Állatok

Újranyithat a brutális német kutatólabor, amit tavaly állatkínzás miatt zárattak be

Újranyithat a német kutatólabor, ahol állatkínzás zajlikKép: CFI és Soko Tierschutz/CEN

A Mienenbuttel-ben található Farmakológiai és Toxikológiai Labor (LPT) tavaly botrányos állatkísérleti ügybe keveredett, idén februárban a hatóság be is tiltotta a működését, ám a bíróság most engedélyezte az újranyitást.

A német NRD hírei szerint a német bíróság feloldotta a felfüggesztést, miután az LPT eleget tett a legfelsőbb közigazgatási bíróság feltételeinek és kinevezett egy új ügyvezető igazgatót, valamint új állatjólléti, és állatkutató felügyelőket.

A jövőben a labor jelentéseket tesz közzé, bizonyítva, hogy “az állatok egészségére vonatkozó intézkedések megvalósulnak”.

Horrorisztikus labor

A bezárás azután született, hogy egy magát meg nem nevező állatvédő aktivista kegyetlen és borzalmas cselekményeket leplezett le, melyeket a labor majmokon, macskákon, kutyákon és nyulakon hajtott végre. Az esetek felderítése tavaly októberben történt, és az aktivista videókon rögzítette a rémes eseményeket.

Ehhez kapcsolódó kivizsgálások történtek a Cruelty Free International és a SOKO Tierschutz állatvédelmi szervezetek által az állatokon elkövetett sokkoló kegyetlenségekről, melyek megsértették az európai állatvédelmi jogokat.

A The Sun közzétett jó néhány fotót a kegyetlen laborról, ahol a majmokat fémcsatokkal erősítettek a falhoz a nyakuknál fogva, az állatok pedig visítottak a fájdalomtól, miközben teszteket végeztek rajtuk.

További fotókon az is látható, hogy vérző kutyák és cicák saját ürülékükben fetrengve haltak meg, miután toxikológiai teszteket hajtottak végre rajtuk.

Az adatok hamisítása

Az állatok elleni kegyetlenség mellett a labor hamis adatok közzétételében is bűnös, a tényt korábbi alkalmazottak erősítették meg.

„Nem csak tapasztaltam ezeket, de kötelező volt részt vennem abban, hogy meghamisítsam a dokumentumokat. Amikor a kísérletek nem az elvárt eredményt hozták, arra köteleztek engem, hogy szépítsem meg az adatokat a kedvezőbb kimenetel érdekében.”

tette közzé a LADbible egy alkalmazott nyilatkozatát.

Egy másik dolgozó pedig hozzátette:

„A tesztelést potenciálisan veszélyes anyagokkal végezték, melyek különösen károsak a környezetre tekintve. Egy patkányokban végzett kísérletnél, mely több horrorisztikus halált okozott, az adatokat megmásították. Aztán egy alacsonyabb hatóanyag meghozta a kívánt eredményt.”

A botrány

Az újranyitásról szóló döntést az állatvédő szervezetek kifogásolták. A Soko Tierschutz szóvivője, Friedrich Mülln a Tag 24 német lapnak nyilatkozta:

„Botrányos, hogy Hamburg megtéveszthető az LPT által, meg sem várják a bűnügyi eljárást, és a hamisított állatkísérleti kutatások évtizedeken át folyhatnak.”

A SOKO állatvédelmi szervezet azt állítja, hogy tovább kéne kampányolni a labor végleges bezárásáért, és akciókat szerveznének minden cég ellen, melyek ismételten mérgezésnek tesznek ki állatokat.

„Készítünk egy feketelistát. Az embereknek joguk van megtudni, milyen gyógyszerészeti és kémiai cégek tartoznak az LPT-hez, akik ilyen kegyetlenségeket okoznak az állatoknak”

– tette hozzá Mülln.

Prove.hu
Galgóczi Dóra

Galgóczi Dóra

Író és természetgyógyász
Évek óta követem a vegán életmódot. A könyveimmel egy kis iránytűt szeretnék adni az embereknek, hogyan találják meg az útjukat a világban. A gyógyítással pedig szeretnék testi-lelki egészséget adni, személyre szabott módszerekkel. Hiszek abban, hogy minden élet egyformán értékes, és mindenkiben ott rejlik az együttérzés.

1 hozzászólás

  1. Elkeserítő, szörnyű látni ezt a videót.
    Tudom, hogy a társadalom “élvezi” az állatkisérletek eredményeit, gyógyszer kutatás, kozmetikai cégek, stb. De az út ami oda vezet az eredményhez, erre nincsenek szavak. Nagyon másképp kellene.

Írd le a véleményed!

Mindjárt kész vagy!

Ide fogjuk küldeni a napi útmutatókat, ezért kérlek pontos adatokat adj meg.