Egy brazíliai útépítés nyomán a novemberi belémi klímacsúcsra érkezők 13 kilométeren keresztül csodálhatják az esőerdőt. Ennek azonban komoly ára van. A négysávos autópálya élőhelyeket vág ketté, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök szerint azonban az erdőirtás ezúttal szent célt szolgál, a novemberi konferencia történelmi jelentőségű lesz.
Már javában készül Brazília a novemberi 30-i ENSZ éghajlatváltozási konferenciára (COP30). Belém városában látják majd vendégül a nemzetközi küldöttségeket, várhatóan több mint 50 ezer főt. Az érkezésükre pedig komoly infrastrukturális fejlesztésekbe fogtak, például egy négysávos autópálya is épül – 13 kilométernyi szakaszon az Amazonason keresztülvágva.
Az útépítés miatt több tízezer hektárnyi erdős területet kell felszámolni, a fairtásba pedig már bele is kezdtek. A kormány szerint az új autópálya a városba vezető forgalom megkönnyítése érdekében épül. Azonban a helyi lakosok mellett természetvédők is rámutattak, az így okozott környezeti károk a konferencia céljával összeegyeztethetetlenek.
Élőhelyeket darabol fel az útépítés
Az Amazonas létfontosságú szerepet játszik a szén-dioxid megkötésében és a biológiai sokféleség biztosításában. Az útépítés ráadásul nem pusztán erdőirtás, az ott élő állatok szabad mozgását is zavarja, ökoszisztémákat vág szét.
Elveszítünk egy olyan területet, ahol visszaengedhettünk az állatokat a vadonba, a természetes környezetükbe
– nyilatkozta a BBC-nek Silvia Sardinha vadállatokra specializálódott állatorvos. A csapatával együtt sérült állatokat kezel, akiket gyógyulásuk után rehabilitálnak. Ezt azonban jelentősen megnehezíti az Amazonast kettévágó autópálya.
„A szárazföldi állatok többé nem tudnak majd átkelni a túloldalra, így csökken az a terület, ahol élhetnek és szaporodhatnak” – fogalmazott Sardinha.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök és Marina Silva környezetvédelmi miniszter szerint ez a csúcstalálkozó történelmi jelentőségű lesz. Az államfő hangsúlyozta, a találkozó lehetőséget nyújt arra, hogy ténylegesen az Amazonas szükségleteire összpontosítsanak, megmutassák az erdőt a világnak. Utóbbi az útépítés nyomán szó szerint is megtörténhet, hiszen az autópálya mindkét oldalán 13 kilométeren keresztül csodálhatják majd az erdőt. Ennek azonban komoly klímavédelmi ára van.
A klímavédelelem reménységeként üdvözölték az aktuális elnököt
Lula elődje, Jair Bolsonaro hivatalosan természetesen nem támogatta, nem támogathatta teljes mellszélességgel az erdőirtást. Ugyanakkor látványosan szemet hunytak a hatóságok az ő regnálása alatt az olyan bűncselekmények felett, mint az erdőrészek felgyújtása, akár az olyan területeken is, amelyeket hagyományosan az őslakosok területének tekintettek.
A volt államfő pártolta, hogy az Amazonas azon területein, ahol megsemmisült az erdő, bányászatba vagy éppen kereskedelmi célú gazdálkodásba kezdjenek. Arra hivatkozott, hogy ezzel felpörgethető a gazdaság, erősödhet a növekedési ütem.
A 2023-ban beiktatott Lula ezzel szemben határozott fellépést ígért az erdőirtással szemben. A környezetvédők így optimistán várták az elnökségét. Mióta átvette a hatalmat, összességében lassult is az illegális erdőirtások üteme. 2023-ban például 36 százalékkal csökkent az erdőirtás mértéke Brazíliában 2022-höz képest.
Miközben azonban Lula elnöksége kétségtelenül javulást hozott bizonyos tekintetben klímavédelem terén, több területen is kritikák érték az aktuális országvezetést. Amíg például az amazonasi helyzet javult az elmúlt időszakban, az Earthsight brit környezetvédelmi csoport tavalyi jelentése alapján a Cerrado szavannán egyenesen romlott. De új olajmezők feltárását is támogatták Luláék, most pedig az Amazonason átívelő útépítés kelt felháborodást a környezetvédők körében.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.