Most olvasott cikk
A demenciához is hozzájárulhat a feldolgozott vörös húsok rendszeres fogyasztása

A demenciához is hozzájárulhat a feldolgozott vörös húsok rendszeres fogyasztása

Egy idős, rövid hajú nő áll az ablak mellett, kifelé néz

A feldolgozott vörös húsok egészségkárosító hatása régóta ismert. Kevés olyan tanulmány van, ami a fogyasztásuk kognitív képességekre gyakorolt hatását vizsgálja. Kutatók egy csoportja most arra a kérdésre kereste a választ, hogyan hat ez az élelmiszercsoport a kognitív egészségre. A kutatáshoz több mint százezer alany négy évtizedre visszanyúló orvosi egészségügyi adatait elemezték.

A feldolgozott vörös húsokat – szalámi, bacon, kolbász, különböző felvágottak stb. – az Egészségügyi Világszervezet a bizonyítottan rákkeltő kategóriába sorolja, míg a vörös húsok a feltehetően rákkeltő csoportban szerepelnek. Emellett a szív- és érrendszeri betegségekben játszott szerepük is régóta ismeretes. Ám a kognitív képességekre gyakorolt hatásuk és a kognitív betegségek kialakulásában játszott szerepük korábbi tanulmányok alapján kutatók egy csoportja szerint nem egyértelmű.

Éppen ezért egy átfogó kutatás keretében több mint százezer egészségügyi dolgozó negyven évre visszamenő orvosi adatait elemezték. „Az volt a célunk, hogy megvizsgáljuk a vöröshús-fogyasztás és a különböző kognitív változások közti összefüggést” – írják a tanulmányban.

A Harvard kutatói két nagy kohorszvizsgálat 133 771 résztvevőjének adatait fésülték át. A felmérések egészen az 1980-as évekig nyúlnak vissza, így a kutatásban részt vevő egészségügyi dolgozókról több mint negyvenévnyi adat áll rendelkezésre. Ezek tartalmazzák az illetők étrendjét, aktivitását, valamint a kognitív képességek állapotára vonatkozó információkat is. A szubjektív kognitív károsodásra vonatkozóan mindkét kohorszvizsgálat két alkalommal kérdezett rá. Ez a résztvevők által saját magukon tapasztalt romló értelmi állapot, melynek nagy szerepe lehet a kognitív betegségek korai felismerésében.

A feldolgozott vörös húsok már kis mennyiségben is károsak

A kutatók megállapították, hogy azok, akik a napi adag negyedénél (körülbelül 20-30 gramm) nagyobb mennyiségben fogyasztottak feldolgozott vörös húsokat, azoknál 13 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia. Emellett 14 százalékkal nagyobb mértékben veszélyeztette őket a szubjektív kognitív károsodás. A demencia kialakulásának esélye viszont 19 százalékkal csökkent, ha napi egy adag feldolgozott vörös húst hüvelyesekre és magvakra cseréltek.

A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy mivel a vizsgálataik nagy adathalmazos megfigyelések, ezért okozati viszonyt nem, csak összefüggési kapcsolatot tudtak felmutatni a kognitív funkciók és a feldolgozott vörös húsok között. Elképzelhető, hogy az alanyok életében más tényezők is közrejátszottak az értelmi képességek alakulásában, melyek az adatrögzítésből kimaradtak.

Egy pár évvel ezelőtti angliai tanulmány is a Harvard kutatóihoz hasonló eredményekre jutott. Abban a kutatásban közel félmillió embert vizsgáltak egy nyolcéves időtartamban. Az eredmények alapján pedig mind a demencia, mind az Alzheimer-kór valószínűsége nagymértékben nőtt a feldolgozott vörös húsok fogyasztásával.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

//Hide "HIRDETÉS" label if Google ad is empty

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének