Most olvasott cikk
Veganuár 2021 végeredmények – hatásunk a világra egyetlen hónap alatt

Veganuár 2021 végeredmények – hatásunk a világra egyetlen hónap alatt

Emberségesebb veganizmus

Második alkalommal rendezte meg a Prove.hu a nemzetközileg már nagy hagyományokra visszatekintő “vegán január” mozgalom magyar változatát – a Veganuárt. Idén az év első hónapjában minden a korábbinál jelentősen többen fogadták el a kihívást és próbálták ki egy hónapra a vegán életmódot és étrendet.

A kezdés pillanatáig (január 1., 10:00) 11.085-en regisztráltak a programra, a tényleges résztvevők száma azonban 22.372 főre nőtt február 1-ig. Nekik eddig 681,761 e-mailt küldtünk ki ingyenes útmutatással, receptekkel és cikkekkel.

Mint minden évben, idén is megkértük a résztvevőket, hogy utolsó kérdőívünkben mondják el a Veganuárral kapcsolatos véleményüket és tapasztalataikat. Ezt a kérdőívet február 11., 0:00-ig 2334, a programot befejező résztvevő töltötte ki.

Nőtt a férfiak aránya

Bár idén is nők voltak többségben 91,3%-kal (2131), de tavaly óta nőtt a férfi kitöltők száma is növekedett, 8.6%-ra (201).

Ezúttal a 45-54-es korosztály dominált, őket követték szorosan a 35-44-esek, a harmadik helyet pedig a 25-34 közöttiek szerezték meg. Továbbra is megállapítható, hogy a tévhitekkel ellentétben, a veganizmus nem a fiatalok divathóbortja, hanem a már érett felnőttek morális, egészségügyi vagy környezetvédelmi indíttatású döntése.

A kitöltők elsődleges motivációja a kezdés előtt idén is az egészségesebb életmód volt, ezt követte az állatok védelme, majd a környezet megóvása. Ez a hónap végére ismét megváltozott a többségben: ekkor már az állatok életének tisztelete volt az elsődleges szempont, ezt követte a környezetvédelem és harmadik helyre csúszott az egészségesebb életmód.

A program tehát ezúttal is hatékonyan ismertette a veganizmus etikai oldalát, és kiterjedt az étrend mellett a szabadidős, vásárlási, kozmetikai, ruházkodási döntésekre is.

A válaszadók 95.4%-a elégedett volt a Veganuár programmal, ami 1.2%-os növekedés a tavalyi évhez képest. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy idén már ritkábban kellett tovább lépni a cikkeinkre, hiszen a lényeget összefoglaltuk az e-mailekben.

Többnyire olyan mindenevők kezdték el a programot, akik korábban kevés állati eredetű ételt fogyasztottak (35.8%), őket követték a rendszeres állati ételeket fogyasztók (33.9%), majd jöttek a vegetáriánusok (24.1%) és néhány vegán is csatlakozott hozzánk (6.1%).

Idén nőtt azon résztvevők aránya, akik semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztottak a program ideje alatt (48,7%), a kitöltők 51.3%-a azonban nem volt ennyire szigorú önmagához.

Bár a legnagyobb hatást akkor lehet elérni, ha a hónap során a résztvevők lemondanak minden állati eredetű ételről, őszintén és egyenlő módon támogatjuk azokat is, akik az akció idején sem bojkottálják teljesen a húst, tejtermékeket, tojást, mézet, csupán csökkentik annak mennyiségét.

Vegán konyha alapjai - hogyan legyek vegán és mit egyek
kurhan, Shutterstock

A többség vegán marad

Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire élvezték a vegán életmódot a résztvevők: összesen 83.8% valószínűleg vagy biztosan vegán marad, míg 16.2% valószínűleg vagy biztosan nem marad vegán. Ez egy igazán jó aránynak tűnik.

713 fő nem tapasztalt különösebb nehézségeket a hónap során, akik azonban igen, ezeket nevezték meg:

  • Időigényes az összetevők elolvasása a csomagolásokon.
  • Bonyolult bevinni az összes tápanyagot.
  • Sokat kellett sütni/főzni.
  • Hiányoztak a régi ízek.
  • A támogatás hiánya vagy akár lenézés a vegán életmód miatt.

A Veganuár 2021 során már azt is fontosnak tartottuk, hogy megtudjuk, a résztvevők vajon egyedül vagy társaságban vágnak bele a kihívásba?

Mint kiderült, a 74.7% egyedül csinálja, 20.9% családtaggal közösen és 4.4% barátokkal, ismerősökkel.

13.000 fős támogató közösség

Igazán azonban senki sem érezhette egyedül magát. A Veganuár támogató csoport, mely az egyik legbékésebbnek nevezett vegán közösség, december 25 óta 102%-kal nőtt, így jelenleg 13.361-ra bővült a csoport létszáma.

Ez idő alatt egészen mostanáig 1228 poszt (ételek, történetek, kérdések) és 23.502 segítőkész komment íródott, mindezekre pedig összesen 158.879 reakció érkezett.

Számos olyan poszt született a csoportban, amelyben a tagok kiemelték, hogy rendkívül békés, inspiráló és nyugodt légkört sikerült teremteni, amelyben mernek kérdezni, megosztani a haladásukat vagy őszintén beismerni a váltással járó botladozásaikat.

A toxikus vegán közösség mind Magyarországon, mind a nemzetközi csoportokban egy gyakran felmerülő probléma, amit mi hatékonyan kezelni tudtunk, és a jövőben is rengeteg időt fordítunk az alapos moderációra a közösség biztonságának érdekében.

Angol reggeli recept
© Prove.hu

Próbálkozó, de elégedett séfek

A Veganuár receptek, amelyeket idén is saját készítésű, gyönyörű ételfotókkal illusztráltunk, a kitöltők többségének (75%) elnyerték tetszését és többet vagy mindet el is készítették.

A 2021-es receptek között olyan különlegességek szerepelnek, mint például a vegán “juhtúrós” sztrapacska, többféle házi készítésű vegán pástétom, körözött, áfonyás chia puding, brownie, mogyoróvajas-lekváros-banános szendvics, sajtos makaróni, spenótos quesadillas, gombapaprikás, sütőtökös-spenótos rizottó vagy diós céklaburger.

Örömmel töltött el bennünket, hogy a receptek tetszettek és sokan további általunk tesztelt recepteket kértek. A Prove jelenleg olvasói támogatásokból finanszírozza a rendkívül költséges Veganuár programot, valamint a teljes működést, újságírást, szerkesztést és terjesztést.

Egyszeri vagy havi utalással te is hozzájárulhatsz, hogy további recepteket és útmutatókat készíthessünk és ingyenesen közzétehessük mindenki számára.

Javuló egészség

Közel 1300 válaszadó számolt be pozitív egészségügyi változásokról. A leggyakrabban ezeket olvashattuk:

  • Több energia.
  • Jobb emésztés.
  • Szebb bőr.
  • Csökkenő koleszterinszint.
  • Csökkenő ízületi fájdalmak.
  • Könnyebb fogyás.
  • Pihentetőbb, minőségibb alvás.
  • Javuló közérzet.

A program során olyan alaposan felkutatott és magas minőségű forrásokra hivatkozó cikkeket tettünk közzé, amely az egészségügyi oldalát is bemutatja a növényi alapú étrendnek:

Közel 99%-os elégedettség

Nagyra értékeljük, hogy a kitöltők 98.4%-a másoknak is ajánlaná a Veganuárt, és ebből 21% már meg is hívott másokat.

A napi e-mailek 97.7%-os, a Prove cikkek 99.1%-os, a Veganuár támogató csoport pedig 98%-os pozitív értékelést kapott azok között, akik aktívan látták ezeket a tartalmakat.

Pontosan 452 ember jelölte meg motiváló tényezőnek a “A Prove csapat lelkesedése miatt” opciót, 433-an pedig a Veganuár támogató csoport miatt maradnának vegánok – saját bevallásuk szerint.

Kertészkedj, hogy pénzt spórolj a vegán étrenden - Veganuár
sirtravelalot / Shutterstock

Hatásunk a világra 30 nap alatt

Becsléseink szerint, amelyhez a FAOSTAT adatbázisát használtuk, egyetlen hónap alatt a résztvevők – amennyiben vegánként élnek –, nem kevesebb mint 78 m² földterületet, 61.2 kg  CO²-t és 37 700 liter vizet spórolhatnak meg. Emellett pedig legalább 30 állat életét kímélik meg (legalábbis ennyivel csökken a kereslet).

Amennyiben a korábban kapott 48,7%-os aránnyal számolhatunk (azaz ennyien nem fogyasztottak a hónap alatt állati eredetű ételt), akkor az alábbi becslést állapíthatjuk meg:

A Veganuár ideje alatt minimum:

  • 326.850-nel kevesebb állatot ítéltünk levágásra (ez nem azt jelenti, hogy nem vágtak le állatokat, csupán csökkent a kereslet a fogyasztók részéről).
  • 410.741.500 liter vizet spóroltunk meg azzal, hogy nem támogattuk az állattenyésztést.
  • 666.784 kg-mal kevesebb szén-dioxiddal (CO²) terheltük a bolygót.
  • 849.810 m²-rel kevesebb földterületre volt szükség az ételeink előállításához.

Végszó

Hálásak vagyunk a nagy mennyiségű elismerésért és lelkesedésért a résztvevőknek, valamint anyagi támogatóinknak a bizalomért.

A Veganuár 2021 minden eddiginél több magyart indított el a vegánná válás útján, mellyel értékes természeti erőforrásokat, állatok életét és saját egészségünket is megóvhatjuk.

A program továbbra is bárki számára ingyenesen elérhető 2021 december végéig.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.