Asztalra felpakolt székek egy üres, zárt étteremben

Újabb vegán étterem zárt be, ezúttal a szombathelyiek bánkódhatnak leginkább

A Govinda étteremlánc egyik étkezdéje, Szombathely egyik tisztán növényi alapokon működő étterme szeptembertől már nem fogad vendégeket. A hely üzemeltetői a döntést „gazdasági és személyi” okokkal magyarázták.

Nyár elején számoltunk be arról, hogy a bezárás mellett döntöttek egy növényi alapú ételeket kínáló budapesti étterem, az Édeni Vegán tulajdonosai. Szintén idén, négy év működés után a budapesti Élelem Étterem is lehúzta a rolót, követve a franchise 2023-ban megszűnt győri étkezdéjét. Most pedig újabb vegán hely, a szombathelyi Govinda Vegán Étterem állt elő ugyanezzel a hírrel.

Sajnos eljött az idő, hogy éttermünket gazdasági és személyi okokból végleg bezárjuk. Szeptembertől már nem nyitunk ki. Köszönjük azt a sok kedves szót és elégedettséget, amit ezalatt a szűk három év alatt kifejeztetek felénk. Örülünk, hogy magas minőségben, barátságos hangulatban, elérhető árakon szolgálhattunk titeket

olvasható az étterem közösségi oldalán.

Amint az a bejegyzésből is kiderül, a kulturális központként is funkcionáló hely nem zár be teljesen. Az étteremtől ugyan el kell búcsúzni a vendégeknek, a jógastúdió és a közösségi tér azonban zavartalanul működik tovább.

Megkerestük a szombathelyi Govinda Vegán Étterem üzemeltetőit, hogy a bezárás hátteréről, és arról kérdezzük őket, van-e még remény az újranyitásra. Utóbbira utalhat ugyanis a posztot záró talányos mondat: „Találkozunk még talán.” Kérdéseinkre azonban cikkünk megjelenéséig válaszokat nem kaptunk.

Szombathely nem marad vegán étterem nélkül

Hazánkban több Govinda étterem is működik, ez a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének étteremlánca. „A Govinda éttermek megalakulásához erősen hozzájárult a 70-es évek spirituális fellendülése, a zöld és vegetáriánus mozgalmak erősödése, amely nagyban köszönhető az indiai utazó szerzetesnek, és a Nemzetközi Közösség alapítójának, Śrīla Prabhupādának. Prabhupāda az erőszakmentességen nyugvó vegetarianizmus népszerűsítése céljából kérte tanítványait arra, hogy minden nagyobb városban alapítsanak vegetáriánus éttermeket, táplálkozási alternatívát nyújtva az egyre szaporodó húst felszolgáló éttermekkel szemben” – írja a lánc hivatalos oldala a kezdeményezés gyökereiről.

Magyarországon a szombathelyi étkezde bezárásával hat Govinda étterem marad talpon. Ezek közül azonban csak kettő kínál kizárólag növényi alapú ételeket: egy budapesti, valamint egy másik, amely a Krisna-völgyben található.

Közben Szombathely vegánjai sem maradnak éttermi lehetőségek híján. Nyers vegán ételekkel, sült és főtt gluténmentes opciókkal, napi menüvel, édes és sós pékárukkal, szendvicsekkel és desszertekkel továbbra is várja a vendégeket az Életkert. Mellette pedig több hagyományos menüvel rendelkező vendéglátóhely biztosít vegán választási lehetőséget is.

Ez a cikk is érdekelhet:

Szereted a tojásos ételeket? Ez az új leleplezés megingathatja a rajongásodat

Ha eddig gondtalanul fogyasztottad a reggeli rántottád, a közelmúltban nyilvánosságra

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének