Most olvasott cikk
Vegán sportolók, akik világrekordokat döntöttek meg

Vegán sportolók, akik világrekordokat döntöttek meg

Az utóbbi idők egyik legnagyobb port kavart dokumentumfilmje, a The Game Changers – ami már magyar felirattal is elérhető -azt a tévhitet hivatott megdönteni, miszerint az egészséges emberi szervezet számára elengedhetetlen a húsfogyasztás.

A film mögött többek között olyan producerek állnak, mint James Cameron, Jackie Chan, Pamela Anderson és Arnold Schwarzenegger. Ezek a hírességek mind a növényi étrend lelkes támogatói.

Ez a lista olyan sportolókat mutat be, akik növényi étrendet követve értek el világrekordokat megdöntő sporteredményeket.

Patrik Baboumiam vegán sportoló

1. Patrik Baboumian

“Oké, hogy egy irodistának nem kell hús, de megnézném, hogyan lennél el salátán, ha egész nap fizikai munkát kéne végezned!” Ismerős?

Patrik Baboumian súlyemelő az élő példája annak, hogy márpedig igen, a növényi étrend kiválóan megfelel olyanoknak is, akik fizikai munkát végeznek. Jelenleg a világ egyik legerősebb embereként tartják számon.

Baboumian, aki 2005-ben lett vegetáriánus, majd 2011-ben vegán, 2013-ban Guinness-világrekordot állított fel azzal, hogy 555.2 kg-ot cipelt a vállán tíz méteren keresztül.

Lewis Hamilton vegán világbajnok

2. Lewis Hamilton

Lewis Hamilton vegán Formula 1 versenyző, aki szintén az egyik producere volt a The Game Changers-nek, annyi díjat nyert és rekordot döntött meg 2007 óta, hogy az ő eredményeiből csak egy rövidebb válogatást sorolunk fel, különben holnapig itt ülhetnénk.

Jelenleg 12 Guinness-világrekord tulajdonosa, közöttük a zsinórban legtöbb Grand Prix starton való részvételé (232), egy karrier alatt legtöbbször megszerzett 1-es rajtpozícióé (83), és az egy versenyző által legtöbb pályán megnyert versenyé (26).

Bár Hamilton 2017-ben az egészsége miatt váltott növényi étrendre, azóta láthatóan hatalmas változásokon ment keresztül, és ma már jelentős szószólója az állatjogoknak és a környezetvédelemnek is. Instagram-profilján, amit 14 millióan követnek, jelenleg a következő bemutatkozás olvasható:

“Plant-based diet. Love animals.” [“Növényi étrend. Állatbarát.”]

Dana Glowacka vegán atléta plank világrekord

3. Dana Glowacka

Dana Glowacka kanadai vegán sportoló 2019 óta tartja a világ leghosszabb plank-rekordját 4 óra 20 perccel. A plank az a testpozíció, amikor arccal lefelé, a testsúlyt az alkarra és a lábujjakra helyezve tartjuk magunkat a föld felett.

Glowackának egyébként úgy jött az ötlet, hogy megdöntse ezt a rekordot, hogy a fia, miközben a Guinness-rekordokról szóló könyvet lapozgatta otthon, azt mondta neki, szerinte az abban szereplő plank-rekordot Dana simán meg tudná dönteni; ő pedig be akarta bizonyítani a fiának, hogy elhatározással és kitartással valóban bármi lehetséges.

Nate Diaz

4. Nate Diaz

Nate Diaz, aki 18 éves korában kezdett el nyers növényi alapú étrendet követni, akkor került a küzdősportok figyelmének központjába, amikor 2016-ban egy váltósúlyú UFC-mérkőzés során váratlan győzelmet aratott Conor McGregor felett.

Diaz növényi, főleg nyers diétán él edzőidőszakban, és állítja, ez rengeteget javít a közérzetén és a teljesítményén is. Egy 2016-os interjújában azt nyilatkozta:

“Néha-néha eszem egy kis tojást vagy halat, de igyekszem ezeket is inkább elkerülni. Viszont amikor meccsekre készülök, nyers vegán étrendet követek.”

2018 decemberéig ő tartotta a Guinness-világrekordot az egy meccs alatt bevitt legtöbb számolt találatért [significant strikes] 238 találattal, amit egy 15 perces, három menetes meccs alatt sikerült elérnie.

Venus és Serena Williams vegán teniszezők

5-6. Serena és Venus Williams

A teniszbajnok testvérpárról bizonyára mindenki hallott már. Jelenleg több világrekordot is ők tartanak, nem csak női kategóriában, hanem összességében is.

Venus-t 2001-ben egy autoimmun betegséggel diagnosztizálták, ennek hatására tért át először a nyers növényi étrendre, amiben hamarosan testvére is követte. Bár azóta már főtt ételeket is beépítenek az étrendjükbe, a mai napig mindkét testvér növényi alapú étrendet követ.

Serena Williams jelenleg a következő világrekordokat tartja: a legtöbb Grand slam egyes győzelem (23), a legidősebb világ első számú teniszezője (35 év és 124 nap), zsinórban legtöbbször játszott Grand Slam egyes döntő (23), az első egyéni és páros teniszkarrierért kapott Golden Grand Slam 2012-ben.

Testvére, Venus pedig a következő világrekordok tulajdonosa: a legtöbb Grand Slam egyéni tornán való részvétel (73), a legtöbb teniszért járó olimpiai aranyérem (3, Serenával együtt tartják a rekordot), a legtöbb teniszért járó olimpiai érem (5, Serenával és Kathleen McKane Godfree-vel együtt tartják a rekordot), a legtöbb megnyert olimpiai tenisz páros (Serenával és Reginald Doherty-vel tartják a rekordot).

Novak Djokovic tizenhatszoros Grand Slam-győztes teniszező egyébként szintén növényi étrendjének tulajdonítja győzelmeit.

Arnold vegán testépítő

7. Arnold Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger nemcsak növényi étrendet követő sportolóként szerepel a The Game Changers-ben, hanem ő a dokumentumfilm egyik producere is, és az utóbbi években jelentős szószólója a növényi alapú étkezésnek.

Bár ő kissé kakukktojás, ugyanis semmiképp sem vegán egyelőre, de mégis többnyire növényi alapú étrendet követ évek óta.

Elmondása szerint régen rengeteg húst és tojást evett, de ma már “egészségtudatos”, és állítja, életében nem volt még olyan alacsony a koleszterinszintje, mint miután elkezdte csökkenteni az állati eredetű ételek fogyasztását.

Schwarzenegger leginkább környezetvédelmi okok miatt hirdeti a növényi étrendet, és az ENSZ több klímakonferenciáján is tartott már beszédet, amikben összekapcsolta a húsevést a környezetszennyezéssel.

Ő tartja a világrekordot a két elnyert Mr. Olympia cím közötti leghosszabb időért, és egyben 23 évesen elnyert díjával ő a valaha volt legfiatalabb Mr. Olympia is.

Dotsie Bauch vegán sportoló

8. Dotsie Bausch

A világsztár versenykerékpáros saját bevallása szerint vegán életmódjának köszönheti, hogy gyorsabban tud tekerni és a teste is gyorsabban regenerálódik, mint társaié.

Bausch nyolcszoros amerikai országos kerékpáros bajnok, kétszeres aranyérmes a Pan American versenyen és olimpiai ezüstérmes. Korábban csapattársaival együtt birtokolták a leggyorsabb női kerékpáros csapat világrekordját.

FionaOakes

9. Fiona Oakes

Fiona Oakes vegán maratonfutó igazi veterán állatvédő: 45 éve vegán, és 1993-ban alapított sanctuary menhelyet az otthontalan állatoknak.

Azért kezdett el futni, hogy pénzt gyűjtsön az itt élő állatok ellátására és felhívja az emberek figyelmét a menhelyre, valamint célja ezzel a veganizmus terjesztése is. Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el a Tower Hill Stables Animal Sanctuary weboldalát.

Ő tartja a Guinness-világrekordot a leggyorsabb összesített maratonfutási időért az összes kontinensen és az Északi-sarkon, és a leggyorsabban teljesített Antarktiszi Jégmaratonért.

Carl Lewis

10. Carl Lewis

Az egyik legikonikusabb növényi étrendet követő sportoló Carl Lewis, a ’90-es évek atlétikai világbajnoka, aki karrierje során kilenc olimpiai aranyérmet nyert, és több világrekordot is megdöntött 100 és 200 méteren, valamit távolugrásban. Az egyik rekordját, a távolugrást, a mai napig senkinek nem sikerült felülmúlni (8.79 méter).

Lewis 1990-ben lett vegán, és ezután nyerte meg az 1990-es világbajnokságon a 100 méteres döntőt, akkori világcsúcsot felállítva 9.86 másodperccel.

Egy könyv előszavában azt írja:

“A legjobb atlétikai évem az volt, amikor vegán lettem.”

Neil Robertson vegán

11. Neil Robertson

Neil Robertson snooker-játékos 2014 óta vegán, és ő tartja a világrekordot az egy szezon alatti legtöbb százas breakkel [egy kör alatt minimum száz pontot érő lökés]: a 2013-2014-es szezonban 22 torna alatt 103 százas breaket szerzett.

A snooker-játékosok körében egyébként igen népszerű a vegán életmód: Aditya Mehta, Liam Highfield és Peter Ebdon is vegánnak vallják magukat. Robertsont is Ebdon vette rá, hogy adjon egy esélyt a növényi étrendnek.

Nimai Delgado vegán testépítő

12. Nimai Delgado

A testépítő, aki néhány éve a Men’s Health címlapján is szerepelt, soha életében nem evett húst, vegetáriánusként nőtt fel.

2015 óta vegánként él, és visszavonulásáig több IFBB Men’s Physique bajnokságot magáénak tudhatott.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.