a kolbász jöhet

Nézzük meg kicsit közelebbről az előbbi erkölcsi álláspontot, leginkább a társállat kontra haszonállat folyamatosan fel-felbukkanó virtuális ketrecharcánál maradva. Eszerint a kutyát azért nem esszük meg, mert ő a társunk, a barátunk – tehát a kutyának azt az értéket, ami miatt erkölcsi tabu megölni és megenni, az a tény adja, hogy számunkra olyan funkcióval rendelkezik, amihez érzelmi elemek köthetők.

Ellenben a marhát, disznót, csirkét évezredek óta haszonállatként tartjuk, a halakat évezredek óta halásszuk ki ételként a tengerből; ebből következik az álláspont, miszerint ezen állatok elfogyasztása morálisan nem összehasonlítható a kutya- és macskaevéssel, mivel “azért vannak” – ergo az ember számára az értéküket az adja –, hogy nekünk táplálékként szolgáljanak.

Mindkét vélemény támasza az emberi hagyomány és a szokás, mint az erkölcsös vagy erkölcstelen viselkedés meghatározója. Ha valamit évezredekkel ezelőtt kezdtek el csinálni az elődeink, és a mai napig csináljuk, akkor az automatikusan, hosszú létezésével, további magyarázat szükségessége nélkül bizonyítja eredendően erkölcsös természetét.

Ebből értelemszerűen adódik az is, hogy a nőket nem illeti meg szavazati jog, az afrikaiakat pedig nyugodt szívvel hajóztathatjuk át a nyugati világba rabszolgaként…vááárj, mi van?

Argumentum ad antiquitatem

Az argumentum ad antiquitatem egy érvelési hibát jelöl: a régire, ősire való hivatkozás hibáját, amikor valaki a hagyományokból, szokásokból von le következtetést – ha valamit az emberiség régóta csinál, az automatikusan jó.

Amikor egy bizonyos módszert használva érvelsz valami ellen vagy mellett, akkor könnyen ellenőrizheted, hibás vagy elfogult-e a gondolatmeneted, ha ugyanazt az érvelési rendszert más helyzetekre applikálod.

Ha azt gondolod, a kutyaevés morálisan elítélendő pusztán amiatt, hogy a kutya társállatunk lett az évezredek során, a “haszonállatok” elfogyasztása viszont elfogadható, mert régóta ezt tesszük, akkor a te értékrendedben ennek az érvnek minden más erkölcsi dilemmát figyelmen kívül hagyva igaznak kell lennie minden szituációban.

Ez azt jelenti, hogy ugyanezen az elven haladva a rabszolgákat sem lett volna morális kötelességünk felszabadítani, ahogyan a nőket is tekinthetnénk többezer év hagyományát folytatva másodrendű polgárnak. Amennyiben helyzetenként váltogatva mazsolázol – hol úgy döntesz, a hagyományok eredendő értéknek számítanak etikai vonzattól függetlenül, hol pedig más dimenziókat is behozol a képbe –, az érvelésed értelmét veszti.

Abban remélem, egyetértesz velem, hogy a rabszolgaság és a nőelnyomás elítélendő. Mégis többezer évig ezt tettük (és teszik sokan most is, azzal a különbséggel, hogy ma már a legtöbb helyen büntetés jár érte, mert a közmorál úgy döntött, ezek nem megengedettek egy civilizált társadalomban).

Akkor hogy is van ez? Hát úgy, hogy a világban rengeteg részletből adódik össze minden helyzet, és nincs ez másképp akkor sem, amikor a moralitásról beszélünk. Amikor azt próbáljuk eldönteni egy kollektív viselkedésmintánkról, hogy helyes vagy helytelen, de csak a hagyomány vonatkozásában értékeljük, az reduktív és életszerűtlen, mint ahogy az a fenti példákból jól látszik.



Mazsola-moralitás

Ahogyan a színesbőrűek és a nők jogait sem legyintettük le annyival, hogy “mindig is így volt”, amikor a köztudat eljutott addig a felismerésig, hogy tulajdonképpen nem is annyira oké, hogy eddig tettünk rájuk, az állatok tömeges ketrecbe zárását és lemészárlását sem intézhetjük el ezzel a néhány szóval. Ha ez a hasonlat már unalmasnak tűnik, nézzünk valami mást.

Bizonyított tény, hogy a malacok okosabbak a kutyáknál, és egy 3-4 éves gyermek értelmi szintjén vannak. A gyermekek bántalmazása és meggyilkolása egyértelműen nem megengedett a társadalmunkban, és nem azért, mert a hasznot látjuk bennük, hanem azért, mert a kognitív képességeink segítségével fel tudjuk mérni, hogy a gyermekek éreznek fájdalmat és félelmet, és kegyetlenség volna bántani vagy megölni őket – mivel érző lények.

Azzal érvelünk, hogy a kutyákat azért nem esszük meg, mert hagyományosan ők a társunknak számítanak, ez azonban magában hordoz valami ennél fontosabb dolgot: a felismerést és a megértést, hogy ők is érző lények, okosak, lelkesek, és szeretnek élni, hiszen ezek miatt válhattak társunkká.

Ezt látva és tudva pedig értelemszerűen szörnyűnek hat, hogy ezeket a szeretettel és élettel teli állatokat egy másik kultúrában megölik és megeszik. De a helyzet az, hogy a malacok és a többi haszonállat ugyanígy érző lények. Ha szeretetet és törődést kapnak, ugyanúgy szeretnek játszani, mellénk bújni, vakargatást és simizést kapni; fájdalmat és félelmet éreznek, amikor bezárjuk, erőszakkal megtermékenyítjük, gyermeiket elvesszük, majd megöljük őket.

Más kultúra, ugyanaz a kegyetlenség - Csir Kevin
Más kultúra, ugyanaz a kegyetlenség / @csirkevin

Saját házad táján…

Ha felháborít, hogy kutyák ezreit a kínai piacokon szűk ketrecekben tartják, megnyúzzák és megeszik, akkor gondolkodj el egy percre azon, miért nem háborít fel ugyanígy – sőt, miért támogatod és tartod fenn a pénzeddel –, hogy az állattenyésztésben naponta (!) közel 200 millió állattal teszik ugyanezt.

A kiscsibék ugyanúgy szenvednek, amikor csőrüket forró pengével levágják a tojásiparban. Az újszülött malacok fájdalmat éreznek, amikor farkukat megcsonkítják a húsiparban. A tehenek napokig bőgnek, amikor elrabolják újszülött borjaikat a tejiparban.

A malacok, tehenek és csirkék egész élete szenvedés, amit a saját ürülékük ammóniájától fulladozva, apró helyre zárva, félelemben töltenek. És amely sokkal hamarabb véget ér, mint azt természetes életkoruk megengedné, hiszen a hatékonyság érdekében még szinte kölyökállatként levágják őket.

Az állattenyésztés során az állat életének minden egyes részlete ember által diktált. Nem ők döntik el, hol vannak, mely fajtársaik mellett; mikor esznek, és egyáltalán mit esznek; mikor párzanak, és egyáltalán párzanak-e; utódaikat elveszik tőlük és levágják őket. Ösztöneiket, szükségleteiket, egészségüket, fájdalmukat, szenvedésüket figyelmen kívül hagyják a profit érdekében.

Ezek azok a dimenziók, amiket a “hagyomány” érve egyáltalán nem vesz figyelembe, pedig ezek nélkül a haszonállatok globális helyzete, amit teremtettünk és fenntartunk, teljes mértékben értelmezhetetlen, és a morális következményei a szőnyeg alá seprődnek ahelyett, hogy szembenéznénk velük. Pedig ideje lenne – és a változásnak veled kell elkezdődnie.

4 hozzászólás
  • Mélyen egyetértek és nagyon köszönöm ezt az írást, Flóra. Hibátlan, igényes, jól felépített gondolatmenet, ami remélhetőleg eléri a célját és megváltja néhány olvasó „hagyományos” világát.

  • Kegyetlen r****c! Jó éttem, hogy ugyanígy a haszonállatok is szenvednek nálunk, de akkor inkább tenni kéne ellene mint, hogy itt hasonlítgatjuk magunkat Kínához! “A mi sem vagyunk jobbak náluk” helyett ellenezni kéne! Gondolom egy kutyagyűlölő, állatkínzó vagy

    • Kedves kommentelő,

      A szavaidból ítélve arra a következtetésre kellett jutnom, hogy nem igazán jött át számodra a cikk mondanivalója. Sebaj, majd legközelebb!

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.