A téli madáretetés fokozatosan lezárható, a költési időszakban már semmiképp nem szabad magvakat kirakni. A fiókák ugyanis nem tudják megemészteni a magvakat, pár nap alatt elpusztulhatnak, ha a szüleik ezekkel etetik őket.
Már március közepén is lehet azzal számolni a klímaváltozás következtében, hogy egyes madárfajok elkezdenek költeni. Emiatt viszont a téli madáretetés végére is pontot kell már tenni.
„A nyári etetés fiókák kínhalálához vezet, nem tudják ugyanis megemészteni a magvakat. Magyarországon a költési időszakban természetes körülmények között tömegesen nem terem mag, így alapvetően nem is etetnek azzal a madarak. A magevők is rovarokat visznek a fiókáiknak, azt meg tudják emészteni a kicsinyeik. Egy rutintalan, először fészkelő – vagy lusta – széncinegepár viszont könnyen elkezdheti hordani az etetőből a napraforgómagot, amit ráadásul ki sem bontanak a héjból. A fióka nyeli a magot, megtelik vele a gyomra, a nyelőcsöve, majd a torka, három nap alatt viszont funkcionálisan éhen hal” – nyilatkozta a Prove-nak Orbán Zoltán ornitológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.
Ha valaki madarakon szeretne segíteni, azt egyéb módokon is megteheti. Nagyon hasznos lehet például, ha madáritatót helyezel ki. A madarak többségének naponta akár többször innia és fürdenie is kell, ami az egyre szárazabb nyarakon és hómentes teleken mind nagyobb kihívást jelent számukra.
A madáretetés befejezésekor a fokozatosság a kulcsszó
Magyarországon általában március vége és április eleje között marad tartósan fagypont felett a hőmérséklet, ekkor már elegendő táplálékot találnak a madarak a természetben, és fel lehet hagyni az etetők újratöltésével. A madáretetés leállítását azonban fokozatosan érdemes intézni – hívja fel a figyelmet Facebook-posztjában az Argos Állatvédelmi Egyesület.
„A madarak hozzászokhatnak az etetőhöz, és ha hirtelen eltűnik a táplálék, az átmenetileg problémát jelenthet számukra. Ezért érdemes néhány héten keresztül csökkenteni az etetőbe helyezett mag mennyiségét, hogy ösztönözzük őket a természetes táplálék keresésére” – írja az egyesület.
A tavaszi, madáretetés utáni időszakra három teendőt ajánlott a szervezet a madárbarátoknak.
- Tisztítsd ki az etetőt! – Fontos, hogy eltávolítsuk a megmaradt maghéjakat, ürüléket és egyéb szennyeződéseket, ezzel megelőzve a betegségek terjedését.
- Figyeld továbbra is a madarakat! – Bár etetni nem kell, madáritatóval vagy fészkelőhely biztosításával továbbra is segíthetünk nekik.
- Telepíts madárbarát növényeket! – Ültessünk bogyós bokrokat, virágokat, amelyek vonzzák a rovarokat, így természetes táplálékot biztosítanak a madaraknak.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.