Három szarvasmarha-állomány egyedeiben találtak ragadós száj- és körömfájást Szlovákiában egy pénteki közlemény szerint. A betegség március elején itthon is megjelent egy kisbajcsi telepen.
Három szarvasmarhatelepen azonosították a száj- és körömfájás betegségét Szlovákiában. Egy medvei, egy csiliznyáradi és egy bakai telep érintett, mindhárom a magyar határ közelében. Március elején a vírus Győr közelében, egy kisbajcsi telepen is megjelent, az országban fél évszázada először.
A szlovák fertőzésről szóló pénteki közleményében a Nébih azt írja, az országos főállatorvos a korábban elrendelt hatósági intézkedéseket megerősítette, valamint „haladéktalanul elrendelte a határon átnyúló korlátozási területeken a szükséges hatósági intézkedéseket, a súlyos gazdasági kárral járó betegség hazai továbbterjedésének megakadályozása érdekében”.
A betegség továbbterjedésének megakadályozása érdekében a meglévő hazai korlátozások továbbra is érvényben maradnak
– közölték.
A Nébih szerint a ragadós száj- és körömfájás rendkívül fertőző vírusos betegség, amely főként a hasított körmű állatokat, például a szarvasmarhákat, sertéseket, juhokat, kecskéket, bivalyokat és vadon élő kérődzőket érinti, emberekre nagyon ritkán terjed át. A közlemény a betegségre fogékony faj tartóinak figyelmét arra hívja fel, fokozottan ügyeljenek a járványvédelmi előírások betartására, állataik megbetegedését pedig azonnal jelentsék állatorvosuknak.
Már három európai országban jelent meg a vírus idén
Januárban Németországban szintén felütötte a fejét a ragadós száj- és körömfájás, közel negyven év után először. Az ország azóta azonban újra megkaphatta a száj- és körömfájástól mentes státuszt a német agrárminisztériumtól. Szlovákia így idén a harmadik európai ország – Németország és Magyarország után –, ahol a vírust azonosították. Január előtt a kontinensen Bulgáriában jelent meg utoljára a betegség, még 2011-ben.
A kisbajcsi telep összes szarvasmarháját – összesen 1400 állatot – leölték, mivel a betegség rendkívül fertőző és nem kezelhető. Ezt követően Bábolna közelében földelték el őket, a Nébih szerint ugyanis ezzel minimalizálható leginkább a terjedés lehetősége.
Közben kiderült, Győr közelében a fertőzött telepről származó állatok trágyáját szórták ki a szántóföldeken, valószínűleg még azelőtt, hogy tudtak volna a vírus jelenlétéről. A trágyát begyűjtötték, majd negyven napig fülleszteni fogják, az esetlegesen benne található vírus ennyi idő alatt ugyanis biztosan elpusztul.

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.