Most olvasott cikk
Már az agrárminiszter is mesterséges vírust gyanít a száj- és körömfájás hátterében

Már az agrárminiszter is mesterséges vírust gyanít a száj- és körömfájás hátterében

Egy laborban dolgozó, fehér köpenyes alak hátulról, csak a tarkójából látszik egy részlet és a kezéről, amivel épp egy pipettával cseppent egy kémcsőbe

Nagy István agrárminiszter pénteki bejelentése alapján nincs új száj- és körömfájással fertőzött telep az országban. A védekezés ettől függetlenül továbbra is nagy erőkkel zajlik. Ausztria katonákat vezényelt két határátkelőhöz, Románia pedig szigorította a belépést az országba. Közben több nemzeti park is lezárt egyes területeket. A kormány több tagjának narratívája szerint pedig az sem zárható ki, hogy mesterségesen állították elő a vírust.

A Nébih információs oldalán 1115-re nőtt a ragadós száj- és körömfájás vírusra negatív eredménnyel tesztelt hazai gazdaságok száma. Mindeközben továbbra is csak négy fertőzött állományról tudni, vagyis új kitörést április 2-a óta (Dunakiliti) nem azonosítottak. Ezt Nagy István agrárminiszter is megerősítette pénteki Facebook-videójában.

Laborban kitenyésztett, mesterséges vírus

A pénteki videóban a felszámolási és védekezési intézkedések, valamint az operatív törzs tevékenysége mellett szó esett arról is, hogy nem kizárt, hogy egy mesterségesen kitenyésztett száj- és körömfájás vírus támadja a hazai állatállományt. A kormány ezt a narratívát a csütörtöki kormányinfón hozta be a közbeszédbe, az agrárminiszter véleménye is erre erősít rá. A kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter addig ment, hogy egy biológiai támadás lehetőségét sem zárta ki.

Azért nem vontam le mélyebb következtetést, és fogalmaztam óvatosan, mert amíg száz százalékig nem megerősített és nem leírt az, ami egyelőre egy szóbeli közlés, ráadásul egy külföldi laboratóriumtól, tehát nem magyar laboratóriumtól, addig további következtetések levonására ez nem alkalmas. De kétségkívül, jelen tudásunk szerint ez nem zárható ki, hogy nagyon diplomatikusan fogalmazzak

– mondta a miniszter a HVG újságírója, Lengyel Tibor azon kérdésére, hogy biológiai támadást feltételez-e a kormány a vírus kitörése mögött. (A közvetítésben a kérdés 2:03:04-től látható.)

Arra vonatkozóan, hogy kiknek és miért állt volna érdekében biológiai támadást intézni az ország ellen, vagy hogy melyik labortól származik az erre utaló véleménye, sem a kormányinfón, sem Nagy István pénteki videójában nem hangzott el további információ.

A mesterséges száj- és körömfájás vírus jelenleg nem megalapozott

Kemenesi Gábor virológus a Qubiten úgy fogalmazott, annak a lehetősége, hogy egy kémcsőben állították össze a vírust, „tendál a nullához”. A Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója elmondta, hogy egy ilyen kijelentés megállapításához még számos vizsgálat szükséges. Pusztán a genetikai adatok elemzése ehhez nem elégséges.

Az itthon terjedő vírus az O-szerotípusba tartozik, ami a világon tapasztalható száj- és körömfájás-járványok kétharmadáért felelős. Ez egy régóta ismert változtat. Elmondta azt is, hogy a hazai vírus genetikailag leginkább egy 2018-ban Pakisztánban terjedő változatra hasonlít. A Virológia Pécs oldalon további tájékoztatást lehet olvasni arról, hogy miért valószínűtlen, amit a kormány feltételez a vírus eredetéről.

Erősödő határzárak, bezáró nemzeti parkok

A környező országok a vírus miatt tovább erősítik a határaikat. Románia szigorította a behozatali szabályokat a védekezés hatékonysága érdekében. Magyarországról tilos élő állatot, komposztot, takarmányt, trágyát, szalmát az országba szállítani. Ausztria katonai jelenléttel erősít két határátkelőt. Alsó-Ausztria tartománya kérte erre az osztrák kormányt, akik 28 katonát vezényeltek a Hohenaunál és Bergnél működő határátkelőkhöz.

Számos nemzeti park is bevezetett korlátozó intézkedéseket a legelő állatállományok védelme érdekében. Ezek több turistaútvonalat és tanösvényt is érintenek. Egyelőre az egyik leghíresebb magyarországi teljesítménytúrát, a Gerecse 50-et is elhalasztották. A Turista Magazin részletesen beszámol az egyes bejelentésekről. Ajánlatuk szerint az mtsz.org és a kektura.hu oldalakon érdemes tájékozódni az aktuális útvonal-módosításokról és szabályokról, mielőtt útnak indulunk.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének