Érző állatok
Az egyik legkegyetlenebb kutyaszánhúzó verseny ellen tüntettek állatvédők
A rendőrség négy aktivistát tartóztatott le és vádolt meg rongálással, akik az Iditarod kutyaszánhúzó verseny ellen tüntettek Englewoodban, a Liberty Media főépületénél. A letartóztatottak között egy édesanya és egy helyi egyetemista is volt. A szánhúzó versenyen már több mint száz eb vesztette életét. A PETA nyomására a nagy nemzetközi szponzorok közül sokan visszavonták a támogatásukat.…
Földünk
A tudósok mindenkit azonnali klímaaktivizmusra buzdítanak
Kongatják a vészharangot a klímatudósok. Úgy látszik, sok évtizednyi publikáció, tudományos munka és figyelmeztetés sem elegendő ahhoz, hogy érdemi lépéseket tegyünk az éghajlatváltozás megállítása érdekében. Közel másfél ezer kutató, tudós és akadémikus írta alá azt a nyílt levelet, ami arra buzdítja az állampolgárokat világszerte, hogy váljanak klímaaktivistákká. A Scientist Rebellion szervezet nevében kiadott levél katasztrofális…
Celeb
Joaquin Phoenix vegán kalapot viselt a Napóleon forgatásán
Az Oscar-díjas színész és közismert állatjogi aktivista feladta a leckét David Crossman jelmeztervezőnek a Napóleon című film forgatásán. Mivel a színész nem visel állatokból készült ruhadarabot, meg kellett találni a megfelelő növényi alapanyagot, amivel elérhető az autentikus megjelenés. A kalap végül ugandai fakéregből készült el. Komoly fejtörést okozott a Napóleon című film jelmeztervezőjének, David Crossmann-nak,…
Érző állatok
Egy húsiparellenes reklámkampány, amire mindenki nemet mondott
Észak-Karolina az egyik legnagyobb sertéshús-előállító az Egyesült Államokban. A több mint 8 millió malaccal az itt lakók leginkább csak a tányérjukon és az éttermekben találkoznak. Most két fotós úgy döntött, megmutatják, amit az emberek nem látnak. A reklámkampány viszont nem az állatok szenvedésére vagy a velük való kegyetlen bánásmódra, hanem a szeretetre alapoz. Ahogy arra…
Aktivizmus
Björk újra akcióba lendült, az ipari lazactenyésztés ellen szólalt fel
Björk, a világszerte híres izlandi énekesnő legújabb kislemezének bevételeit az ipari lazactenyésztés ellen harcoló aktivistáknak ajánlotta fel. Nem ez az első alkalom, amikor a híresség állatvédelmi kérdésben nyilvánul meg, a közelmúltban a bálnavadászat betiltása mellett kampányolt. Elérhetővé vált a nyilvánosság számára Björk új dala, amelyet egy kolléganőjével, Rosalíával együtt adnak elő. Ennek a hírnek persze…
Aktivizmus
A tejipar ellen tiltakoztak a londoni Tate Modern galéria előtt
A kortárs művészeti alkotásként is felfogható demonstráció a tejipar kegyetlensége ellen szólalt fel. A performansz során tehenek helyett emberekre kerültek a fejőgépek. Ennek oka a demonstráció szervezője szerint az volt, hogy így könnyebben átmenjen az üzenet a járókelőknek. Szerintük ugyanis a saját fajunk szenvedése jobban megérint minket. Érdekes demonstrációt láthattak azok, akik október 21-én a…
Aktivizmus
Győztek az aktivisták: a holland kormány felülvizsgálja a klímaszennyező iparágak támogatásait
A holland törvényhozók az Extinction Rebellion nevű nemzetközi környezetvédelmi mozgalom nyomására október 10-én bejelentették, hogy felülvizsgálják a klímaszennyező iparágakra vonatkozó állami támogatásokat. A mozgalom aktivistái már egy hónapja mindennap blokád alatt tartották az egyik fő hágai autópályát, amivel a törvényhozók bejelentését követően hagytak fel. „A polgári engedetlenség működik” – közölték a mozgalom tagjai a bejelentés…
Itthon
„A zöld szervezetek többsége burokban él” – beszélgetés a Bolygó közösségi tér vezetőivel
A fiatalok zöld aktivizmusát kívánja támogatni a Bolygó nevű közösségi tér, amely idén tavasszal nyílt meg Budapesten, és amely a Planet One nemzetközi projekt részét képezi. A hiánypótló kezdeményezés munkatársai szerint sürgősen változtatni kellene fogyasztói szokásainkon ahhoz, hogy Földünk átvészelje a klímakatasztrófát. A Bolygó elnevezésű közösségi tér a Planet One nemzetközi projekt részeként idén tavasszal…
Aktivizmus
A II. világháborúval példálózik egy új vegán kampány
A második világháborúban elesett katonák és civilek számát használja viszonyításként egy új vegán kampány az Egyesült Királyságban. A háború alatt több millióan vesztették életüket a harcokban és koncentrációs táborokban. De az évek alatt elvesztett emberéletek száma meg sem közelíti azt a mennyiséget, amennyit állatokból ugyanennyi idő alatt lemészároltunk ruházkodás, élelmezés vagy egyéb indokok alapján. A…
Itthon
Művérrel borított, lefóliázott állatjogi aktivisták jelentek meg Zamárdiban
Egy balatoni strandon jelent meg újra a Hungarian Animal Rights Corps (HARC). Ezúttal az állatjogi csoport aktivistái „hústálcákban”, művérrel leöntve hívták fel a figyelmet az állatok kihasználására. Zamárdiban figyeltek fel a strandolók három bolti hústálcát imitáló fehér dobozra, melyekben önkéntes, magukat halottnak tettető vegán aktivisták feküdtek. A dobozokra ragasztott matricák kedvezményes, „humánus tartásból származó, tanyasi”…
Aktivizmus
Greta Thunberg ismét összetűzésbe került a hatóságokkal
A közismert svéd klímaaktivista, Greta Thunberg júniusban újra összetűzésbe került a rendőrséggel. Ezúttal meg is vádolták, mégpedig engedetlenséggel, amiért többszöri felszólítás után sem volt hajlandó elhagyni a malmői tüntetés területét. A demonstrációval a tüntetők fizikailag bénították meg az olajszállító teherautók munkáját. A svédországi végrehajtói hatóság engedetlenséggel vádolta meg a húszéves aktivistát, miután rendőri felszólításra sem…
Érző állatok
Hiába a tiltakozás, idén is megrendezték a bikafuttatást Pamplonában
Az évente megrendezett, állati és emberi áldozatokat egyaránt követelő kegyetlen hagyomány ellen tartott tiltakozást a PETA állatvédő szervezet, valamint több spanyol aktivistacsoport is Pamplonában. De úgy tűnik, hiába élünk a 21. században, a bikafuttatás még mindig legális. A Spanyolország északi részén, Navarra tartományban található Pamplona városáról mindenkinek szinte ugyanaz az esemény jut eszébe. A köznyelvben…