Készül a nagy sikerű The Game Changers dokumentumfilm folytatása


A The Game Changers első részéből megismert sportolók közül a hírek szerint sokan visszatérnek a folytatásban, ami szintén a növényi étrend és a sportteljesítmény közötti kapcsolatot igyekszik feltárni. De az új dokumentumfilm más témákra is kitér majd, mint például a gyermekek egészsége vagy a környezetünk védelme.
A 2018-ban megjelent The Game Changers talán az első olyan dokumentumfilm, ami kifejezetten a növényi étrend és a sportteljesítmény kapcsolatára helyezi a hangsúlyt. A növényi alapú táplálkozás a film megjelenését megelőzően számos oldalról kapott támadásokat, amiért sokan úgy gondolták, az életben maradáshoz még csak-csak, de a kimagasló sportteljesítmények eléréséhez ez már kevés.
A számos híres atlétát felsorakoztató, ráadásul a Netflixen magyarul is nézhető film viszont páros lábbal tiporta sárba az emberek fejében élő sztereotípiákat. A dokumentumfilm azt is elérte, hogy a kétkedők közül sokan más szemmel tekintsenek azokra, akik egészségügyi, vagy bármilyen más okból kerülik az állati fehérjéket sporttáplálkozásukban.
Az első film szereplőgárdáját látva ez nem is csoda, hiszen olyan hatalmas és elismert sportolók osztották meg a növényi étrend iránti szeretetüket, mint Lewis Hamilton, Novak Djokovics, a Tennessee Titans amerikai focicsapata, vagy Arnold Schwarzenegger. A sztárok közül a hírek szerint többeket látni fogunk a folytatásban is.
Az első filmet már több mint 100 millióan nézték meg a 2018-as megjelenése óta, ezért időszerű volt, hogy készüljön egy folytatás, ami tovább rombolja a fennálló tévhiteket a növényi étkezés és a sportteljesítmény között.
Már forgatják a folytatást
A The Game Changers második részének még nincs megjelenési dátuma, de abban biztosak lehetünk, hogy már készülőben van. A folytatást Stephanie Soechtig és Kristin Lazure rendezik, a gyártásban pedig a The SpringHill Company alá tartozó UNINTERRUPTED, LeBrown James és Maverick Carter produkciós cége is együttműködik.
„A The SpringHill Company egyedülálló tapasztalatával, hogy a sportolók által elmondott sztorikat haladó témákkal párosítsa, valamint Stephanie és Kristin kiváló képességével, hogy a személyes narratívákat igazi tényfeltáró stílusba szőjék, nem is lehetnék izgatottabb a remek csapat miatt” – mondta James Wilks, a The Game Changers producere.
A második film az elsőhöz hasonlóan a sportteljesítményre fókuszál majd, de igyekszik kicsit kibővíteni a nézőpontokat és a tárgyalt témákat. Szóba kerül majd a gyermekek egészsége, és az étkezési szokásainkhoz köthető környezeti terhelés is.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.