Most olvasott cikk
Miket értek el a vegánok 2019-ben?

Miket értek el a vegánok 2019-ben?

Vegán világ 2019

A veganizmus 2019-ben különösen gyors tempójú növekedést mutatott. Az egészségügyi, az állatvédelmi és a fenntarthatósági előnyök sokak számára vitathatatlanok.

Szinte minden héten történt valamilyen esemény, ezért lehetetlen összeszedni mindet, ám most mégis összegyűjtöttünk néhány kiemelkedő vegán győzelmet.

Változás az élelmiszerkínálatban

Tarolnak a vegán húsok

A növényi alapú ételek egyre jobban terjednek világszerte. Ebben az évben kezdett beindulni a kaliforniai Beyond Meat cég. Közel tíz év előkészület és kutatómunka után eljutottak a termékeik a fogyasztókhoz.

Speciális ételkészítési technológiájuknak köszönhetően az emberek továbbra is élvezhetik az eddig megszokott a húsféléket és kolbászokat, de már olyan módon, mely nem jár állatok megölésével.

A vállalat rekordokat is döntött: a 2008-as gazdasági válság óta nem volt olyan cég, amelyik ilyen gyorsan profitra tett volna szert, mint a Beyond Meat. A tőzsdét egyenesen letarolta.

A befektetők közt van Leonardo di Caprio, Jessica Chastain, sőt, még a Microsoft egyik alapítója, Bill Gates is.

A vegán hamburger jóval kevesebb vizet, földterületet, energiát igényel, és kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátással jár az előállítása, mint a hagyományos burgereknek.

Versenytársa, a szintén növényi alapanyagú húsféléket gyártó Impossible Foods a Burger Kinggel társult, hogy világszerte több millió embernek szolgáljanak fel vegán hamburgereket. Mielőtt bevezették ezeket az állandó kínálatba, a vegán termékek soha nem látott gyorsasággal fogytak el a tesztidőszakban.

Vegán laborhús Beyond Meat
100% vegán húspogács / Beyond Meat

Növekszik a vegán választék

Ezen sikereket látva, ami a növekvő vegán népességnek köszönhető, egyes hús- és tejipari vállalatok szintén piacra bocsátottak növényi alternatívákat is. Sok étterem, szupermarket és gyorsétteremlánc kínálatában is megjelent a növényi alapú választék.

Most már a nagy margaringyártó cég, a Flora is készít állati alapanyagoktól mentes margarint. Egyre több pizzériában választhatunk növényi sajtot feltétként, és húshelyettesítőkkel megpakolt pizzát. Még a KFC és a McDonald’s is elkezdett kínálni vegánbarát opciókat, pedig mindkettő étteremlánc esetében a vezetőség azt állította, hogy még nem tervezték, de látják az érdeklődést.

Ezek a termékek olyan népszerűségnek örvendenek, hogy bizonyos vállalatoknak több száz százalékos profitnövekedést eredményeztek. A tévéműsorokban is egyre többször megjelenik a vegánság, és egyre kevésbé lejárató módon, ahogy az korábban tették a médiában.

Globális megoldás a fenntarthatóságra

Persze a fent említett termékek is gyakran erősen feldolgozottak, növényvédő szerekkel kezelték őket és műanyagfóliába csomagolják – tehát nem jelentenek globális megoldást az élelmiszeripar és a táplálkozás problémáira.

Ezért egyesek ennél holisztikusabb szemlélettel közelítik meg a kérdést. A növénytermesztésben kezdenek elterjedni a vegán permakultúrák, organikus zöldségekkel és gyümölcsökkel, melyek igazán védik a Földet, az állatokat és a környezetünket.

Hiszen ez a legértékesebb kincsünk, amire vigyáznunk kell, mert ha leromboljuk, nem lehet többé újraépíteni.

Változások az egészségügyi ajánlásokban

A tehéntej hanyatlása és a növényi tejek felemelkedése

A táplálkozástudomány felismerte, hogy korunk problémája nem a sokak által emlegetett fehérjehiány, hanem a rostok hiánya. Elképesztő mértékben növekszik az elhízással és a szívbetegségekkel küzdő betegek száma.

Ennek megfelelően a táplálkozási ajánlások is változnak: Kanadában az ajánlott élelmiszerek közt már nem szerepelnek a tejtermékek. Rájöttek, hogy az állati eredetű ételek növelhetik a diabétesz, a daganatos betegségek és az autoimmun folyamatok kialakulásának kockázatát.

Egyre több tudományos vizsgálat bizonyítja, hogy az állati eredetű fehérje gyulladáskeltő lehet. Dr. Michael Greger orvos és táplálkozáskutató azt nyilatkozta, hogy az egyetlen étrend, ami bizonyítottan meg tudja előzni a szív- és érrendszeri betegségeket, az a teljes értékű növényi étrend.

A győzelem utolsó szakasza: harcolnak a vegánok ellen

Az etikai törekvéseknek 2019-ben szembe kellett nézniük a húsevést megszállottan hirdető megélhetési aktivistákkal. Már vannak, akik anyagi támogatásért cserébe teljes állású munkaként a vegánok ellen tüntetnek.

Számtalan olyan celeb jelent meg, akik szándékosan provokálják a békés vegán eseményeket – nyers húst fogyasztanak a rendezvényen, állatok véres maradványaival kínálgatják az embereket és hangosan álhíreket kiabálnak a veganizmusról. Sokan közülük erőszakos múlttal rendelkeznek.

Ahogy a mondás tartja: “Először semmibe vesznek, utána nevetnek rajtad, majd harcolnak ellened, ám végül nyersz!”

Vegán aktivisták az Animal Save Movement eseményen

Egy hónap után életre szólóan

Világszerte elindult a Prove Veganuár kampányához hasonló Veganuary kampány is, mely arra ösztönzi az érdeklődőket, hogy egy hónapig próbálják ki a vegán életmódot. Ennek következtében sokan már vissza sem fordulnak az útról.

További jelentős siker, hogy Ausztráliában a húsmentes termékek iránti igény 98%-kal nőtt a tavalyi évben.

Az USA-ban megrendezett, orvosok, dietetikusok és táplálkozáskutatók részvételével történt konferencián felszólaltak a növényi étrend előnyeit kiemelő szakértők, de természetesen némi vita is kialakult arról, vajon minden igényt kielégít-e a vegán étrend.

Komplex egészségügyi változás

Európában nagy áttörést jelentett a logisztikai cég, az NFI fejlesztése egy olyan program által, melyeket az egészségügyi intézmények használhatnak. Felismerték, hogy bár a növényi étrend egészségre gyakorolt hatása vitathatatlan, ez még mindig nem igazán épült be az orvosi ajánlások közé.

A cég személyre szabott étrendet tervező alkalmazást gyártott, mely olyan népszerű lett, hogy az európai nemzeti egészségügyi intézmények is használják. A program által a növényi étrend hangsúlyozása bekerült az egészségügy rendszerébe.

Nem csak az orvosok, hanem az egyéni felhasználók is magukévá tették az információt, hogy a növényi étrend milyen jelentős prevenciós hatással bír.

Klímavédelmi és állatvédő törekvések

Az erdőtüzek valódi oka

2019. augusztusában minden eddiginél nagyobb erdőtüzek keletkeztek az Amazonas vidékén. A médiában is felhívták a figyelmet a szakértők, hogy a tüzek elsősorban az állattenyésztés miatt keletkeznek.

A farmerek felégetik az erdőket, hogy további területeket nyerjenek az állattartáshoz és a számukra termesztett takarmány előállításához. Az erdőtüzek kapcsán környezetvédelmi aktivisták széleskörű tüntetéseket szerveztek. A szóvivők kiemelték, hogy a régóta berögződött hiedelmeket és szokásokat meg kell változtatni.

Extinction Rebellion (Lázadás a kihalás ellen) mottóval tüntetés indult a klímaváltozás ellen. Vitaindítás történt 2019-ben, hogy felszólítsák a politikusokat a klímavédelem melletti fellépésre. New York után sok más városban is tüntetések kezdődtek az ügy érdekében.

Greta Thunberg meglátogatta Esthert

Greta Thunberg

A híres angol természettudós, David Attenborough is felhívta a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire, és a sürgető cselekvésre.

A 16 éves svéd klímaaktivista Greta Thunberg beszédeiben elmondta, hogy sajnálatos módon a politikusok és a klímavédelemmel foglalkozó tudósok is folytatják a húsevést, repülőre ülnek és nem kezelik krízisként a klímakatasztrófát. Ez az egész emberiség és ökoszisztéma pusztulásához fog vezetni.

Greta, aki maga is felhagyott az állati eredetű termékek fogyasztásával és ökológiai lábnyomát is a minimumra csökkentette, óriási népszerűségnek örvend. A történelem legnagyobb tüntetéseit hozta létre, a Time magazin szerint ő lett 2019-ben az év embere, beszélt Ferenc Pápával és millióan követik online – mindössze 16 hónap alatt.

Arnold Schwarzenegger is támogatóan melléállt, és mindketten felszólították a felelős felnőtteket, hogy hallgassanak a tudományra.

Leleplező videók

A hatalmas amerikai tejipari vállalat, a Fair Oaks Farm lebukott – több hónapig felvett rejtett kamerás felvételek feltárták, hogy milyen kegyetlenséget szenvednek el az állatok a tejiparban. A kisfilmet több millióan látták, és bejárta az egész világot.

A hatás továbbgyűrűzött, állatvédő tüntetéseket maga után vonva Ausztráliában. Parlamenti képviselők is felszólaltak az állatokkal szembeni kegyetlenség megállításának érdekében.

The Game Changers, az erős vegánok filmje

Szintén ebben az évben került a közönség elé a régóta várt dokumentumfilm, a The Game Changers, melynek többek között Schwarzenegger és James Cameron is a producere.

A filmben élsportolók is megszólalnak, beszámolva arról, milyen nagy mértékben nőtt meg a teljesítményük azóta, mióta vegán életmódra váltottak. A film hatására sokan átértékelték korábbi szokásaikat és áttértek a növényi táplálkozásra.

A filmből megtudjuk, hogy olyan hírességek is növényi étrenden élnek, mint a Forma 1-es bajnok, Lewis Hamilton, A Németország legerősebb embere címet birtokló Patrick Baboumian, a teniszcsillag Novak Đoković, a világrekordokat megdöntő futó, Scott Jurek, és így tovább.

A film hatására több ezer, főleg testépítő és sportoló férfi lett vegán, többek között a népszerű Kai Greene testépítő, és a négyszeres Tour de France győztes, Chris Froome.

Vegán celebekből persze egyébként sincs hiány – a rocksztár Bryan Adams, az elképesztően népszerű Billie Eilish és az egyik legjobb Jokert alakító Joaquin Pheonix mind etikai vegánok.

Az élelmiszeripar, az orvostudomány, a politika és a szórakoztatóipar is felgyorsult változásokon megy keresztül, ami vegán győzelemmel fog zárulni. Az út folytatódik 2020-ban is – te a történelem melyik oldalán állsz?

Hozzászólások (1)
  • Néhány véleményem:
    – Nagyon örülök neki, hogy végre elfogadják, nem szükséges állatot megennünk, ahhoz, hogy egészségesek legyünk.
    – Így az állatok is jobban járnak és mi emberek is!
    – Annak is nagyon örülök, hogy nagyon sokan ki mernek állni az mellett, hogy érdemesebb vegánnak lenni!
    – Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a vegán hús „mind” egészséges lenne. Itt is azért nagyon közrejátszhat a pénz!
    – Egy sokkal jobban hozzáértő embertől hallottam, hogy például a szejtán elég veszélyes, mivel sikérből készül. Elég könnyen lisztérzékennyé vállhat az a személy, aki sűrűn használja. S van egy olyan szakács (kedvencem), aki lisztérzékeny lett tőle. Sajnos amúgy is annyit keresztezték szegény búzát, ma már sokkal több benne a sikér, mint „nagyanyáink idejében” volt! Össze-vissza keresztezik a terményeket, s közben még nem értenek teljesen hozzá, hogy mivel árthatnak az embernek. Isten tökéletesnek teremtette meg a növényeket, gabonákat, gyümölcsöket, mi pedig tönkre tesszük. Jobb lenne meghagyni a régi mivoltában. (Már régóta található olyan videó is a neten, ahol külföldön büntetik, sőt bántalmazzák azt, aki a régi gabonát termeszti, nem a kötelező, sokkal rosszabb minőségű keresztezettet.)
    – Abban sem vagyok biztos, hogy minden, amit vegán húspótlónak készítenek, abban csak egészséges terméket tesznek. Mivel a termék leírásban nem mindent kötelező feltüntetni (a konkurens cég ne tudja lemásolni), nagy az esélye annak, hogy pont azt fogják kihagyni, ami miatt nem vennéd meg! Van olyan bio terméket áruló webáruház, ahol régebben felsorolták a terméken lévő leírásról, hogy mi található benne, de ma már leszoktak róla, pedig – szerintem – nagyon fontos lenne. Legfeljebb, ha már megvettem és látom, többet nem veszek, de közben kidobtam egy csomó pénzt. Szóval általában a pénz a lényeg, nem annyira az egészség. Én még az ételízesítőt sem veszem meg, mert abban is van bőven egészségtelen hozzávaló!
    – Sokkal jobban örülök a recepteknek, azt én készítem el, abban legalább „nagyjából” tudom, hogy mi van benne. Nagyobb az esélye, hogy azért valamivel egészségesebb.
    – Persze azért elfogadom, hogy NÉHA az ember vesz egy-egy terméket, vagy ha útközben van, vagy nyaral és bemegy egy vegán terméket megvenni, esetleg vegán éteremben enni, de csakis NÉHA, hogy az egészség ne romoljon!
    – Úgy tanultam, az a jobb élelmiszer, ami a saját éghajlatomon terem, mert azt jobban fel tudja használni a szervezetem. Nem ragaszkodok görcsösen mindenhez, mert banánt, citromot, narancsot használok én is, de amennyire csak lehet azt veszem, ami az országunkban termett!

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.