Most olvasott cikk
Új-Zéland nem exportál több élő állatot 2023 áprilisától

Új-Zéland nem exportál több élő állatot 2023 áprilisától

élőállat

Új-Zéland jelenleg kizárólag szaporítási célból exportál élő állatokat, de jövőre ez a gyakorlat is teljesen megszűnik.

Két éve, 2020 szeptemberében történt a Gulf Livestock 1 nevű, élőállat-szállításra specializálódott teherhajó tragikus katasztrófája, amiben a 43 fős legénység 41 tagja, valamint majd’ 6000 szarvasmarha vesztette életét Japán délnyugati partjaitól körülbelül 200 kilométerre. A halottak között volt két új-zélandi is.

A tragédiát követően felerősödtek az élő állatok szállításának betiltását követelő hangok, ezen folyamat eredménye a csütörtökön elfogadott és jövőre bevezetésre kerülő törvény. Az ország vágásra nem, csak szaporítási célokra szállít állatokat, tavaly 134.722 szarvasmarhát exportáltak ilyen céllal.

A kormány állítása szerint az új szabályozás segít majd abban, hogy a fogyasztók egyre növekvő etikai elvárásaival és aggályaival szemben az ország megőrizhesse jó hírét.

Nemcsak a mostani, de a jövő gazdálkodóinak reputációját is segít megvédeni az új törvény

– mondta Damien O’Connor mezőgazdasági miniszter.

Az országban régóta rossz megítélés alá esik az élőállat-szállítás, nem utolsósorban a Gulf Livestock 1 tragédiája miatt, de a közelmúltban számos olyan szerencsétlenség történt, ami a tiltás irányába terelte a közvéleményt. Idén Szudán partjainál pusztult el 15.000 birka, miután a Badr 1 hajó felborult a Vörös-tengeren, 2020-ban pedig több mint 14.000 állat lelte halálát a Fekete-tengeren a Queen Hind szerencsétlenségét követően.

„Új-Zéland mindentől távoli elhelyezkedése azt jelenti, hogy az állatok minden esetben hosszú ideig utaznak, ami miatt jobban kitettek a hőmérsékletnek és egyéb állatjóléti veszélyeknek. Akármilyen szabályozást alkalmaznánk a veszélyek csökkentésére, a szállítási idő és a trópusokon történő keresztülhajózás mindig nagyon komoly kihívás elé állítana minket” – mondta O’Connor.

A fogadtatás többnyire pozitív, de nem mindenki örül

Számos állatvédő szervezet, valamint a Zöld párt képviselői is örömmel fogadták a jövőre bevezetésre kerülő törvényt.

Nem jöhetett volna elég korán egy ilyen döntés. Az állatok már évek óta sínylődnek az élőállat-szállítástól

– nyilatkozta Chlöe Swarbrick, a Zöld párt állatjogi szóvivője.

„Most, hogy Új-Zéland törvényben tiltja az élőállat-szállítást, minden tekintet az angol kormányra szegeződik. Mielőbb beteljesíti a kormány az ígéretét, hogy betiltja ezt a kegyetlen módszert, annál jobb. Mindenki, akit elborzaszt ez a tevékenység, azzal tud hangsúlyt adni a véleményének, ha vegánná válik” – mondta Elisa Allen, a PETA alelnöke a Plant Based Newsnak.

2020-ban Anglia belengette, hogy tervei között szerepel az állatok szállításának tiltása, de eddig még nem váltotta valóra ezeket az elképzeléseket.

Az ellenzékben lévő Nemzeti Párt viszont úgy véli, ez a lépés aránytalan és túlideologizált, és körülbelül félmilliárd dollárral csökkenti az éves GDP-t.

(The Guardian)

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.