Most olvasott cikk
Egy új kutatásban teljes értékű növényi étrenddel sikerült javítani a cukorbetegek egészségén

Egy új kutatásban teljes értékű növényi étrenddel sikerült javítani a cukorbetegek egészségén

Teljes értékű növényi étrenddel gyógyítottak cukorbetegeket a kutatók

Nyolc hétnyi teljes értékű növényi étrend tanfolyamot követően, a résztvevők több mint felének jelentősen csökkent a magas vérnyomása és a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők is kedvező változásról számoltak be.

A Felelős Orvoslás Orvosi Bizottsága (PCRM) által szervezett ingyenes online kurzus legfontosabb tanulságát így összegezte a TheBeet.com.

Étkezéssel győzzük le a COVID-19-et” elnevezéssel hívták életre a programot, amely során minél több érdeklődővel szeretnék megismertetni a növényi alapú étrendet, valamint annak egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait.

A tanfolyam a koronavírus-járvány szempontjából magas rizikófaktorúként számontartott, vagyis túlsúlyos és elhízott, illetve gyenge immunrendszerű csoportok tagjait célozta meg.

A növényi alapú táplálkozás az egyik leghatékonyabb fegyverünk az orvoslás terén

– jelentette ki dr. Vanita Rahman, a tanfolyam egyik oktatója.

A résztvevők az étrendváltoztatás után heteken belül tapasztalhatták vérnyomásuk és vércukorszintjük csökkenését, miközben más kedvező egészségügyi változásokról is beszámoltak

Az oktatók a növényi étrend egészségügyi előnyeit olyan krónikus betegségek esetében szerették volna bemutatni, amelyek mind együtt járnak a COVID-19 legveszélyesebb tüneteivel. Ezek a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, diabétesz, továbbá a különböző gyulladásos állapotok.

A tanfolyam az elméleti tájékoztatás mellett gyakorlati tippekkel és útmutatóval is szolgált a helyes étkezések megtervezéséhez. A képzés legsikeresebb részének azonban a résztvevőkkel folytatott interaktív kérdés-felelet alapú órák bizonyultak, ezeken ugyanis a leghétköznapibb problémákra is megoldást kaptak tanáraiktól.

Paprika a növényi étrend egyik fontos eleme
Kai Pilger / Pexels

Egészségesen fogyni

A szervezők szerint a kurzus sok résztvevő életébe hozott döntő fontosságú változást, ami különösen a cukorbetegséggel és magas vérnyomással küzdők esetében volt megfigyelhető.

A tanfolyam után elkészített felmérésből lenyűgöző eredmény bontakozott ki:

  • a cukorbetegek 53%-a,
  • a magas vérnyomással élők 54%-a,
  • és a fogyni vágyok 67%-a járt sikerrel.

A PCRM a washingtoni, helyi közösség feltérképezését követően tervezte meg a tanfolyam rendszerét. A kurzus mindenki számára nyitott, ám a szervezők azt remélik, hogy a krónikus betegségek és a COVID-19 járvány által leginkább sújtott közösségek – különös tekintettel a színes bőrűekre – tudnák leginkább kihasználni a kurzus kínálta lehetőséget.

A PCRM egyébként is aktívan próbál javítani a hátrányos helyzetűek egészségi állapotán, amire most, a járvány idején különösen nagy szükség van.

A Washingtonban székelő nonprofit kutatócég alapítója, Dr. Neal Barnard erről a következőket mondta:

Washington fekete lakossága a népességnek csupán a 46%-át teszi ki, a COVID haláleseteknek azonban a 80%-a érinti. Ez a szám teljességgel elfogadhatatlan! S bár az egészségügyi különbségeket számos tényező befolyásolja, orvosként bátran kijelenthetem, a helyzet megoldásában az egészséges táplálkozás lehetne az egyik leghatásosabb fegyverünk. A tanfolyam létrehozásával mindent meg akartunk tenni annak érdekében, hogy ezek a fontos információk mindenki számára ingyenesen elérhetőek legyenek

Az emberek manapság világszerte nagy figyelmet fordítanak az étrendjükre és az egészségi állapotukra. Mindannyian megpróbálunk formában maradni, néhányunk számára ez ma már egyet jelent a növényi alapú táplálkozással.

Életmentő növényi étrend

Hogy élsz vagy meghalsz a COVID-19 miatt, gyakran attól függ, hogy szívbetegségben, cukorbetegségben, magas vérnyomásban, elhízásban vagy más betegségben szenvedsz-e. A növényi alapú étrend segíthet ezek leküzdésében, ezért akár életmentőek is lehetnek ezek az információk, amelyeket minél több emberrel szeretnénk megosztani

– hangsúlyozta Dr. Barnard.

Az amerikai kezdeményezés más kontinenseken, más országokban is követendő példa lehetne. Hátrányos helyzetű csoportok, amelyek a jelenlegi járvány idején még a szokásosnál is sérülékenyebbek, ugyanis mindenhol vannak. Az ő védelmük és tájékoztatásuk pedig közös feladatunk.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.