Most olvasott cikk
Sokkoló számok: a vadon élő állatok populációja közel 70%-kal csökkent 1970 óta

Sokkoló számok: a vadon élő állatok populációja közel 70%-kal csökkent 1970 óta

Egy friss kutatás megdöbbentő számokat közölt arról, milyen mértékben pusztítja a biodiverzitást az emberi tevékenység. A vadon élő állatok populációja hetven százalékkal csökkent.

Elképesztő mértékben pusztul a biodiverzitás az emberi jelenlét következtében. A WWF és a Zoological Society of London (ZSL) kétévente készíti el a Living Planet Report című jelentést. Az idei beszámolóból kiderül, hogy 1970 és 2018 között a vadon élő állatok populációja 69%-kal csökkent. Ez a szám 4 évvel ezelőtt – habár önmagában ez is megdöbbentő – még „csak” 60% volt. Ez körülbelül olyan, mintha az emberi népesség Európa, Amerika (a kontinens), Afrika, a csendes-óceáni térség és Kína népességével csökkent volna 50 év alatt.

„Ez az eszméletlen mértékű csökkenés egy nagyon komoly figyelmeztetés, hogy a gazdag biodiverzitás, ami mindent éltet ezen a bolygón, komoly veszélyben van, és ez fenyeget minden fajt, beleértve minket is” – állítja a tanulmány.

A jelentés – ami jelenleg a legátfogóbb képet adja a földünk biodiverzitásáról – azt is kiemeli, hogy a fajok sokszínűségének csökkenése nem pusztán környezetvédelmi, de gazdasági, szociális, morális, etikai problémát is jelent, amelytől már most sok kiszolgáltatott ember, állat és földterület szenved, jórészt azok, akik a legkevésbé tehetnek az aktuális helyzet kialakulásáról.

A kutatók emellett arra ösztönzik a világ vezetőit, hogy a Kanadában idén decemberben tartandó COP15 bidiverzitás csúcstalálkozón jussanak közös megegyezésre a problémát illetően.

Hol a legnagyobb a veszteség?

A jelentésből kiderül, hogy Európa és Közép-Ázsia élővilága 18%-kal, míg a Karib-térség és Közép-Amerika (ideértve az Amazonas területét is) vadvilága átlagosan 94%-kal csökkent a vizsgált 48 év alatt. A WWF-től Mark Wright a következőket mondta a Plant Based News-nak az Amazonas vidékével kapcsolatban:

„Tudjuk, hogy az Amazonas kritikus fontosságú a klímaváltozással vívott harcunkban. Ha elveszítjük az Amazonas térségét, elveszítjük a klímaharcot. A legfontosabb döntéseket az Amazonas jövőjével kapcsolatban a brazil kormány fogja meghozni, de nagyon fontos, hogy a többi ország – köztük az Egyesült Királyság – biztosítsa, hogy az erdőirtáshoz hozzájáruló termékek kikerüljenek az ellátási láncból.”

Ilyen irányba már történtek lépések az EU-ban is, amikor az Európai Parlament támogatott egy olyan törvényjavaslatot, amely ellehetetlenítené az erdőirtással összefüggésbe hozható termékek értékesítését az unió határain belül.

Globálisan nézve a csökkenést elsősorban az élőhely eltűnése és feldarabolódása okozza, amiért a mezőgazdaság felelős, ahogy érintetlen területekre hatol be, hogy azokon élelmiszert termeljen

nyilatkozta a WWF-től Mike Barrett.

Ahogy azt mi is megírtuk, egy friss kutatás alapján az esőerdők területének csökkenéséért lényegében teljes egészében a mezőgazdaság tehető felelőssé. A kiirtott területeken takarmányként használt szóját, valamint pálmaolajat termesztenek, illetve legeltetésre használják őket, de az egyik legmegdöbbentőbb érték a Science magazinban megjelent tanulmányban, hogy a kivágott területek csupán 45-65%-a kerül ténylegesen művelés alá.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.