Most olvasott cikk
Közel egymillió állatot mentettek meg a Veganuár 2025 résztvevői – hivatalos eredmények

Közel egymillió állatot mentettek meg a Veganuár 2025 résztvevői – hivatalos eredmények

Bárányt ölelő nő

2025. február 27. – Idén is hatalmas sikerrel zajlott a Prove által szervezett hivatalos Veganuár™, amely immár hatodik alkalommal inspirálta a magyar lakosságot a vegán életmód kipróbálására. Minden eddiginél több, 44.535 fő csatlakozott a kihíváshoz (ezzel pedig már 162 ezer fölé növekedett a 2020 óta becsatlakozók száma), amellyel a közösségi médiában, Budapest-szerte óriásplakátokon, többmilliós nézettségű kampányfilmben és influenszerek posztjaiban is találkozhattak az érdeklődők.

Nagy népszerűségnek örvendett idén is a Veganuár, amelynek 2025-ös nagykövete Jordán Adél vegán színésznő volt, mellette pedig több mint 10 másik elismert szakember és influenszer buzdította januárban a követőit a vegán életmód kipróbálására.

A többség számára január végével lezárul a kihívás, míg a későn becsatlakozók számára ez akár február közepéig vagy végéig is elhúzódhat. Mostanra azonban a többség teljesítette, és több ezren válaszoltak is az éves felmérésünkre. A Prove szerkesztősége által végzett kutatásban több mint 2500, a Veganuárt teljesítő résztvevő számolt be a tapasztalatairól, nehézségeiről és sikereiről.

Idén első alkalommal a vegetáriánusok, vagyis csak a húsféléket elhagyó résztvevők egyéni és kollektív hatását is figyelembe vettük. Ezáltal egy sokkal precízebb mérés készült arról, mekkora is lehet a Veganuárban bármilyen módon részt vevők közös eredménye, jóllehet a teljes, tényleges hatást még ezek a számok is alábecsülhetik.

Számításaink szerint, amelyhez a FAOSTAT megbízható adatokon alapuló adatbázisát használtuk, egyetlen hónap alatt a résztvevők – amennyiben vegánként vagy vegetáriánusként éltek – az alábbi hatást érték el:

  • 912 923-mal kevesebb állat levágására képeztek keresletet;
  • 2 373 600 m²-rel kevesebb földterületre volt szükség az ételeik előállításához;
  • 1 862 363 kg-mal kevesebb szén-dioxid kibocsátásához járultak hozzá;
  • 1 147 239 859 liter vizet spóroltak meg.

Az impozáns eredményekről és a további adatokról a Prove infografikákat is készített.

Veganuár 2025 résztvevők hatása egy hónap alatt
Grafika: Prove.hu

Kik vettek részt a kihívásban?

A résztvevők között idén is jelentős többségben voltak a nők (94,8 százalék), míg a férfiak továbbra is kisebbségben (5,1 százalék) maradtak, ám utóbbiak aránya az első évek óta némileg emelkedett.

Az életkor szerinti megoszlás is érdekes képet mutatott, hiszen gyakori tévhit, hogy a vegán életmód és a növényi alapú étkezés csak a fiatalok hóbortja. Ezzel szemben a válaszadók 33,4 százaléka a 45–54 éves korosztályhoz tartozott, 23 százalékuk az 55–64 éves, míg 18,2 százalék a 35–44 éves csoportot képviselte.

A résztvevők kihívás előtti és utáni étrendje az alábbiak szerint alakult:

A legfőbb motivációk a résztvevők számára az életmódváltásra:

  1. egészségi állapot megóvása vagy javítása;
  2. állatvédelem;
  3. környezeti fenntarthatóság;
  4. a vegán ételek ízletessége;
  5. kíváncsiság.

A Veganuár hatása a résztvevőkre

A kihívás során a kitöltők 51,6 százaléka egyáltalán nem fogyasztott állati eredetű ételeket, ideértve nemcsak a húsféléket, de a tejtermékeket, tojásos ételeket vagy akár a mézet is.

Az eredmények azt mutatják, hogy a kihívás hatására a résztvevők 73,2 százaléka valószínűleg vagy biztosan folytatja a vegán életmódot január után is. Ez az adat még annak ellenére is magas maradt, hogy idén először több válaszopciót kínáltunk a pontosabb, precízebb eredmény érdekében, ám a résztvevők elkötelezetten azt állítják, valószínűleg vagy biztosan folytatni szeretnék az életmódot.

Veganuár 2025 résztvevők étrendje előtte és utána
Grafika: Prove.hu

Pozitív egészségügyi változásokról a kitöltők 46 százaléka, 1161 fő számolt be. Leggyakrabban a jobb közérzetet, tisztább bőrt, magasabb energiaszintet, pihentetőbb alvást, vagy épp a javuló autoimmun betegségeket, kevesebb puffadásérzést, esetleg a fényesebb és erősebb hajat említették.

Hol találkozhattál a Veganuárral?

Évről évre egyre több helyen és nagyobb kampánnyal fut a Prove által szervezett januári vegán kihívás.

Míg 2020-ban csak néhány online hirdetéssel vontunk be több mint 10 ezer résztvevőt, addig 2025-ben már tucatnyi különböző influenszer, budapesti óriásplakátok, online és nyomtatott hirdetések, valamint idén először egy nagy sikerű kampányfilm is terjesztette a program hírét és előnyeit.

Láthattad többek között:

  • A Móricz Zsigmond körtéren egy óriási épülethálón.
  • A közösségi oldalakon online hirdetések és influenszerek posztjaiban.
  • Google-hirdetésekben, és az első helyen több ezer organikus keresésre.
  • Plázák éttermei előtti digitális citylightplakátokon – animált, mozgó változatban.
  • A 2024 decemberi Forbes Zöld és ELLE magazinban teljes oldalas hirdetésekkel.
  • Villamos-, metró- és buszmegállókban lévő citylight-, járműbelsős és hagyományos plakátokon.
  • Tv-ben, hírportálokon és nyomtatott lapokban – interjúk, közlemények vagy riportok formájában.
  • A legelső Veganuár-kampányfilmben, amelyben 6 influenszer inspiráló történetét ismerhették meg a nézők – a film több mint 3,9 millió megtekintést ért el négy közösségimédia-platformon.
  • Partnereink felületein, mint például a Lidl szórólapjai és applikációja, a Fino Vegajó közösségi oldalai és kampányfilmjei vagy a Herbaház weboldala és Veganuár-kedvezményes ajánlatai.

Nehézségek és kihívások

Bár a legtöbb résztvevő azt jelölte meg, hogy „nem tapasztalt semmilyen nehézséget”, a leggyakrabban említett akadályok a következők voltak:

  1. kevés vegán opciót találtak a környezetükben;
  2. nehezen alakították ki az új étrendi rutint;
  3. sokszor kellett átolvasni a termékek csomagolását;
  4. gyakran kellett otthon sütni, főzni;
  5. hiányoztak a megszokott ízek.
veganuar-2025-resztvevok-motivacioja-visszajelzesei
Grafika: Prove.hu

A Veganuár támogatásának megítélése

A programban nyújtott segítséget a résztvevők az alábbiak szerint értékelték:

  • 97 százalék hasznosnak találta a napi edukációs e-maileket;
  • 91 százalék szerint a Prove-cikkek nagyban segítették az életmódváltást;
  • 29 ezer főre emelkedett a Veganuár támogatócsoport létszáma;
  • 590 poszt, 3999 komment és 37.982 reakció érkezett a csoportba 2024. december és 2025. február között.

A Prove által kínált receptekkel a résztvevők 98,8 százaléka volt elégedett, ami az eddigi legjobb aránynak minősül.

Szintén a válaszadók 98,8 százaléka mondta azt, hogy ajánlaná a kihívás kipróbálását másoknak, amelyből 22,5 százalék már meg is hívott másokat január alatt.

Veganuár 2025 kampány elérései számokban
Grafika: Prove.hu

A szervezők büszkék és elégedettek

Vida Raul, a Prove és a Veganuár kihívás alapítója úgy fogalmazott:

A Veganuárban nem kell tökéletesnek lenned, és az is mindegy, mi a mögöttes motivációd. Csak kezdd el, és majd kialakul útközben, hogy te miért találtál ide, és hova fogsz végül eljutni. Azt valljuk régóta, hogy jobb 100 hibázó vegán, mint 1 tökéletes. Ez a hozzáállás az, ami miatt velünk élmény az életmódváltás, nem pedig lemondás. A jövőben is segíteni, támogatni fogunk mindenkit, aki szeretne tenni egy empatikusabb, fenntarthatóbb világért.

Tóth Enikő, a kampány marketing- és kommunikációs vezetője hozzátette:

Amint valaki megérti a veganizmus mögötti okokat, egy olyan magasztosabb cél kezd el előtte lebegni, ami valóban összehozza az embereket. Ez látszódott a zárt közösségünkben, a kampányfilmünk forgatásakor, valamint az influenszerekkel és a partnercégekkel való közös munka során is. Ugyanaz a nemes cél lebeg a szemünk előtt, hogy egy egészségesebb, fenntarthatóbb és empatikusabb jövőt hagyjunk magunk után.

Jobbágy Eszter, a Veganuár és Prove üzletfejlesztési vezetője pedig úgy zárta:

Ügyfeleinkkel kivételes viszonyt ápolunk, B2B-közösséget építünk, és célunk, hogy partnereink egymást is segítsék, megjelenéseik egymást katalizálják, kiegészítsék. Ennek érdekében szűrten és limitáltan futnak egy időben a hirdetések, minimális a reklámzaj. Büszkék vagyunk, hogy ezt a törekvésünket a résztvevők és az olvasók extrém magas megnyitási és kattintási aránnyal igazolják vissza.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

//Hide "HIRDETÉS" label if Google ad is empty

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének