A prosztatarák elleni küzdelem egyik legjobb eszköze a növényi alapú étkezés. Nemcsak a betegség agresszivitását képes ez az életmód mérsékelni, de a szexuális teljesítmény is javulhat a műtétet követően.
Amikor valaki úgy dönt, hogy száműz minden állati terméket az étrendjéből, arra általában van valamilyen reakciója a környezetének. Viszont amennyiben az illető férfi, úgy nyugodtan számolhat azzal, hogy a barátai kétségbe vonják majd a nemi identitását. A játékos csipkelődés mögött egy széles körű társadalmi vélekedés húzódik. Mégpedig az, hogy a húsevés csökkentése vagy teljes elhagyása egyben a férfiasságot is csökkenti.
A vegán férfiakat ért előítéletek megkérdőjelezik azok férfiasságát, esetleg kétségbe vonják szexuális teljesítményüket is. Pedig az utóbbi évek orvosi kutatásai éppen azt bizonyítják, hogy a növényi eredetű táplálékban gazdag étrend segít jobb teljesítményt nyújtani az ágyban és hatékonyak a férfi egészség megőrzésében.
Az agresszív prosztatarák ellen is hatékonyak a növények
Hazánkban – de világszerte egyaránt – a prosztatarák a férfiakra leselkedő egyik legveszélyesebb betegség. Évente négyezer magyar férfinél diagnosztizálják a rák eme fajtáját, és közülük ezerháromszázan meg is halnak. A betegség megelőzésében a rendszeres szűrésnek – pláne 40 éves kor felett – hatalmas szerepe van.
Emellett a növényi étrend is csökkentheti a betegség kialakulásának esélyét, valamint annak sikeres leküzdésében is szerepe lehet. Egy táplálkozástudományi folyóiratban megjelent tanulmány szerint 19 százalékkal kisebb eséllyel halnak bele a többnyire növényeket fogyasztók a prosztatarákba. A Kaliforniai Egyetem kutatói pedig egy tizenkét éves egészségügyi felmérés adatait alapul véve úgy találták, hogy 47 százalékkal kisebb volt az esélye annak, hogy a jórészt növényeket fogyasztó betegek állapota tovább romoljon.
Műtét utáni szexuális teljesítmény
A prosztatarák kezelési formáinak számos olyan mellékhatása ismert, amelyek nem hatnak kedvezően a férfiasságra. Ezek között megtalálhatók a húgyúti panaszok (mint a gyulladás, vizelettartási problémák). Illetve a merevedési zavar is megjelenhet a nem kívánt utóhatások között. A Harvard és a New York-i Egyetem kutatói éppen ezért 3505 pácienst vizsgálva próbálták kideríteni, milyen módon hat a műtéten átesettek életminőségére az étrendjük.
Az eredmények bizalommal tölthetik el azokat, akik szeretnének javítani az életminőségükön, miután műtéten, sugárzáson vagy más, a prosztatarák gyógyítását szolgáló terápián estek át, amelyeknek jelentős mellékhatásai lehetnek. A több zöldség és gyümölcs fogyasztása az állati termékek csökkentése mellett egy egyszerű lépés lehet minden páciensnek
– nyilatkozta Stacey Loeb, a tanulmány szerzője.
A kutatók a vizsgált alanyokat étrendjük szerint öt csoportba osztották. Akik a legtöbb növényi eredetű élelmiszert fogyasztották, azoknál a szexuális teljesítmény jobb volt, a húgyúti panaszok pedig kevésbé jelentkeztek, mint akik étrendjében az állati fehérjék domináltak.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.