Az étkezéssel kapcsolatos változtatás a harmadik legnépszerűbb környezettudatos újévi fogadalom volt a felmérés során megkérdezettek körében.
A The Vegan Society, a világ legrégebb óta létező vegán szervezete 2023 elején felmérést végzett a brit polgárok között annak érdekében, hogy kiderítse, mennyien hajlandóak környezettudatossági szempontok alapján változtatni mindennapi életükön.
A reprezentatív felmérésben részt vevő 2.000 megkérdezett közül 999 (~50%) nyilatkozott úgy, hogy van legalább egy olyan fogadalma, ami a bolygó érdekeit tartja szem előtt. A válaszadók 20%-a kizárólag olyan fogadalmakat tett, amelyek nem sorolhatók közvetlenül valamilyen zöld tematikába, míg 30%-uk semmilyen változást nem tervez.
A felmérés során a jelenleg nem vegán, de környezeti szempontú változást tervező válaszadókat megkérték, hogy egy listából válasszák ki, mely célokat tűzték ki maguk elé. A hús- és tejtermékek fogyasztásának csökkentése a harmadik legnépszerűbb válasz volt, ezt a nem vegán válaszadók 56%-a jelölte meg.
A legtöbb résztvevő által megjelölt környezettudatos változás az energiafelhasználás csökkentése volt (67%), míg második helyen az újrahasznosítás és újrafelhasználás általi alacsonyabb mértékű szeméttermelés állt (65%).
Egyéni szinten is érdemes tenni
Ezen kívül a válaszadók olyan célokat is megjelöltek, mint a repülések számának csökkentése, a vezetés mellett más alternatív utazási módok előnyben részesítése, különböző klímatudatos célok támogatása, vagy a politikai vezetőkkel való kommunikáció felerősítése.
A felmérésből kiderült az is, hogy a nem vegán válaszadók 28%-a tervez benevezni jövőre a 2024-es Veganuary-ra. A számok szerint a nemzetközi Veganuary és a magyar Veganuár is rekordszámú feliratkozóval zárt 2023-ban, 7%-uk pedig azt a fogadalmat tette, hogy az idei évtől kizárólag növényi módon fognak táplálkozni.
Az utóbbi csoportba leginkább a 18-25 évesek tartoznak, míg az ezredfordulós korosztály volt a legérdeklődőbb a vegán január kihívás kipróbálása iránt. A legidősebb korosztályba tartozó (58+) nem vegán válaszadóknál az állati eredetű élelmiszerek általános érvényű csökkentése volt a népszerű, étrendet érintő változás.
„Nagyon biztató, hogy ilyen sokan szeretnék kivenni részüket a bolygóért folytatott közdelemben azzal, hogy kevesebb állati eredetű ételt fogyasztanak. A Plate up for the Planet kampányunk [Tányérral a Bolygóért] azt a célt tűzte ki, hogy ennél is tovább menjen és segítsen az embereknek az egyik leghatékonyabb változás meghozatalában, hogy csökkenthessék a szénlábnyomukat” – mondta Hannah Coyne, a The Vegan Society kampánymenedzsere.
Magánemberként a legnagyobb jelentőségű klímatudatos lépés, ha kizárólag növényi alapú ételekre váltunk. Egy 2016-os oxfordi kutatás szerint, ha a vegánok által követett étkezési szokásokat globálisan alkalmaznánk, nagyjából 70%-kal csökkenthetnénk az üvegházhatású gázok kibocsátását.