Nemsokára a német munkások kedvence, a currys-ketchupos kolbász is csak növényi formájában kerülhet a dolgozók tányérjára. A Volkswagen ugyanis nyár végétől a második éttermét teszi teljesen húsmentessé.
A szakácsok a környezettudatosság jegyében mintegy 150 bevált receptet fognak növényi alapon újragondolva elkészíteni. Nemsokára a központi étterem mellett az üzemi konyha is megkezdi az átállást, ahol egyelőre még kaphatóak az ikonikus kedvencek.
A cég nyilatkozata szerint egyre több dolgozó érdeklődött a vegetáriánus és vegán fogások iránt. Ugyanakkor a döntés nemcsak a dolgozók érdekeit és egészségét, hanem a fenntarthatósági törekvéseket is szolgálja. A cég hannoveri üzeme már korábban sikerrel állt át a növényi fogásokra.
„Az az idő, amikor a vegetáriánus ételek ördögtől valónak számítottak, végleg a múlté. A vegetáriánus konyha friss, változatos és rafinált.”
– nyilatkozta a Német Szállodák és Vendéglátóhelyek Szövetségének (Dehoga) szóvivője.
A német autokonszern tehát tudatosan csatlakozik egy évek óta megfigyelhető trendhez. Németországban egy online kutatás szerint közel 40%-al nőtt a növényi alapú fogások iránti kereslet. A legnagyobb webes ételrendelési portál pedig 166%-os emelkedést tapasztalt 2020-ban a vegán rendelések tekintetében.

Dr. Gergely Anna szerint az egészségünk a legfőbb értékünk, de nincs az a gyógyszer, amely felérne a szervezet öngyógyító erejével. Célja, hogy tudományos bizonyítékokkal alátámasztva minél több ember hozhasson tudatos és felelősségteljes döntéseket az egészsége érdekében. 2015 óta teljes állásban praktizál Németországban, és táplálkozási tanácsadást biztosít, melyben a teljes értékű növényi étrend (TÉNÉ) elveit javasolja betegei számára – nagy sikerrel.