Most olvasott cikk
Bezár a vegánok kedvelt balatoni célpontja, a Veganeeta Home

Bezár a vegánok kedvelt balatoni célpontja, a Veganeeta Home

Jobboldalt a 2024 szeptemberében bezáró Veganeeta Home étterem belső tere, baloldalt az étterem tulajdonosa, Árvai Anita

Magánéleti és anyagi okokból szeptember 29-én lesz nyitva utoljára a Veganeeta Home – jelentette be a tulajdonos, Árvai Anita. A balatonalmádi étterem tavaly költözött új, tágasabb helyszínre, részben azért, hogy a főzőkurzusokat kényelmesebben meg tudják tartani. Utóbbiakra a bezárást követően is lehet még jelentkezni.

Finoman szólva is kevés az olyan balatoni és Balaton környéki étterem, ahol biztos lehetsz abban, hogy semmiféle állati eredetű összetevő nem kerül eléd. A Balatonalmádiban található Veganeeta Home pont ilyen.

Októbertől azonban ez a hely is lekerül a vegán gasztrotérképről. Szeptember 29-én teszi ki a nyitva táblát utoljára a Veganeeta Home. Ezt az étterem tulajdonosa, Árvai Anita az Instagramon jelentette be. „Eljött az év ugyanis, amikor a balatonalmádi Veganeeta Home fennállásának hetedik évében azt kell mondanom, hogy nem tudom tovább csinálni” – mondta.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Veganeeta (@veganeeta)

A döntés hátterében számos ok állt, köztük magánéleti fordulópontok és anyagi megfontolás.

A házasságunk felbontása és a vendéglátás jelenlegi helyzete a költségek őrült növekedését hozta magával az étterem vonatkozásában. Nem baj, gondoltam, szép lesz a nyár, kitermeljük. Megyünk tovább. Az eredménykimutatások és a történések azonban rácáfoltak erre. Hetekig nem aludtam, amíg meghoztam a döntést

– mesélte.

Túl sok vas a tűzben

Anita beismerte azt is, „mindig sok szálon futott az életem, de ennyi vasam a tűzben sosem volt egyszerre”. Áprilisban jelentette be, hogy Debreczeni Zitával és Gianni Annonival együttműködve közös budapesti projektbe vágnak bele. Ez egy budapesti pop-up étterem, ahol Anita vacsoraestjein már szerepelnek a kínálatban halalapú ételek is.

A Veganeeta Home esetében is egyfajta újabb tesztfázis volt érvényben, miután 2023 tavaszán új helyre költöztek. Balatonalmádin belül maradtak, ám egy jóval nagyobb helyszínre tették át a székhelyüket.

„Teljesen jól megvoltunk a kisebb étteremben is, viszont mindig sakkoznunk kellett a hellyel. Rengeteg esküvőt cateringelünk, eddig nem volt lehetőség nálunk tartani. Most már sokkal könnyebb lesz nálunk megrendezni az esküvőt, mint konyhát építeni külső helyszínen. Sok főzőtanfolyamot tartok, eddig azok megrendezésére is csak korlátozottan volt lehetőség a helyszűke miatt. A kis étteremben a főzőkurzus idején mindössze négy asztalnál tudtuk fogadni a vendégeket, ez nyáron például kivitelezhetetlen volt. Sok rendezvény esetében pedig duplaannyian jöttek volna, mint ahányan befértünk. Így evidens volt, hogy változtatni kell” – mondta akkor Anita.

Lehet még Veganeeta Home

Annyi biztos, hogy a közeljövőben a kurzuslehetőségektől nem kell elbúcsúzni Anita követőinek.

Nem kizárólag a már meghirdetett tanfolyamokat tartom meg, hanem újabbakat is hirdetek meg folyamatosan – budapesti és balatoni helyszíneken egyaránt. Most viszont az elsődleges feladat az étterem elköltöztetése. Nem szeretném nagyon felaprózni magam. Látom, hogy most egy kicsit be kell nyomnom a féket

– nyilatkozta Anita a Prove-nak.

Elárulta, van terve a folytatásra, aminek a megvalósításában már nyakig benne is van. „Hogy lesz-e Home valahol, valamilyen formában? Hát hagyhatlak én titeket étterem nélkül?” Arról azonban, hogy ez egész pontosan mit is takar, egyelőre nem szeretne többet elárulni.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.