Az Állatvédelmi Világszervezet (World Animal Protection) egy aggasztó új trendet fedezett fel a YouTube-on: hamis állatmentéseket ábrázoló videókat.

Jellemzően egy erősebb ragadozót, például kígyót vagy krokodilt engednek közel kisebb állatokhoz, mint majmok, kutyák, nyulak, csirkék, majd miután több percig pánikoltak vagy menekültek a biztos halál elől, megjelenik a “megmentő”, aki segítségnyújtásnak álcázva kimenti a zsákmányállatot – néha épségben, néha viszont már a ragadozó szájából.

A megrendezett állatmentős csatornák viszonylag új jelenségnek számítanak, de sajnos máris nagy sikerük van: az állatvédelmi szervezet több, mint 180 ilyen videót fedezett fel, amelyből az 50 legnépszerűbb összesen 133 millió megtekintést és félmillió lájkot generált az elmúlt évben.

Ben Williamson, a World Animal Protection US programigazgatója kifejtette:

“Mivel a forgatás során sok felvételt készítenek, valószínűleg a szenvedésük is sokáig tart.”

Nem tudni, hogy a készítésük során valójában mennyi állat is szenved vagy hal meg. Az állatvédők azt feltételezik, hogy a kész produktumon néha már a sokadik állat szerepel, de a halottakat és rosszul sikerült forgatásokat nem hozzák nyilvánosságra a készítők, mert ezzel lebuktatnák magukat.

Ami még megdöbbentőbb, hogy vannak olyan csatornák, amelyek kifejezetten veszélyeztetett állatfajokat használnak fel, mint például a sziámi krokodil, a szalagos tigrispiton vagy a sárgafejű teknős. Figyelembe véve, hogy egyes fajoknál már csak néhány százra csökkent az egyedszám, az ilyen kizsákmányolás akár a faj végleges kihalását is eredményezheti.

Forrás: YouTube

A World Animal Protection szerint mind a préda, mind a ragadozó állat számára borzalom, amit tesznek velük: beleértve a természetes környezetből való kiragadást, hosszú ideig tartó szállítást, profitszerzésre való felhasználást, erőszakos szaporítást vagy veszélyes jeleneteket a videókban. Emellett időnként botokkal és kövekkel hergelik őket az izgalmasabb produkció érdekében.

A vizsgált felvételeken több olyan jelet is felfedeztek, amelyek aggasztóak: például sérüléseket és vérfoltokat a ragadozókon, valamint a sovány, hiányzó tollú madarakat a prédaoldalon.

A jelenségről még tavaly készített egy ismert YouTuber több leleplező videót, amit ide kattintva lehet megnézni angol nyelven.

A YouTube irányelvei és a videók eltávolításának elmulasztása

2021 márciusában a platform nyilvánosan ígéretet tett, hogy fellép a felületein található állatkínzó tartalmak ellen. A bejelentés óta azonban 47 új hamis állatmentő csatorna jelent meg, több mint 7 millió összesített megtekintéssel. Ez rendkívül aggasztó, és azt mutatja, hogy a YouTube vagy nem ura a helyzetnek, vagy nem veszi elég komolyan a problémát.

A World Animal Protection ezért felszólította a YouTube-ot, hogy tartsa be ígéretét, és azonnal távolítsa el a visszaélésszerű tartalmakat, amelyek egyértelműen sértik a közösségi és tartalmi irányelveket, nem beszélve a bevételszerzésről szóló szabályokról.

Ricky Gervais, ismert komikus, színész és büszkén vegán állatvédő is felszólalt a jelenséggel kapcsolatban, és ő is csatlakozott ahhoz a kérelemhez, hogy a YouTube gyorsabban és aktívan lépjen fel az állatkínzók ellen:

“A közösségi médiaóriásoknak, mint a YouTube, azonnal kellene lépniük, amikor az ilyen undorító tartalmak kitiltásáról van szó.”

Prove
A Prove.hu segít, hogy a jó emberek jó döntéseket hozzanak - útmutatók a vegán életmódról, növényi étrendről és az állatjogokról.

Írd le a véleményed!

Szünet.

A Veganuár 2020 lezárult. 
Térj vissza néhány hét múlva, hogy elsőként regisztrálj
a 2021-es kihívásra.