Most olvasott cikk
Vegán brownie recept (gluténmentes, cukormentes, olajmentes)

Vegán brownie recept (gluténmentes, cukormentes, olajmentes)

Vegán brownie recept

Szeretnénk már az első sorban eloszlatni a kétségeidet: ez a “mindenmentes” vegán brownie nem faforgács ízű, nem csak a földgolyó egyetlen sarkában fellelhető különleges hozzávalóból készül, nem száraz és nem is ízetlen.

Mi sem igazán hisszük el, mégis sikerült: olyan brownie-receptet kísérleteztünk ki, ami isteni finom, mégis fogyaszthatja az is, aki növényi alapokon, hozzáadott olaj és cukor nélkül, valamint gluténmentesen étkezik, ráadásul semmilyen lisztpótló nem kell hozzá.

Bár természetesen előforduló cukrok és olajak vannak ebben a receptben, ezért sem diabetikusnak, sem alacsony zsírtartalmúnak nem nevezhető, azoknak mégis érdemes kipróbálni, akik alapvetően csak a túlságosan finomított és túlcukrozott édességeket szeretnék kerülni.

Hozzávalók

egy kisebb tepsihez

  • 30 dkg édesburgonya
  • 2,5 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 6 dkg fekete csokoládé
  • 10 dkg mogyoró-, mandula- vagy kesuvaj*
  • 6 szem húsos datolya
  • ½ teáskanál almaecet
  • ¼ teáskanál szódabikarbóna
Vegán brownie - gluténmentes, cukormentes, olajmentes
© Prove.hu

Elkészítés

  1. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra.
  2. Egy villával szúrj lyukakat az édesburgonyába, helyezd egy sütőpapírral bélelt tepsire és 50-55 percig süsd, vagy addig, amíg teljesen puha nem lesz.
  3. Amíg az édesburgonya sül, áztasd be a datolyát forró vízbe legalább 10 percre. Ezt a lépést kihagyhatod, ha olyan datolyád van, ami már egyébként is nagyon puha és krémes.
  4. Turmixold össze a lecsepegtetett datolyát a kakaóporral és a választott magvajjal.
  5. A többi csokit vágd durvára és tedd félre.
  6. Ha az édesburgonya elkészült, tedd hideg vízbe, hogy lehűljön, majd pucold meg, turmixold össze, és keverd hozzá a magvajas-datolyás mixhez. A sütőt vedd vissza 180 fokra.
  7. Tedd a tésztához a szódabikarbónát, alaposan keverd el, majd az almaecetet is keverd bele. Ha teljesen kihűlt, keverd hozzá a csokidarabok felét.
  8. Egy sütőpapírral bélelt, kisebb tepsibe tedd bele a tésztát, és alaposan nyomkodd bele úgy, hogy sehol ne maradjon levegős, különben sütés után szét fog esni. Egy nyújtófával vagy pohárral simítsd egyenletesre a tetejét.
  9. A maradék csokit szórd a tetejére, és félig nyomkodd a tésztába.
  10. 20-22 percig süsd.

*A kesuvaj és a mandulavaj semlegesebb ízű, a mogyoróvaj ízét kicsit lehet érezni a brownie-ban. Akár keverhetsz is különböző magvajakat, vagy ha kedveled az ízét, tahinivel is elkészítheted. Illetve az otthon készített, teljesen natúr magvajaktól a brownie kicsit szárazabb lesz, mintha krémesebb, bolti verziót használsz, ezt érdemes észben tartani.

Tipp: a brownie nem csokis piskóta; attól brownie, hogy szaftos a belseje, úgyhogy figyelj arra, hogy ne süsd túl, mert akkor száraz lesz, ami elvesz az élvezeti értékéből.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.