muchelney-abbey-somerset-14.szazadi.szerzetesek

Emésztési problémákkal küzdöttek a 14. századi szerzetesek, miután növelték a húsfogyasztásukat

Amikor 1336-ban egy új pápai rendelet engedélyezte, hogy a somerseti Muchelney apátságban élő szerzetesek heti kétszer fogyasszanak húst, hirtelen problémássá vált az emésztésük – derítette ki egy új tanulmány, amit a The Guardian közölt.

Az elgondolkodtató kutatást az English Heritage végezte, mely történelmi jelentőségű várakat, házakat, emlékműveket kezel és vizsgál.

Michael Carter történész, aki részt vett a felfedezésben, elmondta, hogy az apátságban élő szerzetesek bizonyára örültek annak, hogy mostantól több birka-, marha-, sertés- és vadhús kerülhet az asztalukra, ám arra biztosan nem számítottak, hogy emiatt gyakoribbak lesznek az emésztési problémáik.

Többek között a hasmenés, a székrekedés, a puffadás kínozta az ott élőket, amit Carter szerint a kalóriadús, kiegyensúlyozatlan, húsban gazdag étrend okozott. Ugyanakkor hashajtó receptet is felfedeztek, aminek alapját különböző gyümölcskivonatok adták.

Étrendjük megváltoztatásával együtt járt az a szabály, hogy a refektóriumban nem volt megengedett húst fogyasztani, emellett szerkezeti változtatásokat is eszközöltek. Az apátság breviáriumában a szerzeteseknek útmutatást adtak az egészséges táplálkozáshoz, ami akkoriban gyógynövényekkel készült söröket, angolnát és fehér, kovászos kenyeret jelentett.

“Alapvetően a szerzetesek a beleik rabszolgái voltak. Gyakran komoly egészségügyi problémáik voltak az étrendjük és az emésztésük miatt”

– mondta Carter.

A panaszok miatt még egy külön “WC-blokkot” is fel kellett építeni, annyira megviselte őket az új étrend. Carter azonban hozzátette a kutatás egy másik fontos részletét, hogy bár sokan azt gondolják, hogy az akkor élő emberek igénytelenek és maradiak voltak, valójában meglepően kifinomult építészeti és vízelvezetési struktúrákat hoztak létre.

Ez a cikk is érdekelhet:

Ősember étrendje mégsem húsból állt - prove

Mégsem a húsevéstől fejlődtek nagyot az őseink – új kutatások cáfolják a mítoszt

Új kutatások szerint az ősemberek étrendje sokkal változatosabb volt, mint

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének