Szamárhúst árulnak az Amazonon

Szamárhúst árulnak az Amazonon

Az eset nemcsak visszataszító, de jogi következményekkel is járhat az Amazon kereskedőláncra nézve, a szamarakból származó termékek emberi fogyasztásra történő árusítását ugyanis tiltják a kaliforniai törvények.

Ha egy étrend-kiegészítő készítmény termékleírásában az szerepel, hogy „100%-ban természetes, keleti gyógynövényformula”, akkor joggal feltételezi minden vásárló, hogy a készítményben nem található állati származék.

Aki viszont az összetevők listáját jobban szemügyre veszi – ezt egyébként minden, számunkra új termék kapcsán érdemes elvégezni –, annak feltűnhet egy gyanús hozzávaló, a gelatina negra, másnéven ejiao. Ha pedig utánajárunk az ismeretlen adalékanyagnak, egyből kiderül, hogy szó sincs gyógynövényről.

„Ez nem növényi hozzávaló. Szó szerint szamárból készül. Miért árusít az Amazon ilyen kegyetlen dolgot?” – idézi a Wired magazin Cindy-t, a kaliforniai lakost, akinek a sztorija kapcsán kiderült az eset. Cindy egyébként nagyon régóta vegetáriánus, így különösen rosszul érintette a felfedezés.

Az ejiao, vagy gelatina negra (szamárbőr zselatin) a szamarak bőréből és húsából kinyert, fekete színű zselés anyag, amelynek a keleti orvoslásban – sok más állati származékkal egyetemben – nagy szerepet tulajdonítanak. A népi hiedelmek szerint alkalmazása gyógyítólag hat a megfázásra és egyéb bántalmakra, de ezek tudományosan nem bizonyított nézetek.

Ennek ellenére éves szinten körülbelül 5 millió szamarat mészárolnak le brutális kegyetlenséggel, hogy a leginkább kínai felvevőpiac által támasztott igényeket kielégítsék.

A Donkey Sanctuary (Öszvér Menedék) állatmentő szervezet 2019-es jelentése arról számol be, hogy a szamarakat kőtörő kalapáccsal ütik agyon, és van, amelyikről úgy nyúzzák le a bőrét, hogy még életben van az állat. A szállítási körülmények is borzalmasak, az állatok egyötöde már azelőtt elpusztul, hogy a vágóhídhoz érne.

Gyomorforgató és törvénytelen is a termékek árusítása

A Wired magazin kutatása alapján legalább tizenöt termék volt elérhető az online webáruház kínálatában, amelyek tartalmazták ezt a hozzávalót, és habár mindegyik külsős forgalmazótól származott, néhány termék az Amazon saját raktáraiban is megtalálható volt.

Az Evans & Page ügyvédi iroda a Center for Contemporary Equine Studies megbízásából pert is indított az online kereskedőóriás ellen, Kaliforniában ugyanis tilos a lovak levágása és emberi fogyasztásra történő árusítása egy 1998-as törvény értelmében.

A lókutató központ azzal érvel, hogy a szabályozás szövegezése alapján a lóhús az állat bármely részére értendő, illetve hogy a lovak kategóriájába a szamár a törvény értelmezésében egyértelműen beletartozik.

Bruce Wagman, egy állatjogi gyakorlattal rendelkező ügyvéd úgy nyilatkozott a Wired magazinnak, hogy a törvény leírása hagy helyet a sajátságos értelmezéseknek, ezért az ügy nem biztos, hogy győzelemmel zárul, de a törvény szellemisége egyértelműen megtiltja a lófélék fogyasztási célra történő levágását, és ebbe a szamarak is beletartoznak.

Annak ellenére, hogy az Amazon általában tájékoztatja a vásárlókat, ha valami olyasmit szeretnének venni, ami az államukban tiltott, a magazin munkatársai simán el tudták tolni a pénztárig az ejiao-t tartalmazó termékekkel telepakolt virtuális bevásárlókocsijukat.

A termékek annak ellenére elérhetők továbbra is, hogy több petíció is indult a betiltásukra.

(Wired)

Ez a cikk is érdekelhet:

Menzai környezetben a pulton egy tálcán egy tányér gabona zöldségekkel.

Ikonikus nemzeti étel került le az iskolai menza kínálatából – tajtékzik az agrárminiszter

Felháborodást keltett a bécsi menzareform: egy iskolai menza étlapjáról eltűnt

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének