Veganuár receptek
Vegán dal makhani
Vadállat
Leleplezték a csalót, aki éheztette az állatokat a menhelyén
Azok az állatok, akik a mexikói Black Jaguar-White Tiger intézménybe kerültek, nem leltek biztos menedékre. Valójában még több szenvedést kellett elviselniük az állatmenhelyre költözést követően, mint előtte. Sokan vannak, akik állatok szenvedéséből szeretnének hasznot húzni – gyakorlatilag erre épül a modern mezőgazdaság és a nagyipari állattartás is – de ahhoz, hogy valaki hánytatott sorsú állatok…
Érző állatok
Ricky Gervais és Pink hangján követelik vissza az állatok a bundájukat egy PETA animációban
A New York Fashion Week-re időzített akcióban a két ismert híresség, Pink és Ricky Gervais egy krokodilnak és egy nyúlnak kölcsönözte a hangját. Múlt héten ért véget az idei New York-i divathét, ennek alkalmából pedig az egyik legismertebb állatvédő szervezet, a PETA akciót szervezett, a rendezvény ugyanis továbbra sem mentes az egzotikus bőrök és állati…
Érző állatok
Ezt a vak kutyust 17-szer meglőtték, a fülét levágták, ma mégis az embereken segít
Maggie még csak ötéves, mégis számtalan szörnyűséget kellett már túlélnie. De csodával határos módon, ő mégsem veszítette el az emberekbe vetett hitét. Bár rengeteget bántották, ő mégis képes arra, hogy segítsen másokon. Íme a bizonyíték arra, hogy a kutyák csodálatos és nemes lények. Maggie igazi túlélő, aki csodálatos módon túlélte, hogy 17 lövést kapott, majd…
Nagyvilág
A BMW-csoport vegán bőrbelsőre vált az autóiban
A cégcsoport a BMW és a MINI márkájú autóiban tervezi, hogy teljesen vegán bőrbelsőre vált, ezzel is elősegítve, hogy 2050-re elérhessék a kitűzött karbonsemlegességet és védjék az állatokat. Az autóvásárlás kapcsán még mindig a minőség és az elegancia fokmérőjét jelenti, ha érző állatok bőréből készül a kormánykerék, vagy az ülések borítása. Szerencsére az autógyártók is…
Biznisz
Anglia üzleti okok miatt nem tiltja be a kakascsibék élve darálását
Anglia nem tervezi betiltani ezt a kegyetlen eljárást. Az indok megdöbbentő módon az, hogy ha lennének darálás nélküli tojások, akkor a vásárlók tudomást szereznének erről a sűrűn alkalmazott gyakorlatról, ezt pedig nem szeretnék a szupermarketek. Nincs egy hónapja sem, hogy hírt adtunk a legújabb olaszországi szabályozásról, ami 2026-tól kezdődően betiltja a hím csirkék – a…
Érző állatok
Az elmúlt harminc évben több, mint egymillió teknőst öltek meg az orvvadászok
A vadon élő állatokra jelenleg kétség kívül a klímaváltozás jelenti a legnagyobb fenyegetést, azonban súlyos problémát jelentenek az orvvadászok is. Egy új tanulmány szerint a fekete piacon a mai napig óriási rájuk a kereslet. Ha az orvvadászok szóba kerülnek, az már régen rosszat jelent. És itt nem csak a szőrméről van szó: nagy népszerűségnek örvendenek…
Érző állatok
Harry Styleshoz hozzávágtak egy csirkefalatkát, válaszul bejelentette, hogy nem eszik állatokat
Egyik New York-i koncertjén Harry Styles-t valaki szokatlan módon biztatta húsevésre: éneklés közben hozzávágtak egy csirke nuggetset, és arra kérték, hogy egye meg. A zenész válasza nem csak rajongóit lepte meg. A brit művész szeptember 21-ig nem kevesebb, mint 15 koncertet ad a New York-i Madison Square Gardenben, ahol a közelmúltban érte a csirkefalat-támadás, ráadásul…
Nagyvilág
Hatalmas vegán fesztivált tartanak a héten Nepálban
A 6 napos rendezvény az eddigi legnagyobb vegán fesztivál, amit a Himalája térségében tartanak, és a szervezők reményei szerint minden harmadik évben újra megrendezik majd. Tavaly év végén beszámoltunk róla, hogy a 2022-es Vegan Camp Out új helyszínre költözik. A legnagyobb vegán kempingezésről akkoriban félig-meddig programajánlóként adtunk hírt, hiszen elutazni Angliába egy rendezvényre nem tűnt…
Celeb
Kate Moss vegán szépségápolási termékcsaláddal állt elő
A pandémia évei alatt kifejlesztett kozmetikumokat a napokban jelentette be Instagram fiókján a világhírű modell. Parfüm, arctisztító, hidratáló, és még egy kedélyállapot-javító gyógynövényes teakeverék is szerepel a felhozatalban. Kate Moss lélekkel telinek, érzékinek és öntudatosnak nevezte az általa életre hívott készítményeket, amelyek együttesen Cosmoss márkanév alatt futnak és a bejelentés alapján az élet modern kori…
Innovatív
Lehet ezzel viccelődni, de tényleg eljött a fűevés ideje
A mindenki által számtalanszor hallott szakállas vicc ideje lejárt, a fűevés mostantól nem egy ócska poén, hanem rövidesen a valóság, köszönhetően a Stockfree Farming nevű szervezetnek és az általuk készített Leafu növényi fehérjének. Nincs olyan vegán széles e bolygón, akitől ne kérdezték volna már meg, hogy „szóval akkor te csak füvet legelsz?” A legtöbben eleinte…
Érző állatok
Elaltathatják a népszerű állatkert lakóit a magas energiaárak miatt
Egy Angliában található állatkert tulajdonosa kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi energiaárak miatt még az is előfordulhat, hogy kénytelen lesz „eutanáziában részesíteni” a park egyes lakóit, ugyanis nem tudja biztosítani számukra az ideális körülményeket. Az Essex megyében találtható Sealife Adventure egy családbarát, izgalmakkal telezsúfolt, szórakoztató és ismeretterjesztő helyként mutatja be magát az interneten. Egyszerre állatkert és…
Klímakrízis
Ismét perelik az Egyesült Királyság kormányát a nagyipari állattartás támogatása miatt
Nem ez az első eset, hogy keresetet nyújtottak be az Egyesült Királyság kormánya ellen. A non-profit szervezet szerint az indok: a kormány nem tájékoztatja megfelelően a lakosságot a nagyüzemi állattartásban rejlő veszélyekről. Habár merésznek és megdöbbentőnek tűnik, mégis igaz. Ráadásul nem is példa nélküli az eset. Mindössze 2 hónappal ezelőtt a ClientEarth nevű szervezet pert…