Töltött édesburgonya recept (vegán)

Töltött édesburgonya vegán recept

Hozzávalók:

  • 2 nagy édesburgonya
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1/4 csésze apróra vágott hagyma
  • 1/4 csésze apróra vágott paprika
  • 1/2 csésze fagyasztott vagy konzerv kukorica
  • 1/2 csésze főtt bulgur
  • 1 csésze konzerv feketebab átöblítve
  • 1/4 teáskanál csilipor
  • 1 teáskanál római kömény
  • 1/2 teáskanál füstölt paprika
  • só, bors ízlés szerint
  • 1 érett avokádó
  • citromlé
  • vegán tejföl (opcionális, használhatsz boltit, vagy a lejjebb található recept alapján is elkészítheted)

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.
  2. Helyezzük az édesburgonyákat egészben egy tepsire, villával szurkáljuk meg, majd süssük kb. 40 percig.
  3. Közben felmelegítjük az olajat egy serpenyőben, alacsony lángon kb. 5 percig dinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk az apróra vágott paprikát és még 5 percig pirítjuk.
  4. Hozzáadjuk a kukoricát, a főtt bulgurt, a feketebabot és a fűszereket, és főzzük még 2-3 percig.
  5. Amikor az édesburgonya puha, vegyük ki a sütőből és hagyjuk pihenni 5 percig.
  6. Törjük össze egy villával az avokádót, ízlés szerint tegyünk bele sót, borsot és citromlevet, majd keverjük krémesre.
  7. Vágjuk ketté az édesburgonyákat és halmozzuk a tetejére a bulguros keveréket, az avokádót, és ha használunk, vegán tejfölt.
  8. Tálaláskor petrezselyemzölddel megszórjuk.

Napraforgótejföl recept:

  • 1 dl napraforgómag, legalább két órára vagy egész éjszakára beáztatva
  • 1 dl főtt rizs
  • citromlé
  • fokhagyma
  • ½ olaj (elhagyható)

1 dl beáztatott napraforgóhoz hozzáadunk 1 dl főtt rizst, citromlevet, sót, préselt fokhagymát ízlés szerint és vizet, majd ha egyneműre turmixoltuk, opcionálisan hozzáadagolunk ½ dl olajat, amivel finom krémesre keverjük. Ez elhagyható, vagy használhatsz kevesebbet is, de nélküle kevésbé krémes tejfölt kapunk.

Vegán töltött édesburgonya recept

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.