Most olvasott cikk
Elkészült a világ első vegán hegedűje

Elkészült a világ első vegán hegedűje

Ez a hangszer lett a legelső, ami megkapta a The Vegan Society hivatalos vegán márkajelzését.

Eddig nem volt könnyű dolga azoknak a vegán zenészeknek, akik hivatásuk, hobbijuk, szenvedélyük kapcsán is szerettek volna etikusak maradni, hiszen van néhány olyan hangszer – leginkább a pengetősök, vonósok, ütősök –, ahol hagyományosan állati eredetű alkatrészeket is felhasználnak.

Lószőr, szarv, pata, belsőségek, csontok, ezek hagyományosan mind használatosak például gitárhúrok, zongorabillentyűk vagy a dobok készítéséhez. Padraig O’Dubhlaoidh egyedi hangszere viszont minden állati eredetű hozzávalótól mentes.

A hegedűkészítő mester még 2020 márciusában – az első lezárások idején – határozta el, hogy egy vásárló néhány évvel korábbi kérésének eleget téve elkészíti első vegán hangszerét.

A kérés elgondolkodtatott. Hány – lehetséges zenész – vegán van, akik az erkölcsi meggyőződésük miatt nem játszhatnak hegedűn. Szörnyű lehet!

– nyilatkozta az ír hangszerkészítő.

Fotó: BBC

Miből készül a vegán hegedű?

Padraig a megszokott állati összetevők helyett vadon termő bogyókat, forrásvizet, gőzölt körtét és nyárfát is használt.

A speciális igények szerint elkészített – bespoke – hangszer értéke nem két fillér. Az első vegán hegedű 8.000 fontért (kb. 3.3 millió forint) várja, hogy egy etikus zeneművész kezei között életre kelhessen.

Ilyen áron talán nem túlzás azt állítani, hogy egyelőre messze vagyunk még a teljesen vegán hangszerkészlettel felvonuló kamarazenekarok és együttesek idillikus képétől, de az első lépés mindenesetre megtörtént.

A The Vegan Society felhívja a figyelmet, hogy habár már egy ideje kaphatóak szintetikus anyagokból készült húrok és vonók is, az egyesület hivatalos pecsétjét csak a hegedűtest kapta meg.

Ez persze valószínűleg nem azt jelenti, hogy a plecsni nélküli alkatrészek ne lennének vegánok, pusztán csak azt, hogy nem került sor hitelesítési eljárásra – ami olyan régóta piacon lévő alkatrészek esetén, mint például a szintetikus húrok, nem is igazán szükséges.

Etikusabb és jobb is a vegán hangszer

A Mallvern Hills-i műhelyében alkotó mester úgy nyilatkozott:

„Kísérletezéseim során kiderült, hogy rejtett előnyei is vannak a vegán hegedűnek. Az állatokat, a természetet és a társadalmat is érintő alapvető előnyöktől eltekintve egyértelművé vált, hogy az állati eredetű ragasztók károsan hatnak a hegedűre, például erős feszítő hatást fejtenek ki a fa részekre. A ragasztóanyag az én hegedűmben nem okoz ilyen kárt. Az etikai nézőpontot figyelmen kívül hagyva is, ez egy akusztikus fejlődés.”

Ericka Durgahee, a The Vegan Society marketing menedzsere a következőket fűzte a hírhez:

„Elképesztően izgalmas, hogy a világ első vegán hegedűtestét regisztrálhattuk a Vegán márkajelzéssel. Zene az összes hegedűművész füleinek, hogy végre olyan magas minőségű hangszert használhatnak, ami mentes minden állati eredetű hozzávalótól. Minden hegedű egyedi, a hangzása és kialakítása speciálisan a használó igényeire szabott. Padraig nagyszerű munkát végzett, eszméletlenül büszkék vagyunk arra, amit előállított.”

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.