Egyre keresettebb termék a boltokban a vegán csoki, erre pedig a gyártók is reagálnak. Őrült tempóban bővülhet a következő években a piac.
Vérbeli Gombóc Artúrnak vallod magad, akinek mindegy, hogy kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű vagy lapos, csak csoki legyen? Akkor van egy jó hírünk: ugrásszerű növekedést produkálhat a következő kilenc évben a tejmentes és vegán csokoládé piaca.
A növényi alapú csokoládé globális piaca aktuálisan egymilliárd dollárra tehető, 2032-re azonban ez az érték elérheti a 4 milliárd dollárt. Ezzel az értékkel kapcsolatban ugyanakkor nincs összecsengő elemzői konszenzus: más becslések szerint ugyanis ez a piac 2017-ben 335, 2022-ben 575 millió dollár összértékű volt, és csak 2028-ra érheti el az 1,2 milliárd dolláros összértéket.
A csokoládé piaca (állati és növényi alapú tejet tartalmazók egyaránt) mindenesetre 2021-ben 113,16 milliárd dollár értékű volt. Az összetett éves növekedési ráta (CAGR) pedig ezen a szélesebb területen a 2022-2030-as időszakban 3,7 százalék lehet.
A ProVeg International élelmiszer-tudatossággal foglalkozó cég szerint a kiugró növekedési ütemet egyértelműen a kereslet húzza; egyre több vásárló törekszik arra, hogy egészségesebb, vagy kifejezetten növényi alapú élelmiszert rakjon a kosarába. Ezt a tendenciát értelemszerűen elégedetten szemléli a cég, hiszen kiemelt céljuknak tekintik, hogy 2040-re 50 százalékkal csökkenjen az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása. A terv egyébként nemes, a megvalósíthatóság viszont azon egyszerű ok miatt kérdőjeles, hogy a cég nem kommunikált világos viszonyítási pontot. A siker tehát relatív.
Lokális megoszlás
A ProVeg prognózisa szerint a tejmentes és vegán csoki globális növekedését legnagyobb mértékben az ázsiai csendes-óceáni térség adhatja majd. Ennek hátterében alapvetően két dolog áll: az egyre szélesebb körben jellemző laktózérzékenység, és a növényi alapú étrend helyi népszerűségének megugrása.
Jelenleg mindenesetre Észak-Amerika a piac legmeghatározóbb szereplője.
Európában is egyre növekszik a kereslet a vegán csokira. A londoni székhelyű Mintel piackutató cég 2018-as tanulmánya alapján
- a francia és a lengyel válaszadók 53-53,
- a spanyolok 55,
- az olaszok 48,
- a németeknek pedig 44 százaléka
úgy nyilatkozott, hogy komolyan érdeklődik a vegán csokoládéból készült édességek iránt.
A csokoládéágazatban jelenleg a növényi alapú étkezés áll a középpontban. A gyártók úgy reagáltak a növényi alapú étrend iránti növekvő érdeklődésre, hogy a tejcsokoládéval készülő termékekben az állati eredetű tejet dió- vagy gabonafélékből készült tejekkel helyettesítették
– mondta Marcia Mogelonsky, a Mintel kutatási igazgatója.
A nagy márkák egymás után lépnek, hogy saját termékeikkel megtalálják az utat a vegán fogyasztókhoz is. A Mars, a Nestlé és a Lindt is piacra dobta már a növényi alapú étrendbe is beleilleszthető vegán csokiját. A magyar lehetőségek közül ebben a húsvéti cikkünkben szemezgettünk.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.