Az Egyesült Királyság, Franciaország és Magyarország után immár Németországban sem kell plusz költséggel számolniuk azoknak, akik a hagyományos helyett növényi tejjel szeretnék fogyasztani a kávéjukat a Starbucksban. Az Egyesült Államokban és Kanadában ellenben még nem vezették be ezt az újítást.
Nem számolnak fel többé felárat a növényi tejért a Starbucks németországi kávézóiban. A német kávérajongók számára így már nem jár semmiféle extra költséggel az, ha a növényi opciókból választanak. Ezek egyébként a következők:
- mandula,
- kókusz,
- zab,
- szója.
Már nagyon érett a Németországgal kapcsolatos döntés a Starbucks számára, miután az Egyesült Királyságban és Franciaországban – két, gazdasági szempontból igencsak jelentős országban – is meglépték ezt 2022-ben.
Több vegán szervezet, köztük a PETA is évek óta igyekszik nyomást gyakorolni az éttermekre, egyéb élelmiszeripari szolgáltatókra, hogy ne diszkriminálják felár kivetésével a vegán fogyasztókat. A kezdeményezés mögé olyan hírességek álltak be, mint Paul McCartney zenész, vagy James Cromwell színész.
Ebben megelőztük Észak-Amerikát
Az európai előrelépések ellenére az Egyesült Államokban és Kanadában a Starbucks még mindig felszámol 80 cent (kb. 300 forint) felárat a növényi alternatíváért.
Január 3-a óta a magyar fogyasztókat sem terheli extra költség, ha a cég kávézóiban a növényi alternatívát rendelik.
Örömmel jelentjük, hogy a Starbucks magyarországi kávézóiban ezentúl nem számolunk fel semmiféle extra díjat a tejalternatívákért. Így, ha vendégeink inkább a növényi alapú italokat részesítik előnyben, mostantól felár nélkül kérhetik ezekkel kávéjukat
– olvasható a kávéházlánc közleményében.
Fenntarthatósági törekvések
A Starbucks korábban már a nyilvánosság előtt is elismerte, hogy környezetvédelmi szempontból a növényi ital mindenképp előzi a hagyományos állati eredetű tejet. Azt is hozzátették, hogy utóbbi teszi ki a cég karbonlábnyomának legnagyobb részét.
Korábban már vállalták, hogy visszaszorítják a cég tevékenységéhez kapcsolható vízfelhasználást és pazarlást. A vállalat 2030-ra felére szeretné visszaszorítani a karbonlábnyomát, a vízfelhasználását és a cég által termelt hulladékot a 2020-as állapothoz képest.
Ugyanakkor az idei davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) éppen arra hívta fel a figyelmet beszédében António Guterres, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára, hogy fenntartásokkal kell kezelni a cégek zöld vállalásait.
A főtitkár elmondta, meglátása szerint egyre több cég jelöl ki zérókibocsátási célokat, ezekhez azonban homályos viszonyítási pontokat adnak csak meg. Kiemelte, ezzel egyszerre vezetik félre a vásárlókat, a befektetőket és a szabályozó hatóságokat is.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.