Érző állatok
Döntött a bíróság: „deviáns” farkasra lőni ér, de csak paintballpisztollyal
A holland hatóságoknak egy bírósági határozat alapján engedélyezett paintballpisztollyal farkasra lőni. Az ítéletet arra hivatkozva hozták meg, hogy az állatok egyre bátrabban közelítik meg az embereket, úgy tűnik, nem tartanak már tőlük. A közép-hollandiai Utrechtben működő bíróság úgy döntött, hogy egyes farkasok viselkedése egy nemzeti parkban igenis komoly veszélyt jelenthet a közbiztonságra. Emiatt pedig arra…
Vadállat
A tudósok meglepetésére farkasok kivégzésébe kezdtek a pumák
Washington államban újabban farkasokra támadnak a pumák. A háttérben az élőhely csökkenése és az emberi tevékenység állhat. Bizonyos fajok a vadonban békésen élnek egymás mellett, egyik sem jelent általános veszélyt a másikra. Egyes esetekben azonban idővel – különféle okokból – változhat a helyzet, és borulhat az addigi egyensúly. Ez történt a pumákkal és a farkasokkal…
Vadállat
Kilőtték Borsodban a Svájcból érkezett farkast, nyomozás indult az elkövető vadász ellen
Kétezer kilométert vándorolt Svájcon és Ausztrián keresztül Magyarországig egy fiatal farkas, itt azonban egy vadász végzett vele. Miután fokozottan védett állatról van szó, nyomozás indult az ügyben. Kilőtték Hidasnémeti környékén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azt a farkast, amely a svájci Graubünden kantonból kiindulva összesen 2000 kilométert tett meg Magyarországig. Az M237 jelű állat fiatal példány volt, 2021-ben…
Vadállat
Az eddigi legnagyobb farkasvadászat kezdődött el Svédországban
A környezetvédő szervezetek szerint ez komolyan veszélyezteti a farkaspopulációt, de a parlament és a vadászlobbi nem törődik a zöldek aggályaival. A jelenlegi svédországi farkasállomány nagyjából 460 egyedet számlál. Ebből a populációból terveznek leölni 75 állatot a hónap folyamán svéd vadászok, a hivatalos indoklás szerint ugyanis a farkasok létszáma túl magas. “A vadászat egyértelműen szükséges, hogy…