Élelmezési rendszer
Múzeummá alakítanának egy amerikai húsfeldolgozót az állatvédők
Biznisz
Több száz iskolában népszerűsíti a húsipart egy skót lobbiszervezet
Hústermékekre beváltható utalványokat kapnak a programban részt vevő iskolák a Quality Meat Scotland lobbiszervezet programjában. A vörös hús fogyasztását, valamint a húsipar népszerűsítését szolgáló kezdeményezés nem először jut el az iskolákba. A gyerekek húsfogyasztásra történő ösztönzését viszont nem minden szakember tartja kívánatosnak. A tavalyi évhez hasonlóan idén is hústermékekre váltható utalványokat kaphatnak a skóciai iskolák,…
Klímakrízis
Tudósok: súlyosan torzította az ENSZ az állattenyésztés kibocsátásáról szóló kutatásunkat
Tavaly november és december között rendezte meg Dubajban az ENSZ éves klímakonferenciáját. A rendezvényt ért számos kritika mellé most érkezett még egy vád. Két tudós állítja, hogy kutatásuk eredményeit, amit a konferenciára készített FAO-jelentéshez felhasználtak, súlyosan torzítva mutatták be. Szerintük a tanulmányuk egyértelműen rámutat a húsevés elhagyásának klímaváltozásra gyakorolt hatalmas pozitív hatására, a jelentés azonban…
Biznisz
Hazug klímavédelmi ígéretekkel csapta be vásárlóit egy húsipari vállalat, precedensértékű büntetést kapott
A vásárlók félrevezetésére alkalmas szlogennel látta el egy dán sertésipari cég a termékeit. A klímatudatos fogyasztók befolyásolására alkalmas felirat tudományosan nem volt megalapozott. Ez az első zöldmosás miatt hozott bírósági ítélet az országban, ezért a környezetvédők remélik, hogy precedenst teremthet. Elmarasztaló ítélet született a dán Danish Crown sertésipari óriással szemben zöldmosás miatt – számolt be…
Biznisz
Hiába fenntarthatatlan, ömlik a bankok pénze az állattenyésztésbe
A pénzintézetek előszeretettel hangoztatják zöld működési elveiket, az állattenyésztés finanszírozását azonban továbbra sem kategorizálja vörös vonalon túli tevékenységnek a többségük. Miközben az erdőirtástól elvileg elzárkóznak, az erdőirtással szorosan összefüggő marhatenyésztést támogatják. A párizsi megállapodás 2015-ös aláírása óta a bankok és pénzintézmények összesen 615 milliárd dollárnyi hitelt biztosítottak állattenyésztéssel foglalkozó gazdasági szereplőknek. Ezt a 615 milliárd…
Biznisz
Dezinformációs háborút vív a húsipar a klímatudatosság ellen
A húsipari dezinformáció miatt nem folyik még mindig érdemi vita világszerte az állattenyésztési ágazat klímaügyi kulcskérdéseiről – állítja egy új jelentés. Az állattenyésztők változatos eszközöket vetnek be annak érdekében, hogy a közvélemény kritikusan kezelje a hús- és tejipar klímaügyi negatív hatásaira vonatkozó tényeket és érveket. Kutatásokat, reklámkampányokat és oktatási anyagokat is bevetnek a húsipari vállalatok…
Nagyvilág
New York állam harcba száll a világ egyik legnagyobb húsipari cégével
A brazil JBS cég környezetvédelmi ígéretei nem fedik a valóságot New York állam legfőbb ügyésze szerint, ezért zöldmosás miatt beperelte a céget. A vád szerint a hamis állítások alkalmasak arra, hogy a cég a környezettudatos vásárlókat félrevezesse. A JBS tagadja, hogy ez lenne a helyzet, továbbra is kitartanak a környezetvédelmi vállalásaik valódisága mellett. A világ…
Biznisz
Veszteséges, mégis a hús- és tejipar kapja a legtöbb magyar agrártámogatást
A hazai hús- és tejipar évek óta erősen veszteséges, az agrártámogatások jelentős része ettől függetlenül az állatipar szereplőit pénzeli. Ez pedig – jelen állás szerint – a közeljövőben nem is változik. Az Agrárminisztérium ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyelőre nem tervezik a növényi ágazatok felé terelni az állattenyésztőket. Közel 30 milliárd forint nemzetgazdasági veszteséget eredményezett…
Élelmezési rendszer
Megdöbbentő az ételpazarlás a húsiparban – évente 18 milliárd állat végzi a kukában
Három környezettudósnak köszönhetően most először tudunk számokat kapcsolni az állatiparban értelmetlenül elpusztult állatokhoz. Az ételpazarlás elszomorító mértékét eddig is ismerhettük, de arról nem volt kutatás, hány haszonállat végzi végül a kukában. Habár vegán szempontból minden fogyasztásra szánt állat halála értelmetlen, fontos, hogy ismerjük ezeket a számadatokat. Csökkentésükkel ugyanis nemcsak az éghajlatváltozás, de az állatok szenvedése…
Klímakrízis
Nőtt a legnagyobb állati fehérjét előállító cégek kibocsátása
A FAIRR-jelentés alapján az elmúlt évhez képest több mint három százalékkal emelkedett a legnagyobb állatipari cégek kibocsátása. A jelentés alapján csupán hét olyan cég van, amelyeknek sikerült az értékeiket csökkenteniük. Ez önmagában kevés ahhoz, hogy a többiek megnövekedett számait ellensúlyozni tudják. A közzétett publikáció egybecseng a State of Climate Action 2023 eredményeivel, amely szintén úgy…
Biznisz
A dohányhirdetésekhez hasonlóan kellene felszámolni a húsreklámokat?
Egy Egyesült Királyságban működő szervezet szerint mielőbb meg kellene oldani, hogy egyáltalán ne lehessen húsreklám az utcákon. Kilencpontos listán mutatták be azokat a trükköket, amelyeket megtévesztésre és a valóság elfedésére használnak az állati eredetű termékeket hirdető cégek. Az Adfree Cities (Reklámmentes Városok), a kültéri céges reklámokat támadó csoportok hálózata új felvetéssel állt elő. Az Egyesült…
Érző állatok
Ma van az állatok világnapja – azoké is, akik a tányéron végzik
Október negyedike az állatok világnapja. Története majdnem száz évvel ezelőttre, 1925-re nyúlik vissza – ebben az évben tartották a Berlini Sportpalotában több mint ötezer résztvevővel az első állatok világnapjához kapcsolódó rendezvényt. Mint a többi világnap, ez is egy fontos ügyre hivatott felhívni a figyelmet: arra, hogy az élő környezet átalakításával és az állatok háziasításával felelősséget…
Élelmezési rendszer
Az amerikaiak 12 százaléka felelős az elfogyasztott marhahús feléért
Egy új kutatás megállapította, hogy az Egyesült Államokban egy viszonylag szűk réteg az, akik túlfogyasztanak marhahúsból. Olyannyira, hogy a teljes fogyasztás fele az ő számlájukra írható. A kutatók szerint ennek egyaránt vannak pozitív és negatív kicsengései is. A marhahúsfogyasztás csökkentését célzó kampányokat így elég egy kis csoportra fókuszálni, de félő, hogy ők lesznek a legellenállóbbak…
Ez is érdekelhet
Élelmezési rendszer