A VegNews jelentése szerint az Egyesült Államokban nem volt az elmúlt 100 évben akkora felhalmozott sajtmennyiség, mint most.
635 ezer tonna amerikai termelésű sajt áll raktárakban szerte az Államokban – ennek okai többek között az importországok vámtarifái, illetve a növényi alapú termékek iránti hatalmas kereslet. Tavaly óta 4500 tonnával nőtt a felhalmozott sajtmennyiség.
A hatalmas árufelesleg és a rengeteg felhalmozódott “érett termék” ellenére a gyártók még mindig termelik a különböző sajtokat. Többek között cheddart, a tipikus amerikai lapkasajtot és különböző feldolgozott sajtokat. Mindeközben a tehenészetekben több száz millió liter felesleges tejet termelnek. 2017 első öt hónapjában rekordmennyiségű tej halmozódott fel Amerikában – csaknem 300 millió liter.
A sajt és a tej ára folyamatosan csökken
2014 óta a tej ára Amerikában majdnem 40 százalékkal esett vissza, aminek következtében csak Wisconsin államban 600 tehenészet zárta be kapuit. Októberben a világ legnagyobb tejipari cége, az új-zélandi Fonterra először jelentett veszteséges évet: 2017-ről 2018-ra a tejüzemet – amerikai dollárral számolva – 130 millió dolláros veszteség érte.
Tavaly Amerika legnagyobb tejipari cége, a Dean Foods bezárta egy illinois-i üzemét, a tejfogyasztás csökkenésére hivatkozva. A cég, amely főleg olyan termékeinek gyártásáról és forgalmazásáról ismert, mint a DairyPure tehéntej és a TruMoo kakaós tejital, úgy véli, a jövőben több üzeme is be fog zárni, ahogy egyre nő azon fogyasztók száma, akik a hagyományos tejtermékek helyett a növényi alternatívákat választják. Mi több, a cég tavaly több termelővel bontotta meg a szerződését, mivel a kereslet csökkenése miatt tejtúltermelés lépett fel.
Az egyre csökkenő kereslet ellenére a tejipar továbbra is túltermeli a tejet és a tejalapú termékeket. A The Guardian publikált egy kutatást, amely szerint három literenként fél liter kitermelt tej kárba vész: évente ez összesen 128 millió tonna tejet jelent.
Peter Alexander, az Edinborough-i Egyetem Globális Mezőgazdasági és Élelmiszerbiztonsági Akadémiájának professzora kiszámolta, hogy a kiskereskedők, a viszonteladók és a fogyasztók ebből körülbelül 66 millió tonnányi pazarlásért felelősek. Körülbelül 61 millió tonna tej kerül kidobásra a termelési és a terjesztési folyamat alatt.
Több is lehet a pazarlás
A The Guardian szerint vannak elemzők, akik pazarlási rátát még magasabbra, akár 30 százalékosra is becsülik. Ez az Edinborough-i Egyetem becsléseinek duplája.
A tejiparban gyakori szokás a felesleges tej kidobása. Tavaly augusztusban az Iowa Állami Vásár nevű nívós, 11 napos eseményről az összes megmaradt tej összegyűjtésre és kidobásra került. 2016-ban amerikai tejtermelők több tíz millió gallon tejtől szabadultak meg, hogy a hatalmas felhalmozott árufelesleg miatt kialakult alacsony árakat mesterségesen megemeljék.
A profitérdekelt tejipar nem csak pazarló, de kegyetlen is. Azáltal, hogy olyan árucikkeket termelnek, amikre nincs kereslet, a teheneket feleslegesen teszik ki rengeteg szenvedésnek, hogy aztán a lefolyókban végezze az a tej, ami valójában a borjakat illeti.
Kegyetlenség
A tejipari üzemekben a tehenek rendszeres kegyetlen bánásmódnak vannak kitéve: erőszakkal megtermékenyítik és borzasztó életkörülmények között tartják őket. A hím borjakat mindössze órákkal a születésük után elszakítják az anyjuktól és húsukért megölik, míg a nőstény borjakat megtartják tejtermelésre, majd, ahogy csökken a produktivitásuk, ők is a vágóhídra kerülnek.
Szerencsére van választásunk: dönthetünk úgy, hogy nem járulunk hozzá a kegyetlenséghez.
A Danone nemrég bejelentette, hogy megtriplázza növényi alapú tejtermékeit, az amerikai Elmhurst tejipari cég teljesen vegánra vált, és több másik hasonló vállalat is a növényi alternatívákba való befektetésen dolgozik – ezek ismeretében egyértelmű, hogy soha nem volt egyszerűbb vegánnak lenni, mint manapság. Tégy egy próbát!

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.