Interjúk
A Gibraltár melletti vegán étkezdéjében várja vendégeit a magyar állatmentő
A La Línea Verde vegán étkezde tulajdonosa, Tetézi Györgyi rendszeresen ajánlja fel a veganuározóknak családja vendégszobáját a Gibraltárhoz közeli otthonukban. De nem csak a nyaralni vágyóknak segít, az állatmentés is „gyári beállítás” nála. A vegán életmódról, a spanyolországi tapasztalatairól és az állatvédelemről beszélgettünk vele. A Veganuár-sikertörténetekről szóló írásunkban mutattuk be Karai Laurát, akinek nagy változást…
Érző állatok
Megrázó felvételek égő bikákról, az idei Toro Jubilo fesztiválról
A spanyolországi Medinaceli községben minden év novemberében megrendezik a Toro Jubilo fesztivált. A bikavíváshoz és bikafuttatáshoz hasonlóan ennek a spanyol hagyománynak is szerves része az állati szenvedés. Az esemény alkalmával egy védtelen bika szarvaira szurokkal átitatott masszát helyeznek, amit aztán meggyújtanak. A hagyomány elvileg a keltibérek Karthágó ellen aratott győzelmét ünnepli, más források viszont pogány…
Érző állatok
Új, ellentmondásos állatjóléti törvény lépett életbe Spanyolországban
Hatályba lépett egy új, ám kissé féloldalas, elsősorban háziállatokra koncentráló állatjóléti törvény. Visszaszorítanák az impulzus-állatvásárlásokat, szigorúbban bírságolnák az állatkínzást, a bikaviadalokról azonban szemérmesen hallgatnak az új szabályok. A közelmúltban lépett életbe Spanyolországban egy új állatjóléti törvénycsomag. Ez természetesen örömteli hír, ám az állatvédők mosolya nem őszinte. A bikaviadalok országában bevezetett új jogszabályok ugyanis elsősorban a…
2. évad – Világkonyha
Vegán tortilla de patatas, azaz spanyol krumplis omlett – Csenge és Flóra világkonyhája
A tortilla de patatas, azaz a spanyol omlett a mediterrán reggelik koronázatlan királya. Ezt a hagyományosan tojásból és serpenyős krumpliból készült ételt szinte gyerekjáték teljesen növényi alapú összetevőkből elkészíteni – mutatjuk, hogyan. A „tortilla” a latin-amerikai és a spanyol konyhában teljesen más ételre utal: míg a mexikói eredetű tortilla alatt a vékony, búza- és/vagy kukoricalisztből…
Érző állatok
Hiába a tiltakozás, idén is megrendezték a bikafuttatást Pamplonában
Az évente megrendezett, állati és emberi áldozatokat egyaránt követelő kegyetlen hagyomány ellen tartott tiltakozást a PETA állatvédő szervezet, valamint több spanyol aktivistacsoport is Pamplonában. De úgy tűnik, hiába élünk a 21. században, a bikafuttatás még mindig legális. A Spanyolország északi részén, Navarra tartományban található Pamplona városáról mindenkinek szinte ugyanaz az esemény jut eszébe. A köznyelvben…
Aktivizmus
Betiltották Spanyolországban a törpenövésűek bikavívását
A látványosság ellen régóta ágáltak egyenjogúságért küzdő, kirekesztésellenes csoportok, ám úgy néz ki, hogy az érintett személyek nem repesnek a boldogságtól, szerintük ugyanis őket megbecsülik a társadalomban, a viadalok nélkül pedig a megélhetésük is veszélybe kerül. A spanyolországi bikaviadalok kegyetlen és barbár hagyományát a legtöbb olvasónak nem kell bemutatni, de ennek a színpadias öldöklésnek van…
Érző állatok
Sokkoló felvétel készült a rémült bikáról, aki a mélybe ugrott egy spanyol bikafuttató fesztiválon
A féltonnás bika olyan komoly sérüléseket szerzett a hatalmas zuhanást követően, hogy az állatorvosok szerint semmit nem lehetett tenni a megmentése érdekében, el kellett altatniuk az állatot. Átugrott egy alacsony kőfalat egy 580 kilós bika a valenciai Ontinyent városában. Az állat a lejtős Cami dels carros utcán futott a szétszéledő, hangoskodó emberektől hajtva, majd az…
Érző állatok
Idén is számos emberi és állati áldozatot követelt a spanyolországi bikafuttatás
A bikafuttatás még mindig sok városban népszerű hagyománynak számít, de a kegyetlen szokásnak nem csak az állatok, hanem a résztvevő emberek közül is sokan áldozatul esnek. Az idei évben legalább 10 halálos áldozatot követeltek a Spanyolország egyes régióiban továbbra is nagy népszerűségnek örvendő bikafuttató fesztiválok, melyeken a szűk utcákon keresztülhajtott zavart, megrémült bikák elől futnak…
Aktivizmus
Egy 15 éves lány petíciója vethet véget a spanyolországi delfináriumoknak
Olivia Mandle kezdeményezését annyira sokan támogatják, hogy ha továbbra is ilyen ütemben nő az aláírások száma, akkor a Change.org egyik legsikeresebb petíciójává is válhat. Nem olyan régen – 2018 és 2019-ben – Magyarországon is téma volt a delfináriumok kérdése. A Campona bevásárlóközpontban üzemelő Tropicarium tulajdonosa, Farkasdi Thomas jelentette be, hogy eltökélt szándékuk a hazai közönség…
Politika
Erősen bírálnak egy spanyol minisztert, amiért kevesebb húsfogyasztásra kérte a lakosságot
A spanyol fogyasztóvédelmi miniszter, Alberto Garzón szinte bombát robbantott, amikor a húsfogyasztás csökkentésére kérte a lakosságot. Minisztertársai és az állattenyésztők felháborítónak tartják a politikus álláspontját. Garzón egy szerdai Twitter posztjában arra kérte az embereket, hogy saját egészségük és a bolygó védelme érdekében fontolják meg a húsfogyasztás csökkentését. Megjegyezte, hogy Spanyolország több húst fogyaszt, mint bármely…
Érző állatok
Végleg betiltják az egyik leghíresebb bikaviadalt Spanyolországban
A világ egyik leghíresebb bikaviadalának helyszíne a Toro de la Vega fesztivál Spanyolországban, Tordesillas városában. A hagyomány szerint a kifejezetten erre a célra tenyésztett bikát a viadal előtt felbőszítik, a városban elengedik, ahol több száz ember fut előle nagyjából fél órán át, majd végül a kifáradt állatot lándzsákkal halálra szurkálják. 2016. decemberében a spanyol területi…