Múlt hétvégén végre én is kipróbálhattam az Ape Out című játékot. Annak a játéknak van ám stílusa! Bár, ahogy játszottam, rájöttem valamire. Sajnos már nem gyártanak annyi játékot, amelynek a főszerepében állatok vannak. Ezt nagyon sajnálom, én szerettem az ilyesfajta játékokat.
Az Ape Out című játékban úgy tombolhatsz laborok, irodák és más, efféle helyek között, mint egy erőteljes, dühös gorilla. Ez jó mulatság, mivel egy unatkozó embersrácként jó megtapasztalni valamit, amit a való életben soha nem fogok tudni: egy veszélyes, halálos majom képében törni-zúzni.
Számomra ez a legjobb a videojátékokban. A segítségével betekintést nyerhetsz egy másik életbe, világba és teljesen elmerülhetsz benne. Egy filmmel vagy könyvvel ezt nem igazán tudod úgy átélni. Mégis, a legtöbb játék szimplán készít egy emberi figurát, amivel játszhatsz, aztán jól van az úgy.
Természetesen az Ape Out nem az első olyan játék, ahol az állatok vannak a középpontban, de azért nincs is olyan sok opció, ami megadná a lehetőséget, hogy egy halálos, vagy éppen egy szőrmók lényként játszhass.
Beleélni magunkat az állatok szerepébe
Az egyik ilyen játék, ami még gyerekkoromból megmaradt, az a Jaws: Unleashed című videojáték volt a PlayStation 2-n. Nem mondom, hogy a legjobb játék, de mégis valahogy izgalmassá teszi az, hogy egy gyilkos cápaként egyszerűen megölhetsz mindenkit, ami az utadba kerül.
Ezt az ötletet viszi tovább a Hungry Shark című telefonos játék, csak egy fokkal kevesebb marcangolással. Hiába csak egy ingyen letölthető telefonos alkalmazás, cápaként játszani nagyon klassz!
Van egy hírhedten furcsa játék, a Dog’s Life, amelyet a fejlesztők úgy írtak le, hogy:
„olyan, mint a Grand Theft Auto, csak kutyákkal.”
Szó szerint úgy fordították, hogy ez egy olyan, részben nyitott világú játék, ahol egy kutya bőrébe bújva fedezheted fel a környéket. Kutyaként pedig futkározhatsz, ugathatsz és még kakilhatsz is egy billentyűkombináció segítségével.
Lehet, nem egy klasszikus, számomra mégis izgalmasabb, ha egy aranyos kutyaként vagy egy halálos cápaként tapasztalhatom meg ezeken a játékokon keresztül, mintsem ismét egy random alakkal játszani, akinek kardja van.
Híresebb játékokba már tettek be olyan részeket, amelyek lehetővé teszik, hogy egy rövidebb ideig kontrollálhatsz egy állatkaraktert. Például a Grand Theft Auto V-ben irányíthatod Chopot, a kutyát az egyik küldetés során.
Az Assassin’s Creed Originsben is van egy olyan rövid rész, amiben felmérheted a terepet a madárbarátod szemszögéből. Ezek jó kis pillanatok a játék során, bár néha inkább az az érzésem, mintha ugratnának minket ezekkel.
Az Ubisoft nemrég adta ki az Eagle Flight című VR játékot, amiben egy sólyomként repülhetsz Párizs felett. Ezzel én még nem játszottam, de mindenesetre érdekesnek tűnik.
Cápa, kecske, macska
A nagyobb stúdiók nem csinálnak olyan játékokat, amiben teljesen te irányíthatsz egy állati karaktert, ami elég elszomorító. Képzelj el egy olyan játékot, mint a Jaws Unleashed, csak 4K felbontással és egy hatalmas, nyitott világgal.
Az utóbbi években kisebb csapatok töltötték ki a nagyobb cégek által hagyott űrt, és létrehoztak olyan videojátékokat, amelyekben a játékosok egy állat szemszögéből játszhatnak. A Depthben a te karaktered egy cápa, és megtámadhatod a többi játékost, akik a búvárok.
Az ilyen aszimmetrikus játékokban, mint a Depth, az állatok tökéletes ellenségnek bizonyulnak a többi játékossal szemben. A játékosok már felfogják, mire képesek a cápák és valahol mélyen félelmet is keltenek bennük.
A Catlateral Damage egy olyan játék, ahol macskaként annyi a dolgod, hogy a házban körbesétálva tárgyakat ejtesz a földre. Mivel egész életemben voltak macskáim, bizton állíthatom, hogy többnyire tényleg csak ezt csinálják. Egy őrült macska személyében mászkálni a lakásban és tönkre tenni mindent nagyon király dolog!
Lehet, hogy a Goat Simulator a leghíresebb játék, amiben állatként játszhatsz. Viszont ezt én mégsem számítom bele, ami lehet, így ellentmondásosnak hangzik.
Ugyanis miközben valóban kecskeként játszol, mégsem egy kecske életét próbálja szimulálni a játék. Ugye, hogy az kicsit unalmas lenne? Hát persze.
Szóval az alapötlet jó, viszont nem haladja meg azt a szintet, mint a Dog’s Life, vagy a Depth vagy akár az Ape Out, ami ugyan véres és egyben stílusos, mégis átélhetem, milyen egy dühös, tomboló gorillának lenni.
Kapjon szerepet minden állat
Ezek a játékok, melyekben állatként játszol, de mégsem adják át azt az élményt, milyen lehet ténylegesen olyan állatként élni, még mindig lehetnek szórakoztatóak, viszont én nem ilyeneket keresek.
Van egy úgynevezett HK Project nevű videojáték, amiben macskaként élhetünk a jövőben, a robotok és számítógépek világában. Az is egy érdekes kezdeményezésnek tűnik.
Remélhetőleg a jövőbeli videojátékok már több állati kalandot tartalmaznak majd. Mivel a VR egyre népszerűbbé válik, ez tökéletes lehetőség a játékosok számára, hogy betekintést nyerjenek az összes állat fejébe és életébe – talán még a ma haszonállatként tartott állatok sorsát is megismerhetnék. Vajon utána is meg akarnák enni őket az emberek?
2015-ben váltottam vegetáriánus életmódra, majd 2019 februárjában lettem vegán. Eleinte etikai okokból váltottam, később láttam csak meg, milyen jó hatással van a veganizmus a fizikai és mentális egészségemre, valamint milyen sokat tesz a klímaválság megfékezéséért folytatott küzdelemben is. Mivel csak pozitív változásokat tapasztaltam, szeretném másokkal is megosztani ezt az életszemléletet, valamint ezzel is segíteni az állatoknak, embereknek és a Földnek, hogy egy élhetőbb és harmonikusabb világot teremtsünk a mostani és a következő generációk számára egyaránt.