Halmentes vegán hal

Ez a vegán hal mentheti meg az óceánjainkat

Hasonlóan a valódi állati hústól mentes laborhúsokhoz, hamarosan a laborban “tenyésztett” hal is piacra kerül. Ez jó hír lehet azoknak, akik etikai és/vagy környezetvédelmi okokból nem fogyasztanak halat, de szívesen pótolnák valamivel a kedvelt és ismert ízeket.

Labor-lazac

A Wild Type névre hallgató startup cég 2016 óta dolgozik “labor-lazac” létrehozásán, és most végre sikerült annyit előállítania, hogy a termék nyilvánosan is debütálhasson. Blogjukon azt írják,

“a generációnkat érintő legsürgetőbb dolgok, azaz a klímaváltozás, az élelmiszerbiztonság és az egészség nevében dolgoznak jobb hús létrehozásán.”

A műlazacot egy oregoni étteremben, több fogásos kóstolómenü keretében szolgálták fel a vendégeknek. A cég szerint ez volt a világon az első alkalom, hogy egy étterem egész menüje laborban növesztett húsfélén alapult.

A fogások megalkotásán a Wild Type több séffel dolgozott együtt, amelyek között szerepelt sushitekercs, lazactatár rizspuffancson, ceviche verde leves, és lazacfalatok tortillachipsen felszolgálva.

Halmentes hal, laborhal, vegán hal

Az eseményt a cég arra használja majd fel, hogy a kóstolóktól kapott visszajelzések alapján tökéletesíthesse a terméket szín, textúra, íz, utóíz és több másik szempontból.

A laborhús úgy készül, hogy a replikálni kívánt állatból vesznek egy izommintát, amiből őssejteket nyernek ki. Ezután a tudósok laborban próbálják meg az őssejteket sokszorosítani, amiből utána rost és izomszövet lesz, végül pedig az eredeti húsra emlékeztető termék.

Lehetséges megoldás

A laborhús napjainkban igen vitatott téma, mivel bár az állatot magához a mintavételhez nem ölik meg, de ahogy a laborhús egyre népszerűbb lesz, egyre több és több állatra is lesz szükség a kinyeréshez. Emiatt bizonyos állatjogi aktivisták a laborhúst is etikátlannak ítélik meg, mások viszont lehetséges megoldásként látják az állattenyésztésben évente milliárdnyi szörnyű körülmények között tartott és lemészárolt állat megmentésére.

A halászattal jelenleg nem csak a tengerek halállományait pusztítjuk ki, hanem rengeteg más tengeri állatot is veszélyeztetünk. A laborban tenyésztett hal ezekre a problémákra megoldást nyújthatna.

George Monbiot környezetvédelmi aktivista és a The Guardian újságírója szerint – aki részben szintén a laborban növesztett húst látja megoldásnak a környezeti problémákra –  csak úgy menthetjük meg a tengeri élővilágot, ha egyáltalán nem fogyasztunk halat:

A tengeri élet jelenleg még a földinél is gyorsabb ütemben haldoklik. Az ENSZ biodiverzitásról szóló jelentése egyértelművé teszi, hogy ennek a fő oka nem a műanyag, és nem is a vízszennyezés, a klímaváltozás, vagy a savasodás – hanem a halászat [de természetesen korántsem elhanyagolható a többi szegmens sem]. És mivel a kereskedelmi halászat a legfontosabb közrejátszó tényező, erről beszélünk a legkevesebbet.

Szerencsére nem a Wild Type az egyetlen cég, amely ezen dolgozik: egy szingapúri startup, a Shiok Meats laborban tenyésztett rákfélék létrehozásán dolgozik, egy kaliforniai cég, a Finless Foods pedig labor-tonhalat szeretne piacra dobni.

Ez a cikk is érdekelhet:

Vidra néz a vízből egy mohás kő mellett

Fokozottan védett ragadozót videóztak le a Balatonban

Feltűnt a Balatonban egy vidra: a part közelében úszkált. Ritkán

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének