A turizmus környezetkárosító mivoltát igyekszik ellensúlyozni Koppenhága új programja, a CopenPay. Ennek keretében fenntartható szemléletmódra és tevékenységekre szeretnék rábírni a városba látogatókat, cserébe pedig ingyen ételt, italt, programlehetőségeket kínálnak. A tesztüzem augusztus 11-ig tart.
Számos városban okoz problémákat a túlturizmus (overtourism), ez ellen pedig egyre több helyen lépnek fel. A gondolák városa, Velence belépődíjas rendszert tesztelt. Az észak-olasz városba látogatóknak online kellett regisztrálniuk, és öt eurót fizetniük a turistáskodásért. A görögországi Akropoliszon is időbeosztásos rendszert és napi limitet vezettek be: maximum 20 ezer fő gyönyörködhet a látványosságban egy nap alatt.
Amszterdam először a sétahajókat tiltotta ki a legnagyobb kikötőiből, majd tovább szigorított a városvezetés. Emelték az idegenforgalmi adót, betiltották az új szállodák építését, valamint korlátozásokat vezettek be az egy kerületre eső panziók számában is.
Mindeközben pedig felkészül Sevilla is. A spanyol város polgármestere, José Luis Sanz jelezte, nagy változtatásokra készül Sevilla egyik leghíresebb látványossága, a Plaza de España környékén. Lezárhatják és fizetőssé tehetik a teret, és a bevételből fedeznék a karbantartási munkálatokat.
Nem véletlen, hogy a túlturizmus káros hatásai ellen egyre több város vezetősége igyekszik fellépni. A turisták egyfelől ugyan hozzátesznek az adott ország GDP-jéhez, másfelől viszont meg is terhelik a város közlekedését, akár az egészségügyi rendszerét is, valamint szennyezésekért is felelősek lehetnek. Egy 2023 márciusában publikált tanulmány szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás 8 százaléka a turizmushoz köthető.
Koppenhága alternatív módon tenné fenntarthatóbbá a turizmust
Dánia fővárosát is megviselte a turizmus, a Koppenhága élén állók azonban nem a korlátozások útját választották – első körben legalábbis. Abból indultak ki, hogy egy 2023-as felmérés alapján az emberek 82 százaléka fenntartható módon szeretne turistáskodni, de csak 22 százalékuk cselekszik is így a gyakorlatban – írja a Green Queen.
CopenPay néven kampányt indítottak július 15-e és augusztus 11-e között azért, hogy fenntarthatóbb viselkedésre bírják a turistákat. Ennek a lényege nagy vonalakban, hogy ingyen ételekért, italokért és programokért cserébe különféle zöldnek minősített tevékenységeket hajthatnak végre.
Ilyen tevékenységek például a szemétszedés, valamint az, hogy tömegközlekedést használnak vagy biciklivel járják be a várost. Ezekért cserébe pedig járhat ingyen ebéd, kávé, egy üveg bor vagy térítésmentes kajakbérlés, esetleg múzeumlátogatás.
Kulcsfeladatunk, hogy fenntarthatóbbá tegyük az utazást. Csak akkor járhatunk sikerrel, ha áthidaljuk a látogatók fenntarthatóság iránti vágya és a valós viselkedésük közötti szakadékot. Ez egyszerűnek tűnhet, de nem az. Azt akarjuk, hogy a vendégeink tudatos, zöld döntéseket hozzanak, és több élménnyel gazdagodjanak látogatásuk során
– mondta a dán főváros idegenforgalmáért felelős szervezet, a Wonderful Copenhagen vezérigazgatója, Mikkel Aarø-Hansen.
A szervezet szerint a CopenPay-kampánynak nem célja a Koppenhágába érkező turistaáradat duzzasztása. Tavaly Koppenhága több mint 12 millió vendégéjszakát regisztrált a kormányzati statisztikák szerint.
Ha a kezdeményezés beválik, egyéves időszakra is bevezetik, és Dánia egyéb részeire is kiterjesztik. „Képzeljük csak el, ha az emberek – egyfajta szuvenírként – zöldebb gondolkodásmódot vinnének haza magukkal. Az csodálatos lenne” – fogalmazott Rikke Holm Petersen, az idegenforgalmi hivatal kommunikációs vezetője.