vegán kutyatápok

Újabb kutatás bizonyítja a vegán kutyatápok jótékony hatásait

A megkérdezettek túlnyomó többsége pozitív változásokról számolt be az Omni vegán kutyatápok gyártójának friss felmérésében.

Az angol Omni cég által kezdeményezett, szakmai lektoráláson is átesett tanulmány alapján a teljes értékű, tápanyagok szempontjából kiegyensúlyozott, vegán kutyatápok sokkal egészségesebbek a kutyák számára, mint az állati eredetű hozzávalókat is tartalmazó készítmények.

„Az embereknek és a kutyáknak azért van ilyen szoros kapcsolata, mert egymás mellett fejlődtünk évezredeken keresztül. Vagyis a kutyák az emberek ételeit ették és kunyeráltak maradékért az asztaloknál, mióta világ a világ. A tudomány pedig bebizonyította, hogy a vegán kutyatápok tökéletesen pótolják a szükséges a tápanyagokat” – olvasható az Omni weboldalán.

A cég a napokban megjelentetett egy tanulmányt, amely 100 vásárlójuk tapasztalatait vette alapul az eredmények megállapításához, és amelyből kiderült, hogy a válaszolók statisztikailag szignifikáns javulást észleltek számos területen.

A vegán táp pozitívan befolyásolta többek között a kutyák székletének rendszerességét és állagát, növelte az aktivitási szintet, enyhítette a korpásodást, a vakarózást és a bőr kipirosodását, és az állatoknak fényesebb lett a szőre.

A tanulmány egy nagyon értékes hozzájárulás azokhoz a tudományos bizonyítékokhoz, amelyek a vegán kutyatápok előnyeiről szólnak

– fejezte ki elégedettségét Shiv Sivakumar, az Omni társalapítója és tulajdonosa.

A megkérdezett 100 gazda állatainak háromnegyede húsos, vagy egyéb állati hozzávalókat tartalmazó tápot fogyasztott a váltás előtt, ezért különösen jelentősek az általuk megfigyelt javulások.

A tanulmányt végzők természetesen nagyon örülnek az eredményeknek, de hangsúlyozzák, hogy további klinikai vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy a teljes értékű és minden szempontból kielégítő vegán kutyatápok előnyeivel kapcsolatban teljes képet kaphassunk.

„Ez az első alkalom, hogy egészségügyi javulást dokumentáltak az általunk gyártott vegán kutyatápok kapcsán és elképesztően boldogok vagyunk az eredmény miatt” – örvendezett Sivakuma.

A tudományos eredmények nem hagynak kétséget

Háziállataink egészségére talán még a sajátunknál is jobban figyelünk, hiszen teljes mértékben tőlünk függ, mi kerülj a táljukba. Az egyre gyarapodó tudományos eredmények pedig azt mondják, a vegán kutyatápokkal tudjuk leginkább támogatni négylábú családtagjaink fizikai és mentális egészségi állapotát.

Fontos azonban, hogy ne magunk próbáljuk a vasárnapi zöldségleves maradékából vagy a tegnapi borsófőzelékből összeállítani az általunk megfelelőnek gondolt növényi menüt. Ezt minden esetben bízzuk a kutyaeledelt gyártó cégekre, akik megfelelő szakmai háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy kedvenceinket minden szempontból kielégítő – ráadásul környezeti terhelés szempontjából is sokkal kedvezőbb – vegán eledellel kényeztethessük.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Lukrécia, a Budakeszi Vadaspark visszavadított vadmacskája, nyomkövetős nyakörvvel a nyakában

Állatkínzással vádolják a Budakeszi Vadasparkot – tüntetést, feljelentést ígérnek

Lukrécia, a Budakeszi Vadasparkból visszavadított vadmacska előkerült, pár nap szünet

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének