Életmód
Romániában is csökken az állati eredetű ételek fogyasztása
A Danone Romania által megrendelt felmérés szerint keleti szomszédainknál egyre népszerűbb a flexitáriánus étkezés. A megkérdezettek nagy része a növényi termékek ízét kedveli jobban, és vannak, akik a fenntarthatóságot tartják szem előtt. Ötszáz romániai állampolgár részvételével készült az a reprezentatív felmérés, amely a romániai vásárlók fogyasztási szokásait vizsgálta. A felmérés alapján kiderült, hogy keleti szomszédunknál…
Nagyvilág
Tovább csökkent a német húsfogyasztás: jelentősen megváltoztak az étkezési szokások
Az évek óta tartó trend nem akar megszakadni. A németek tavaly ismét kevesebb húst fogyasztottak, mint az azt megelőző évben, vagyis újból negatív rekord született a húsfogyasztást illetően. A mezőgazdasági miniszter a változásban rejlő üzleti lehetőségekre hívta fel a figyelmet. A húsfogyasztás további csökkenését jelzik a német mezőgazdasági információs központ előzetes számadatai – írta meg…
Biznisz
Fényes jövő áll a növényi fehérjeforrások előtt: a borsófehérje lehet a következő évek sztárja
A USD Analytics legfrissebb elemzése stabil növekedést jósol a növényi fehérjeszektornak a következő hat évben. A trendet a fogyasztók egészségügyi, fenntarthatósági és állatjóléti megfontolásokat figyelembe vevő döntései hajtják. A leggyorsabb növekedést a borsófehérje produkálhatja számos pozitív tulajdonsága miatt. Ráadásul a növény termesztése sem igényel különösebb erőforrásokat. A növényi alapú alternatív fehérjeforrások piacán előreláthatóan 8,1 százalékos…
Nagyvilág
Svájcban a húsevők is sok növényi alapú terméket fogyasztanak
A svájci lakosok fogyasztási szokásaival foglalkozó legátfogóbb médiatanulmány megállapította, hogy a lakosok egyötöde heti rendszerességgel fogyaszt valamilyen növényi alapú alternatív fehérjeforrást. A nyilatkozók nagy része rendszeresen vagy alkalmanként is eszik húst. Az ország nemrég mutatta be fenntarthatósági stratégiáját, amiben kiemelt helyen szerepelnek a növényi fehérjeforrások. A MACH Consumer a legrégebb óta folyamatosan publikált, legátfogóbb fogyasztói…
Élelmezési rendszer
Ázsia fehérjeszükségletének felét hamarosan hús nélkül kell fedezni
A kontinens populációja igen jelentős, és habár egyes helyeken a népesség csökkenésével a kibocsátási értékek is csökkennek, vannak országok, ahol továbbra is rohamosan nő a népesedés, ezzel együtt pedig a húsfogyasztás is. Az előrejelzések szerint mindenképpen szükséges, hogy idővel a fehérjeszükséglet legalább fele alternatív forrásból származzon, ha kordában szeretnénk tartani a klímaváltozást. A növényi húsalternatívák,…