Idén júliustól hivatalosan is pénzbírsággal vagy maximum három hónap szabadságvesztéssel büntethető az, aki sejtalapú húskészítményt gyárt vagy értékesít Mississippi államban. Ezzel a lépéssel már háromra nőtt azoknak az államoknak a száma, ahol jogi úton igyekeznek gátat szabni ennek az élelmiszeripari terméknek. De nem minden állam ennyire ellenséges a laborhússal.
Mississippi kormányzója, Tate Reeves nem írta alá azt a törvényjavaslatot, amely betiltja a laborhús értékesítését és gyártását az államban, de mivel nem vétózta meg, a javaslat törvényi erőre emelkedik július 1-jén – írja a Wired. Az egyhangúlag megszavazott törvény a sejtalapú hús készítését és terjesztését szabálysértés keretében maximum 500 dollárral (körülbelül 185 ezer forint) vagy három hónap letöltendő szabadságvesztéssel bünteti.
Hasonló szabályozás van érvényben Floridában és Alabamában is. Mivel egyik államban sem lehetett a törvény életbe lépése előtt sejttenyésztett húst kapni, Suzi Gerber, egy élelmiszeripari fejlesztéseket támogató érdekvédelmi szervezet vezetője „politikai színjátéknak” nevezte a fejleményeket. Hasonló intézkedések vannak előkészületben Georgia és Nebraska államokban is.
De nem minden állam lát veszélyt a sejtalapú húsokban. Wyomingban és Dél-Dakotában is elkaszáltak egy hasonló kezdeményezést. A képviselők mindkét esetben szavazáson akasztották meg a készülő tiltásokat. Wyomingban a teljes tiltás helyett jobb ás átláthatóbb csomagolást javasoltak egyes szenátorok. Dél-Dakotában pedig attól tartanak, hogy a laborhús tiltása erősen befolyásolná a szabadpiaci folyamatokat. Gerber szerint ezek a fejlemények „meglepőek, de nagyon biztatóak”.
Itthon is jogi eszközökkel tiltanák a sejtalapú húsokat
Magyarországon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, ami az említett államokhoz hasonlóan hazánkban is kriminalizálná a sejtalapú hús készítését. A tiltás indoklása egybecseng az olasz narratívával, miszerint a laborhús veszélyt jelenthet a hagyományos mezőgazdaságra, az állattenyésztők megélhetésére és az egészségre.
Amíg egyes államok és országok igyekeznek megakasztani az élelmiszeripari újítást, addig máshol támogatják a sejtalapú húst. Angliában például már forgalomba is került egy olyan kutyaeledel, amely részben ezzel az új technológiával készült. De az emberek számára gyártott sejtalapú húsok is hamarosan megjelenhetnek a szigetországban.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.