Bár a rossz idő már beköszöntött, még nem kell búcsút inteni a paradicsom- és paprikaszezonnak. Ezúttal bemutatjuk a – nem csak – nyári szezon klasszikusát, a tökös lecsót.
A klasszikus lecsónak mindössze három fő összetevője van: egy rész hagyma, két rész paradicsom és négy rész paprika. Persze azóta rengeteg változata lett ismert különböző területeken, de még háztartásonként is. A legtöbben szeretnek ragaszkodni saját változatukhoz, és heves vitákat folytatni az „igazi” lecsóról: kolbásszal vagy virslivel, tarhonyával vagy rizzsel, tojással vagy anélkül. Ebben a receptben ezek közül az összetevők közül mi egyiket sem használjuk: ez ugyanis egy teljesen növényi alapú, főzőtökkel készített lecsóváltozat.
Az összetevőkön kívül vita tárgyát képezi még azok mikéntje is a lecsóban. Ilyen kérdés például, hogy a paradicsomot meg kell-e hámozni, vagy sem, és az is, hogyan kell felvágni a hagymát: kockára vagy félszeletekre. De az is örök vita, hogy a paprika vagy a paradicsom kerül bele korábban. A mi változatunkban nem hámozzuk meg a paradicsomot, a hagymát félkarikára vágjuk, és a paprika kerül bele korábban – de ízlés szerint ezeket a saját változatod szerint módosíthatod.
Ha a tökös lecsó mellett a klasszikushoz közelebb álló változat érdekel, kattints ide a nokedlis lecsóreceptünkért.
Hozzávalók
- 2 nagyobb fej vöröshagyma
- 1 kisebb (kb. 1 kg) főzőtök
- 500 g (kb. 4-6 db) tv-paprika
- 250 g (kb. 2-3 db) paradicsom
- 3 evőkanál olaj
- 1 evőkanál füstölt pirospaprika
- frissen őrölt bors
- só
Tökös lecsó elkészítése
- A hagymát és a paprikát vágd félkarikákra, a paradicsomot pedig közepes kockákra. A tököt vágd félbe, vájd ki a belsejét, és szeleteld fel vékony félszeletekre.
- Egy nagy lábasba tegyél két evőkanál olíva- vagy napraforgóolajat, majd egészen alacsony lángon kezdd el pirítani a hagymát. Öt perc elteltével tegyél hozzá kb. fél teáskanál sót.
- Ha már tíz perce pirul a hagyma, adj hozzá még egy evőkanál olajat és egy evőkanál fűszerpaprikát, amit a tűzről félrehúzva alaposan keverj el. Add hozzá a félkarikákra vágott paprikát és tököt, majd kevergetve, közepes lángon pirítsd még öt percig.
- Ha a paprika és a tök öt perce pirul, add hozzá a paradicsomot, majd magas lángon pirítsd még öt percig. Ne kevergesd folyamatosan, csak időnként, hogy a paradicsom egészen le tudjon sülni.
- Öt perc elteltével adj hozzá frissen őrölt borsot, fél teáskanál sót, és alaposan forgasd össze.
- Főzd kb. tíz percig, amíg minden éppen meg nem puhul. Kóstold, és ha szükséges, sózd. Friss, ropogós héjú kenyérrel tálald.